Szép nyári nap - Neoton musical elaődás 2025-ben több alkalommal is látható a Veres 1 Színház előadásában. Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában. A musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.
Kiemelt ajánlat

A paleontológiai játszótér a KÖKI Bevásárlóközpont tetején található DinoPark része. Ahhoz, hogy felfedezzék a gyerekek a homok felülete alatt elrejtett őskorú lény csontvázát egy ecsetre, lapátra és ráadásul nagy türelemre lesz szükségük. Mindezek elfelejthetetlen kellékei egy igazi paleontológusnak.

Az Utazás a Föld múltjába a kőbányai DinoPark KÖKI része, egy kis pavilon igazi alkotásokkal a régi időkből egészen napjainkig. Megcsodálhatnak itt például egy harmadidőszaki skorpiót, őskori szitakötő szárnyinak lenyomatát, területeinken talált zsurló fosszíliák, igazi paleontológus ásatás utánzatát és sok másat. Az őskorból származó tárgyi emlékekből rendezett kiállításon elutazhatunk a földtörténet azon időszakába, amikor a dínók éltek, és rengeteg izgalmas dolgot megtudhatunk a korszak élővilágáról, a dínók megjelenésétől a meteorit becsapódáson át kihalásukig, a jura és kréta korszak legfontosabb történéseivel együtt.

Egyedülálló szórakoztató -és oktatópark várja az érdeklődőket, családokat és gyerekeket a budapesti KÖKI bevásárlóközpont tetején, Kőbányán. Magyarország első állandó dinoszaurusz kiállításának és oktatóparkjának robotizált és statikus modelljei, dinói 1,5 hektáros területen, mezozoikumi környezetben, kiállítással, vetítésekkel, játszótérrel repítik vissza az időben a park és élményközpont látogatóit.

A Veres 1 Színház több budapesti színházban vendégszerepel népszerű előadásaival 2025-ben is. A társulat számára mindig nagy ünnep Budapesten játszani. A Belvárosi Színházban és a Ram Art Színházban láthatóak népszerű darabjaik. Találkozzunk a budapesti helyszíneken, a Veres 1 Színház vár, legyél nézőnk Budapesten is!

1 x 3 néha 4 vígjáték, bohózat 2025-ben Budapesten látható a Veres 1 Színház előadásában. Ray Cooney bohózatai a klasszikus angol társalgási vígjáték hagyományait követik, a rá jellemző virtuóz cselekményvezetéssel, a különböző félreértések és helycserék már-már az abszurditásig való eltúlzásával, a szálak végletes összekuszálásával. Szerzőtársa ezúttal Tony Hilton színész és író, aki szintén a műfaj jelentős képviselője.

A Veres 1 Színház ősszel mutatta A Meseautó című musicalt, amely az 1934-ben forgatott film új színpadi változata. Az előadás Veresegyházon látható kiváló szereposztással. A Meseautó modern népmese, ami a filmváltozat után kilencven évvel kerül ismét színpadra, hogy újabb közönséget varázsoljon el és generációkat kössön össze. Az idén tízéves Veres 1 Színház modern népmesét kínál, egy varázslatos utazást „a mesék meseszép kocsiján”. Szűcs János bank-vezérigazgató nagy nőcsábász, éppen pihenni készül, ám ezúttal egy hónapos szabadságát távol a világtól és messze a nőktől szeretné eltölteni. Mielőtt elindulna, egy remek autót, egy Horch 780-as kabriót vásárol 20 000 pengőért. Ám ekkor egy az autószalonban nézelődő ifjú hölgy felkelti az érdeklődését, és minden másképpen alakul.
Jegyvásárlás

Simon Kornél rendezésében mutatta be a Veres 1 Színház Az Ackroyd-gyilkosság című krimit, Agatha Christie egyik legismertebb művét 2025-ben. Az előadás májusban és júniusban Budapesten a Vidám Színpadon, illetve július 26-án a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri színpadán látható a továbbikban. A darab klasszikus köntösben, de annál különlegesebb szereposztásban kerül színpadra. Hector Blunt, a legjobb barát szerepében Száraz Dénes, míg a nyomozást segítő orvos, Dr. James Sheppard szerepében Szabó P. Szilveszter debütál a Veres 1 Színház társulatában. A köpcös, bajszos, belga Hercule Poirot legendás karakterét az afrikai származású Kálid Artúr ölti magára.