Club Tihany Üdülőfalu Hotel & Bungaló, Konferencia-, Üdülő-, Wellness és Gyógyászati Központ

Club Tihany Üdülőfalu Hotel & Bungaló, Konferencia-, Üdülő-, Wellness és Gyógyászati Központ

Szállásfoglalási lehetőség
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Budapesttől 120 km-re, a tihanyi félsziget csúcsán, természetvédelmi területekkel körbe ölelt 13 hektáros ősparkban, közvetlenül a vízparton fekszik a Club Tihany üdülőközpont. Igazi paradicsom a nyaralni vágyók és szabadságukat aktívan eltölteni szándékozó vendégek számára. Az egészséges életmód szellemében szinte minden vízi-, illetve szárazföldi sportlehetőség a vendégeink rendelkezésére áll.

Számtalan lehetőséget kínálunk vendégeinknek a pihenésre, kikapcsolódásra a vitalitás jegyében a fürdőzéstől a relaxáló wellness kezeléseken át a gyógyászati terápiás kezelésekig. SPA részlegünk egyes szolgáltatásait szobaáraink tartalmazzák, a kezelések és egyéb szolgáltatások pedig térítés ellenében vehetők igénybe előzetes bejelentkezéssel.

Családbarát hotel

A hotel családbarát filozófiájának köszönhetően a gyerekek minden korosztálya megtalálja magának a megfelelő szórakozást. A képzett animátorok által működtetett gyerekklubok korcsoportos kreatív és sportfoglalkozásokat valamint egyéb szórakoztató programokat kínálnak kicsiknek nagyoknak.. A felnőtteknek emellett szerveznek táncos és humoros esteket, a Beach partit, ismerkedő és tánc- és sportprogramokat.

Térítés nélkül a nyitvatartási időben igénybe vehető szolgáltatások:

  • 500 m hosszú saját strand nyugágyakkal
  • Balatoni panorámás uszoda
  • Finn és infraszauna,
  • Jakuzzi,
  • Élménymedence,
  • Gőzfürdő.

Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások:

  • Wellness egyedi és terápiás kezelések,
  • Gyógyászati egyedi és terápiás kezelések,
  • Különféle masszázsok,
  • Kozmetika, fodrászat, manikűr, pedikűr.

Szállás

STANDARD KÉTÁGYAS SZOBA

Ajánljuk: 4 fős családoknak, nagyobb gyerekekkel  családi elhelyezésként: két egymás mellett fekvő szobában. Standard, szobáink DK-i fekvésűek. Maximum két fő elhelyezésre alkalmasak, pótágyat, babaágyat nem tudunk sajnos ebben a típusú szobában biztosítani.

STANDARD KÉTÁGYAS SZOBA PÓTÁGGYAL

Ajánljuk: két kis gyermekkel érkező családok részére, ahol a pici gyermekeket nem szeretnék a szülők külön szobában elhelyezni. Standard pótágyazási lehetőséggel rendelkező szobáink É-i  fekvésűek.

STANDARD PLUSZ KÉTÁGYAS SZOBA

Ajánljuk: Pároknak vagy 4 fős családoknak, családi elhelyezésként, nagyobb gyerekekkel családi elhelyezésként: két egymás mellett fekvő szobában. Maximum két fő elhelyezésre alkalmasak.

SUPERIOR SZOBA

Ajánljuk: pároknak vagy családoknak egy kisgyermekkel. Déli fekvésű, balkonos, kényelmes, klímás szobatípus, részben pótágyazási lehetőséggel.

APARTMANOK

Ajánljuk: Pároknak vagy családi elhelyezésként 4 fős családoknak, kisgyermekekkel. Nem klimatizált apartmanjaink részben ÉK-i vagy DK-i fekvésűek, haló és nappali részből állnak. A gyermekeknek a hálóban tudjuk biztosítani igény esetén a pótágyat ill. babágyat.

LÉGKONDICIONÁLT SZÁLLODAI APARTMANOK

Ajánljuk: Pároknak vagy családi elhelyezésként. Kisebb méretű apartmanunkat 3 fős, nagyobb méretű apartmanunkat 4 fős családoknak, kisgyermekekkel.

AKADÁLYMENTESÍTETT APARTMAN

Ajánljuk: a szoba speciális kialakítása miatt elsősorban kerekes székes  vagy más mozgásszervi problémával rendelkező vendégeinknek. Speciális kialakítású zuhanyzós fürdőszobával, nagy közlekedő terekkel, megemelt ágy, bútor magassággal.

Gyógyközpont és wellness központ

Balatoni panorámás uszodával, gyógyvizes élménymedencével, pezsgőfürdőkkel, gőzfürdővel, többféle szaunával, fitness teremmel várja vendégeit. Számos masszázs, gyógytorna, hidroterápiás és elektroterápiás kezelés, pakolás és kiegészítő terápia igénybevételére van mód.

Éttermeink

A magyar és nemzetközi konyha specialitásaival gondoskodnak a kulináris élményekről, a széles választékú svédasztalos étkezéstől a hangulatos Balaton parti grill partin át az elegáns gálavacsoráig.

Konferencia

Szállodánk hosszú évek óta kiemelkedő szereplője a magyarországi konferenciaturizmusnak is, amely többek között egyedül álló adottságainknak is köszönhető.

