8263 Badacsonytördemic - Badacsonylábdihegy, Vízpart út 3. (46.790234 x 17.473648)
Kedves látogató!
Az ország egyik legszebb helyszínén!
A környékbelieknek már családiasan ÖKOTURI© Összegyűjtötték ugyanis: lehet „turkálni”, válogatni legjobb ajánlataik, a változatos ÉLMÉNYEK között!
A Látogatóközpontban animátorok vezetésével, interaktív tárlatvezetést tartanak többek között a tanúhegyekről, az izgalmas bazaltvulkanizmus témaköréről, a tanúhegyek kialakulásáról, a Balaton keletkezéséről, a régmúlt idők életéről, szűkebb környezetük állat- és növényvilágáról, a hajózásról, a környezetvédelem fontosságáról.
Badacsony hegyi GPS pontkereső túrájuk csapatépítő jellegű, közösség erősítő, izgalmas, kicsit versengős - a modern technikát is igénylő feladatsort állítottak össze a hegyet körbeölelő túraállomásokon. Túráikhoz távcső, GPS és igény esetén bronzjelvényes túravezetőik is rendelkezésre állnak, akik nagy helyismeretükkel több ismert és kevésbé ismert természeti, valamint épített környezeti, helytörténeti emléket, helyszínt is segítenek felfedezni.
Kajak és kenu bérlés, illetve előzetes jelzés alapján vízi túrák szervezése, túravezetővel ismerhetik meg, kalandozhatják be a Balaton legnagyobb egybefüggő nádasának élővilágát.
A Balaton első vízitúra tanösvénye, a Nádi szél Vízitúra Tanösvény 2018-ban náluk nyílik meg - akár munkatársaik részvételével szakvezetett túra keretében, akár önállóan GPS koordinátákat követve, illetve QR kódokat leolvasva kényelmes, biztonságos kenukban fedezhetik fel az öblöt és annak élővilágát.
A Herczeg Ferenc strand családias, csendes hangulattal, játszótérrel, kültéri edzőgépekkel, strandkönyvtárral, kölcsönözhető strandeszközökkel - egyéb játékokkal, kajak-kenu bérléssel, ingyenes gyermekjátékokkal várja vendégeit. 2018-tól új, fedett, biztonságos, gyermek és baba-mama barát pihenősarok áll rendelkezésre. Újonnan épített modern vizesblokkokat, öltözőket adnak át az idei szezonban.
Korosztályonként összeállított, csoportra szabott, rugalmas szervezés, egyedi árajánlatok, kedvezmények várják az érdeklődő iskolákat, cégeket, baráti társaságokat. Aktív ökoturizmus, környezeti nevelés, játszva tanulás, öko-tudatosság, természetvédelem összekötve közösségépítéssel: hegyen és vízen. Könnyű a megközelíthetőségük: vasútállomás, buszmegálló, 71-es út és kerékpárút találkozása, saját ingyenes parkoló, WiFi, egyéb gazdag látnivalók a környéken. Egész évben nyitva.
● EGÉSZ évben nyitva ● ÖKO-KALANDOZÁSOK ● szakvezetett hegyi, erdei TÚRÁK ● környezeti nevelés, természetvédelem, egészség ● közösség, CSAPATÉPÍTÉS, játék, jó hangulat ● elhivatott, lelkes és szakképzett kollégák ● INTERAKTÍV tárlatvezetés, GYEREKEKNEK is ● audiovizuális eszközök, FILMEK szöveges-képi dokumentumok, kiállítási tárgyak ● igény szerint korosztályonként, TEMATIKUSAN összeállított programok, kiegészítő foglalkozások ● rugalmas szervezés, egyéni árajánlatok ●
A látogatók megismerhetik a Badacsony hegy környékének élővilágát, geológiáját és kultúrtörténetét két kiállító teremben, interaktív tárlatvezetéssel, gyerekeknek is! A bemutató terekben audiovizuális eszközök, filmek, szöveges és képi dokumentumok, valamint kiállítási tárgyak teszik teljessé az élményt. A helyszínre látogatók képzett vezetőkkel túrázhatnak szárazon és - a látogatóközpont saját kenuival és kajakjaival - vízen is.
ÁRAK, TOVÁBBI RÉSZLETEK A WEBLAPON!
Az Új Széchenyi Terv keretében Európai Uniós támogatással létesült látogatóközpont a Balatont és a Badacsonyt mutatja be. Megismerkedhetnek a környék sajátos geológiai arculatának kialakulásával, természeti értékeivel, növény-és állatvilágával, a múlt és a jelen társadalmi környezetével, a régiek és a ma embereinek foglalkozásával, a helyhez kötődő írók, költők, művészek életével és munkásságával. Megismerhetik a régió mezőgazdaságát ( elsősorban a szőlőkultúrát ) és termékeit, tájékozódhatnak a szabadidős, turisztikai, sportolási lehetőségekről. A helyszínre látogatók képzett vezetőkkel túrázhatnak szárazon és - a látogatóközpont saját kenuival és kajakjaival - vízen is. A bemutató termekben korszerű audiovizuális és számítógépes eszközök, filmek, szöveges és képi dokumentumok, valamint hagyományos tárlókban elhelyezett kiállítási tárgyak teszik teljessé az élményt.
A Herczeg Ferenc strand története
Településünk strandja a falu lábdihegyi részén található, fizetős strandként üzemel. A strand története azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a városi polgárok Balatonfüred, Keszthely és más népszerű fürdőtelepülés után felfedezték maguknak Badacsonylábdihegyet. Ennek nyomában az 1920-as, 30-as években megkezdték a villák és nyaralóházak építését a környéken. Megalakult a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület, majd 1937-ben kezdeményezésükre az akkor még Eszterházy hercegi birtokon megkezdték a strand építését. A Világháború előtt élénk egyesületi élet folyt itt. A lábdihegyi lokálpatrióták szívükön viselték a közösségi élet ezen színterének sorsát. Folyamatosan szépítgették, csinosították. Az 1940-es évek elején állítólag ez volt az északi part legszebb strandja.
További ajánlataink
2025. május
2025.05.24.
Badacsonytördemic programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események
Tanúhegyek teljesítménytúra
2025. augusztus
2025. december
Találatok száma: 2
Családias jellegű 3 hektáros kempingünk Badacsony és Szigliget között, a 71-es főút mellett közvetlenül a Balaton partján várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. A 71-es főút 82 km-nél 3 hektáros területen fekvő campingünk családias jellegű 60-100 m2-es parcellákat kínál szépen parkosított, füves, zömében árnyékos helyeken, 10 A-os áramcsatlakozási lehetőséggel. A minden igényt kielégítő, gyönyörűen felújított (az ADAC előírásait követő), vizesblokkjainkban zuhanyzókabinok és mosdókabinok állnak vendégeink rendelkezésére. Egyedülálló ajánlatunk a lakókocsival és sátorral campingező lakóknak, hogy az elő- és utószezonban, kedvezményes áraink büféasztalos reggelit tartalmaznak, amely eddig minden vendéget elkápráztatott. A lakókocsis elhelyezés mellett lehetőség van szobák bérlésére is.

