Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat

A Stetl Zsidó Városi Séták gyalogos túrák, amelyek a magyarországi zsidó közösségek történetét, építészeti nyomait, életét, tragédiáit és túlélését mutatják be különböző városrészekben. A séták célja, hogy a résztvevők ne csak az épületeket vagy utcákat lássák, hanem a zsidó közösségek életét, emlékeit is jobban megértsék – múltban és jelenben egyaránt.

Kistarcsai programajánló minden korosztálynak. Családi- és gyerekprogramok, ifjúsági és felnőtt programok gazdag választéka egész éven át. Színes a kulturális programkínálat, fesztiválok, kézműves foglalkozások, vásárok, népi játszótér és számos igazi kikapcsolódást és szórakozást nyújtó rendezvény várja az érdeklődőket, Kistarcsán. Kiemelt programok az évente megrendezésre kerülő híres fesztiválok, mint a Kistarcsai Kakasfőző Fesztivál, Böllérfesztivál, Görhönyfesztivál és a Város napja.

Ezt benéztem! - Musimbe Dávid Dennis önálló estje, műsorvezető: Lovász László
Kistarcsai programajánló minden korosztálynak. Családi- és gyerekprogramok, ifjúsági és felnőtt programok gazdag választéka egész éven át. Színes a kulturális programkínálat, fesztiválok, kézműves foglalkozások, vásárok, népi játszótér és számos igazi kikapcsolódást és szórakozást nyújtó rendezvény várja az érdeklődőket, Kistarcsán. Kiemelt programok az évente megrendezésre kerülő híres fesztiválok, mint a Kistarcsai Kakasfőző Fesztivál, Böllérfesztivál, Görhönyfesztivál és a Város napja.
Kiemelt ajánlat

A Bonvital Wellness és Gastro Hotelben minden pénteken és szombaton változatos szaunaszeánszokkal várjuk vendégeinket, mindössze 790 Ft/fő kedvezményes áron. Élvezze a relaxáló és energizáló programokat, melyek során díjmentes frissítő italokkal kényeztetjük Önt, így egy teljes élményt nyújtva a szaunázás szerelmeseinek! Fedezze fel a szaunaszeánszok világát, ahol minden alkalom különleges és felejthetetlen lehetőség a kikapcsolódásra.

Wellness hétköznapok Hévízen bejáró vendégeknek - DAY SPA CSOMAG egész napos wellness- és szaunahasználattal, Kikapcsolódás, pihenés, 3 fogásos ebéddel és választható SPA kezeléssel a Bonvital Gastro & Wellness felnőttbarát szállodában. Válassza csomagajánlatunkat és élvezze egész nap a a hotel Spa részlegének szolgáltatásait, és kóstolja meg a Brix Bistro 3 fogásos gourmet ebédajánlatát!

Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten. Kiállítások, tematikus séták, Tér-Zene elnevezésű ingyenes koncertsorozat várja a látogatókat. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tart eltérő korosztályú diákcsoportok részére. Négy állandó tárlattal és időszakos kiállításokkal várják az érdeklődőket. A múzeum gyűjteményezési munkája alapvetően a klasszikus tárgyi, dokumentációs köre mellett hangsúlyosan kiterjed egy jelentős digitális adatbázis felállítására is. Az Országgyűlési Múzeum mindezek mellett kutatóműhelyként is működik.

A magyar törvényhozás ezer éve - ingyenes tárlatvezetés az Országgyűlési Múzeumban