Balmazújvároson a közösségi művelődés meghatározó színtere a régi hagyományokkal, és gazdag, 50 éves múlttal rendelkező művelődési ház. Az intézmény évről évre számos nagy rendezvénnyel,színházi előadással, gyerekprogrammal, vetélkedővel, továbbá könnyű- és komolyzenei koncerttel, gálaműsorral, táncházakkal, kiállítással, valamint kézműves foglalkozással és filmvetítésekkel színesíti a város programpalettáját. Ezek közé tartozik a Télűző Maskarádé, a Városi Majális, a Kadarcs Napforduló, a Kastélykerti Esték és Karácsonyi Forgatag, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. Emellett különféle klubok és szakkörök széles skálája nyújt lehetőséget a helyi tehetségek fejlesztésére, a tanulásra, illetve a tartalmas kikapcsolódásra.

Bartók Béla Emlékház koncertek 2025. A Bartók Emlékház második szintjén található 120 férőhelyes hangversenyterme rendszeres koncertek, filmvetítések, zenei témájú előadások, rendezvények helyszíne. A terem korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt. Az itt elhelyezett Steinway hangversenyzongora lehetőséget nyújt zongoraestek, zongorás kamarazenei hangversenyek megrendezésére. A legkiválóbb hazai művészek előadásában szólalnak meg a híres zeneszerzők dallamai.

Naplegenda előadások 2025. Online jegyvásárlás. A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé, a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait, valóságos táncvihart állítottak színpadra.

Magyar Állami Népi Együttes fellépései online jegyvásárlási lehetőséggel 2025 / 2026-ban. Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület néptáncának, népzenéjének mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása, színpadi formában való továbbadása. Magyar Állami Népi Együttes előadásai színpadi formában jelenítik meg a hagyományokhoz kötődő műfajokat: a historikus zenét, autentikus népzenét, néptáncot, dramatikus játékot, a hagyományos elemekből építkező világzenét és látványszínházat, valamint a táncházmozgalom valamennyi kortárs művészeti értékét.

A József Attila Színház sokszínű programkínálattal várja nézőit, amelyben minden korosztály megtalálja az életkorának és ízlésének megfelelő előadást. Kiemelten fontos a színház számára a kortárs magyar művek bemutatása, emellett repertoárjában nemzetközi szerzők művei, színpadi adaptációk, valamint zenés művek is megtalálhatók

MU Színház előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A MU Színház 1992 óta működik a főváros XI. kerületében. A befogadó színházként (is) működő intézmény számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget. Az épületben egy színházterem, egy stúdió, egy próbaterem, egy galéria és egy kávézó működik napi rendszerességgel. A befogadás mellett a MU mint önálló színház célja saját előadások és színházi nevelési programok létrehozása, szakmai programok (fesztiválok, konferenciák, workshopok) szervezése, kerületi civil szervezetek támogatása és társadalmi felzárkóztató, konvertáló programok létrehozása.

Gödöllői koncertajánló 2025. Online jegyvásárlási lehetőség. Egész évben koncertek széles választéka, különböző zenei műfajok várják az érdeklődőket. Önálló programok és fesztiválok is színesítik a programkínálatot. Hagyományos jelleggel minden évben megrendezésre kerül a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál.
Kiemelt ajánlat

Remekművek Gödöllőn: FÉNY ÉS ÁRNYÉK
Gödöllői koncertajánló 2025. Online jegyvásárlási lehetőség. Egész évben koncertek széles választéka, különböző zenei műfajok várják az érdeklődőket. Önálló programok és fesztiválok is színesítik a programkínálatot. Hagyományos jelleggel minden évben megrendezésre kerül a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál.
Kiemelt ajánlat
Udvari Kamaraszínház előadások online jegyvásárlási lehetőségge 2025-ben. A színház mindenkori feladata megmutatni a láthatatlant, és bár az utóbbi években a fantázia elsőbbséget élvez, a szenzáció és az élményközpontú színház divatját látjuk érvényesülni, mi a láthatatlan színpadra állításában nem elsősorban a fantáziánkra, hanem a tényekre hagyatkozunk. Tudás nélkül ugyanis a fantázia veszélyes – többek között ezen bukott meg sok eszme is a történelem folyamán –, ezért mi hiteles történelmi darabokat állítunk színpadra. Célok helyett küldetésünk van: szeretnénk kiegészíteni a történelemkönyveket néhány agyonhallgatott fejezettel, szeretnénk elvinni a nézőt olyan helyszínekre, ahol az időkorlátok miatt sosem járhatna, szeretnénk reflektorfényben megmutatni néhány olyan történelmi személyiség jellemét, akinek a döntései mindannyiunk mai sorsát is megpecsételte, de legfőképpen azt reméljük, hogy alkotói munkánk gondolatébresztő lesz és további kutatásra, olvasásra sarkallja a nézőt.

Makám együttes koncertek 2025. A Makám a világzene nemzetközileg elismert hazai követe. Zenéjük a távol-keleti és balkáni hatásokat a magyar népzenével ötvözi. Bolgár, macedón és magyar dallamok is megszólaltak a Makám együttes koncertjén. A produkció egy összetett zenei élmény változatos hangzásokkal. Pörgős és hangulatos is egyszerre, a ritmus és a harmónia egyvelege.