A Léránt család szőlőműveléssel és borkészítéssel kapcsolatos emlékei 1890-es évektől datálhatóak, ekkor építette meg Léránt György a borospincéjét, és telepítette a szőlőbirtokát. Ekkor még a települést Nemestördemicznek hívták, és a falu lakossága alig haladta meg a körülbelül 200 lelket. Akkor még maga sem gondolta, hogy majd a dédunokái is ezt a keserédes, egész embert kívánó hivatást továbbviszik…

Badacsonyi borvidék. A borvidék mely - a maga jelenével és múltjával – inspirálója a bennünk megszületett gondolatnak, a Skizonak. A Badacsonyba és hozzánk látogatók borteraszunkon, illetve a 200 éve épült, boltíves kóstoló terünkben szervezetten is megismerkedhetnek velünk, borainkkal. Csoportokat nyitvatartási időn kívül is szeretettel fogadunk borkóstolásra 10 főtől.

A Tördemici kilátóhoz vezető úton a vulkáni hegyek geológiai, botanikai, zoológiai és tájhasználati módját ismerhetjük meg a kihelyeztet táblák segítségével. A Tördemici kilátóhely nevű pontról a Szent György-hegy tetejénél bazaltorgonás, lejjebb pincékkel, présházakkal teletűzdelt oldal tűnik elénk, balra Szigliget várának romja látszik az egyik dombtetőn, azután a balatonedericsi Sárkány-erdő, a Csobánc, a Gulács. A távolban tiszta időben a Keszthelyi-hegység vonulatai tárulhatnak elénk.

Találatok száma: 4
Badacsonytördemici programajánló. Ünnepi események, gasztronómiai rendezvények, kiváló borok, balatoni strandok, teljesítménytúrák várják a nyaralókat, látogatókat. A Bujdosók lépcsője is itt található, mely 464 lépcsőfokból áll, és Badacsony nyugati oldalában köti össze a Kuruc-körút elnevezésű turistautat az Országos Kék útvonalával. A lépcsősor mentén láthatjuk a hatalmas bazalttornyokat, a törmeléklejtőket, a bazalttörmelékeket is. A hagyományos falusi jellegét máig őrző gyönyörű település faluháza egész nyáron kiállításokkal várja a Balaton északi partján kirándulókat.

2025. május 24-én szombaton rendezik meg a Tanúhegyek teljesítménytúráit. Bebarangolhatod a Tapolcai-medence Tanúhegyeit, fantasztikus kilátásokban gyönyörködhetsz, fröccsözhetsz a vidék legmenőbb borászataiban, túra után fürödhetsz a Balcsiban! A Balaton északi partján magasodó tanúhegyek sokat tudnának mesélni az elmúlt 260 millió évről. Már akkor is felfoghatatlanul öregek voltak, mikor a Balaton született. Ha érdekelnek a hegyek titkai, indulj túrázni és válogass a 10, 20, 30 ,55 és 100 km-es teljesítménytúrák között. KILENC TÁVON barangolhatod be a Tapolcai-medence Tanúhegyeit, fantasztikus kilátásokban gyönyörködhetsz, fröccsözhetsz a vidék legmenőbb borászataiban, túra után fürödhetsz a Balatonban!

Mivel csúszik legjobban a szürkemarha gulyás? Persze hogy szürkebaráttal! Szerencsére idén augusztusban is mindkettőt megkóstolhatod Badacsonytördemicen, ahol lesz többek között karcagi hungarikum birkapörkölt, szürkemarhagulyás és kiváló badacsonyi borok, kulturális -és folklórműsor, gyermekprogramok, kézműves portékák, utcabál és mulatság.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár