Hadházi László önálló előadásai országszerte 2025-ben. Online jegyvásárlás! 30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja.

A levendula szedés páratlan élmény, felejthetetlen illatos program. Érdemes felkeresni azokat a közeli levendulafarmokat, ültetvényeket vagy kerteket, ahol meghirdetik a levendula szedését. A levendulaszedésre érdemes felkészülni néhány dologgal. Ajánlott a kényelmes ruházat, hosszú ujjú póló és nadrág. Hasznos vinni vágóeszközt is a levendula szedéséhez.

Levendulaszüret Monoszlón a MagyarProvence Levendulabirtokon
A levendula szedés páratlan élmény, felejthetetlen illatos program. Érdemes felkeresni azokat a közeli levendulafarmokat, ültetvényeket vagy kerteket, ahol meghirdetik a levendula szedését. A levendulaszedésre érdemes felkészülni néhány dologgal. Ajánlott a kényelmes ruházat, hosszú ujjú póló és nadrág. Hasznos vinni vágóeszközt is a levendula szedéséhez.
Jó hírünk van azok számára, akik szeretik a hamisítatlan hangulatú bolhapiacokat, kirakodóvásárokat, börzéket! Minden szombaton és vasárnap 7:00-14:00 óra között a XI. Budaörsi úti virágpiac területe zsibvásárrá alakul. Szeretettel várjuk kilátogató érdeklődőket, nézelődni vágyókat és „kincskeresőket”. Ha valaki a feleslegessé vált tárgyait szeretné pénzzé tenni, azt is megteheti a Budai Zsibvásáron.

Szombaton és vasárnap használtcikk vásár van 7:00-15.30 óra között. Az árusok sátrakban, lemezpavilonokban, kőasztalokon, földön árusítják termékeiket. A piacon csak az árusíthat, aki valamely EGT-államban rendelkezik lakóhellyel, vagy székhellyel. Az árusító helyek bérlésére napijeggyel, valamint kedvezményes bérleti szerződéssel van lehetőség. Bérleti szerződés személyesen a piacok területén a piacüzemeltetési irodában köthető.

Ferenczi György és az első pesti Rackák koncertek 2025. Az Első Pesti Rackák a Rackajam továbbgondolása, Ferenczi Györggyel, a világ egyik legjobb szájharmonikásával az élen. Itt is azt kapjuk, amit tőlük megszokhattunk: határtalan zenét, óriási bulit, ami nem ereszt! Az együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock`n`roll forradalom szeretete. Így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével.

Hadházi László fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A több mint 30 éve a pályán lévő népszerű standup comedy előadó műsorán garantált a nevetés és a szórakozás. A Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja, a legkedveltebb fellépők közé tartozik, előadásaira országszerte több helyszínen várják az érdeklődő közönséget.

Zenei programok a Mátyás templomban online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. Állandó koncertpartnerei mellett a Mátyás templom a hazai és külföldi szervezésben érkező professzionális és amatőr kórusok, zenekarok, kamaraegyüttesek fellépéseinek is rendszeresen otthont ad.