Bánfalvy Stúdió előadásai országszerte 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Bánfalvy Stúdió egy művészeti alapítvány, amely színházi előadások előállításával és forgalmazásával foglalkozik, és egyben fenntartója a Bánfalvy Ági Színészképző Szakközépiskolának. Portfoliónkban megtalálhatóak a musicalek (Grease, A Kaktusz Virága), a vígjátékok (A Miniszter Félrelép, Elvis, Oltár, Miami) és a drámák is (Abigél). Évente több, mint 100 előadást tartunk meg, amelyekben olyan színészekkel dolgozunk együtt, mint Vastag Csaba, Beleznay Endre, Kiss Ramóna, Száraz Dénes, Harmath Imre. Rendszeresen tartunk előadásokat Budapesten (Stefánia Palota, Belvárosi Színház, Pesti Magyar Színház), ugyanakkor folyamatosan jelen vagyunk a pólus városokban is, mint pl.: Debrecen, Miskolc, Szombathely, Szeged. Produkcióinkban rendszeresen lehetőséget szoktunk biztosítani a végzett növendékeinknek.

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Concerto Budapest koncertek 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Concerto Budapest egyike Magyarország vezető nagyzenekarainak, számtalan kiváló muzsikussal, köztük rengeteg fiatal tehetséggel. A zenekar elődje 1907-ben jött létre (akkor Postás Zenekar néven), majd további névváltozások után 2009-től vette fel a ma is használatos, Concerto Budapest nevet. A klasszikus művekből álló repertoárt kortárs zeneművek, gyermek- és ifjúsági programok teszik még színesebbé.

A diótörő című mesebalett előadások 2026/ 2027-ben a Magyar Állami Operaház színpadán online jegyvásárlási lehetőséggel. Csajkovszkij A diótörő című balettje évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része. Az előadás megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott.

Balett és táncművészeti előadások Budapesten online jegyvásárlási lehetőséggel 2026 / 2027-ben. A táncművészetnek nagy hagyománya van Magyarország fővárosában is. Nemzetközi és hazai társulatok, együttesek lépnek fel Budapest játszóhelyein. A helyszínek között meghatározó szerepet tölt be a Nemzeti Táncszínház.

Magyar Színház előadások 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Magyar Színház a koncepcióváltás óta ifjúsági és családi színházként működik. A nagyszínpadon zömében gyerekeknek és fiataloknak szóló előadással várják a nézőket, míg a Sinkovits Imre Színpad továbbra is helyt ad felnőtteknek szóló daraboknak is.

Vámpírok bálja musical előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2026 / 2027-ben. A világszerte népszerű, kultikus Polanski-filmből készült vámpírkomédia méltán elhíresült magyarországi változata 2017-ben ünnepli bemutatásának tíz éves évfordulóját. Több mint 250. előadás, közel kétszázezer néző, egyöntetű szakmai és közönségsiker, ez a PS Produkció által bemutatott budapesti Vámpírok bálja musical eddigi mérlege. A magyar változat bombaként robbant be a köztudatba, mára alig akad olyan ember, akit ne kerített volna hatalmába a látványos produkció.

Magyar Állami Operaház előadások 2026 / 2027. Online jegyvásárlás. Az operaház a magyar történelem részét képezi. Klasszikus és modern művek egyaránt felcsendülnek fali közt. A látogatókat nem csak építészeti jellegeivel, hanem az előadások magas színvonalával is lenyűgözi. Külföldi és hazai előadók is fellépnek színpadán.

Magyar Állami Operaház előadások 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Budapest legimpozánsabb épülete, az Ybl Miklós által tervezett, 1884-ben megnyílt Operaház igazi ékszerdoboz. A falai között található gyönyörű faragványok, aranyozott, bársony és márvány felületek, lépcsők, erkélyek és freskók, amellett, hogy feledhetetlen látványt nyújtanak, számos izgalmas történet szemtanúi is voltak.