Verdi művei koncerteken, előadások 2026. Online jegyvásárlás! Verdi egy kis olasz faluban, Roncolében született, Parma tartományban. Családja korán felismerte tehetségét és támogatta annak kibontakoztatásában. Zenei tanulmányait a közeli Busettóban kezdte. Operát valamival később, Milánóban kezdett írni, ahol orgonistaként kereste kenyerét. Oberto című műve – mely 1939-ben került bemutatásra a La Scalában – hatalmas siker aratott. Nemúgy következő operája – a Pünkösdi királyság – amellyel kudarcot vallott. Ráadásul Verdinek ekkor kellett megbirkóznia két kislánya és felesége halálával is. Ebben a lelkiállapotban fogott neki a Nabucco (1842) megírásának, és végül ez az opera hozta meg neki a nemzetközi hírnevet. Következő operája, A lombardok (1843) szintén elnyerte a közönség tetszését. Az ezt követő évtizedben - korábbi sikereitől lelkesülten - szinte évente ontotta magából az újabb operákat.

DUMA AKTUÁL 2026. A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra kb. 2×45 percben. Vetítések, videók és váratlan színpadi elemek keverednek helyszíni tudósításokkal és indokolatlan táncbetétekkel. A fellépők Ceglédi Zoltán, Elek Péter, Kovács András Péter és Litkai Gergely.

Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ programok, események, rendezvények, fesztiválok 2026-ban. A város meghatározó kulturális intézménye a központ. Számos rendezvényt szervez egész évben. A feladatai közé tartozik a Kőrös Art Mozi üzemeltetése is, ahol külföldi és magyar premier és art filmeket egyaránt bemutatnak. A szervezők törekednek, hogy mindegyik korosztály megtalálja a kedvére való elfoglaltságot.

Dumaszínház előadások Tatabányán több helyszínen online jegyvásárlási lehetőséggel 2026-ban. A Tatabányán élőknek sem kell messzire utazniuk, ha stand up előadást szeretnének megtekinteni. A Dumaszínház társulata visszatérő vendégnek számít a városban. Az ismert fellépők mellett az újonc tagok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

Dumaszínház Sárospatak 2026. Online jegyvásárlás! A sárospataki Dumaszínház estjein a nevetés garantált! A hazai stand-up legnépszerűbb humoristái hozzák el legfrissebb történeteiket, éles megfigyeléseiket és fergeteges poénjaikat. A közvetlen hangulat, a jókedv és a spontán pillanatok felejthetetlen élményt nyújtanak – egy est, ahol a humor összeköti a közönséget.

Dumaszínház előadások Százhalombattán 2026-ban. Online jegyvásárlás. A százhalombattai Dumaszínház estjein a nevetés garantált! A hazai stand-up élvonal legjobb humoristái hozzák el legfrissebb poénjaikat és legjobb történeteiket. Közvetlen hangulat, életszagú sztorik és sok-sok kacagás vár mindenkit, aki szeretne egy estére kiszakadni a hétköznapokból és önfeledten szórakozni.

Lehár Ferenc: A LUXEMBURG GRÓFJA című operett előadások, zenés darabok 2026. Online jegyvásárlás! „Nonstop dínom-dánom” - Rangján kívül, ezt a hitvallást hagyja örökül René, a fiatal párizsi festő számára a nagybátyjának a nénjének a sógorának apja, vagyis a titokzatos Luxemburg grófja. Hogy a fiúnak sikerül-e megfogadni az atyai jótanácsot, a kívül-belül megújult - mást ne mondjak, Sir Basil a McDonald-szigetek kormányzója -, ha lehet, még az eredetinél is szellemesebbre sikeredett operett adja meg a választ.