Műsorválasztásukkal, programjaikkal a legkisebbektől a felnőttekig, minden korosztálynak igyekeznek a kedvében járni. Hétközben az óvodásoknak, kisiskolásoknak és a városba látogató kiránduló csoportoknak kínálják előadásaikat, hétvégén pedig a „Vasárnapi Mesébelépő” játékukkal a családokat invitálja színházlátogatásra. 1992 óta, kétévente szervezésükben kerül sor a Magyarországi Bábszínházak Találkozójára, amely igazi megmérettetés, rangos szakmai fórum a hivatásos magyar bábszínházak életében.

Világ Állatai Kínai Lampion Fesztivál a fővárosi állatkertben 2025. október 17. és 2026. február 22. között. A fényfesztiválon bemutatott lámpadíszeket a kínai Zigong városából érkező mesterek készítették hagyományos technikákkal és középpontjában Európa, Ázsia, a Közel-Kelet, Afrika, Dél-Amerika, Észak-Amerika és Óceánia egyes veszélyeztetett állatai állnak. A kiállítás sötétedéstől látogatható.

2026. évi hódmezővásárhelyi múzeumi programajánló. A Tornyai János Múzeum alapítása az 1904-es városi ipari és mezőgazdasági kiállításhoz kötődik. Napjainkban pedig már egész évben gazdag időszaki képzőművészeti kiállításaival vonzza a látogatókat. A múzeum feladata a régészeti, néprajzi, helytörténeti, képző- és iparművészeti kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményének kialakítása, a régészeti örökség védelme, a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtése, nyilvántartása, megőrzése, restaurálása, tudományos feldolgozása.

2026-ban is változatos programok, rendezvények Balatonfüreden, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. Koncertek, szabadtéri színházi előadások, táncversenyek, sportesemények, valamint minden év júliusában a DUMAFÜRED előadásai várják a szórakozni vágyó közönséget a Balaton északi partján található szabadidőközpontban. Ne feledkezzünk el a Balaton Moziról sem, mely a konferencia központban a `Minőségi szórakoztatást` tűzte célul. Premier filmeket, művészfilmeket vetít, filmklubot szervez, találkozásokat az alkotókkal a filmszerető közönség nagy megelégedésére.