2023.04.06 - 2023.11.05


2023.05.19. - 2023.06.16. Balatoni vízparti bungalók, wellness pihenés a Club Tihanyban faház szálláslehetőséggel
2023.06.16. - 2023.09.01. Akciós nyaralás a Balatonnál, wellness üdülés tihanyi vízparti szállodánkban vagy bungalóban
2023.06.17. - 2023.07.02. Levendulafesztivál szállásajánlat, foglaljon szállást a Club Tihanyban a Levendulahetekre!
2023.07.01. - 2023.08.31. Balatoni családi nyaralás, wellness üdülés, akciós szállás ajánlat a Club Tihany Üdülőfaluban
2023.09.14. - 2023.09.16. Dunántúli Diabetes Hétvége és Nővér Akadémia 2023
2023.01.01. - 2023.12.31. Balatoni csapatépítés, outdoor és indoor programok vízparti szállással Tihanyban
2023.01.01. - 2023.12.31. Rendezvény 1000 fő felett a Balatonnál, rendezvényterem, étkezés, szállás és wellness egy helyen
2023.01.01. - 2023.12.31. Konferenciahotel a Balatonnál, konferenciaterem, szállás, étkezés, sport és wellness egy helyen
2023.01.01. - 2023.12.31. Rendezvényhotel a Balatonnál, konferenciaterem, szállás, étkezés, sport és wellness egy helyen
2023.01.01. - 2023.12.31. Vízparti esküvő a Balatonnál, a közvetlen tóparti wellness szálloda üdülőfalunkban, Tihanyban
2023.01.01. - 2023.12.31. Squash a Balatonnál angol squash pályán, a vízparti wellness Club Tihany Resortban
2023.01.01. - 2023.12.31. Tihanyi wellness szolgáltatások a Club Tihany Üdülőközpontban
2023.01.01. - 2023.12.31. Club Tihany uszoda
2023.01.01. - 2023.12.31. Esküvő Tihanyban kívánság szerint és személyre szabva vízparti wellness szállodánkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Tihany esküvő helyszín, balatoni esküvő a Hotel Club Tihany vízparti szállodában
2023.01.01. - 2023.12.31. Tihanyi esküvő vízparti wellness szállodában, a Club Tihany Üdülőközpontban
2023.01.01. - 2023.12.31. Esküvő a Tihanyi Apátságban, szertartás után vacsora a Hotel Club Tihany szállodában
2023.01.16. - 2024.01.16. Balatoni wellness ajándékutalvány - lepje meg szeretteit tihanyi wellness, vagy értékutalvánnyal
2023.04.01. - 2023.10.31. Házassági évforduló wellness szállással a balatonparti Club Hotel Tihanyban
2023.04.01. - 2023.10.31. Teke a Balatonnál a Club Tihany Üdülőfalu és Sportközpontban
2023.04.01. - 2023.10.31. Sport, mozgás a Balatonon, várja a Tihanyi Wimbledon Sportközpont
2023.04.01. - 2023.11.01. Szauna a Balatonnál, finn és infra szauna, gőzfürdő wellness szállodánkban
2023.04.06. - 2023.11.02. Aktív pihenés a Balatonnál, sport és wellness a vízparti Club Tihany Üdülőfaluban
2023.04.15. - 2023.09.30. Romantikus hétvége vízparti faházban, balatoni bungalók foglalhatók a Club Tihanyban
2023.04.15. - 2023.10.29. Balatoni családi kerékpáros hétvége a Club Tihany Hotel Üdülőfalu és Bungaló Apartmanban
2023.04.15. - 2023.10.31. Tenisz a Balatonnál, fedett és salakos teniszpályák a Club Tihany Üdülőközpontban
2023.04.15. - 2023.10.31. Mozgáskorlátozott balatoni nyaralás, üdülés akadálymentes lakosztályban, vízparti szállodában
2023.04.15. - 2023.11.01. Club Tihany programlehetőségek a Balatonnál Tihanyban, Balatonfüreden és a környező vidéken
2023.05.01. - 2023.08.31. Tihany strand, külső gyermekpancsoló, uszoda, finn és infra szauna, élménymedence, jacuzzi, gőzfürdő
2023.05.01. - 2023.09.30. Vitorlás oktatás a Balatonnál, gyerek és felnőtt tanfolyamok a Club Tihany Vízisport Centrumban
2023.05.26. - 2023.06.30. Romantikus pihenés kettesben. Pünkösdi pihenés a festői szépségű Tihanyi-félszigeten
2023.06.01. - 2023.08.31. Balatoni pihenés gyermekfelügyelettel és animációval, a vízparti Club Tihany Üdülőközpontban
2023.06.02. - 2023.10.15. 16:00 Nyugdíjas üdülés a Balatonnál, pihenés a vízparti Club Tihany Üdülőfaluban
Találatok száma: 35
Balatoni bungalók családoknak, baráti társaságoknak a közvetlen vízparti Club Tihany Üdülőfaluban

Balatoni bungalók családoknak, baráti társaságoknak a közvetlen vízparti Club Tihany Üdülőfaluban 2023.05.19. (Péntek) - 2023.06.16. (Péntek)

A fából épült Átrium házakat a 13 hektáros őspark fái veszik körül. Közvetlenül az erdő mellett, a domboldalon, hangulatos környezetben találhatóak Kalmár típusú faházaink. Aki nem szeretné igénybe venni a szálloda által kínált étkezési lehetőségeket, minden szükséges eszközt megtalál a bungaló ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Balatoni vízparti bungalók, wellness pihenés a Club Tihanyban faház szálláslehetőséggel

Balatoni vízparti bungalók, wellness pihenés a Club Tihanyban faház szálláslehetőséggel 2023.05.19. (Péntek) - 2023.06.16. (Péntek)

Balatoni vízparti bungalówellness a Club Tihanyban. Faház szállás és főzési lehetőség. Hangulatos ősparkunk fáinak árnyékában 160 részben klimatizált, különböző típusú, férőhely kapacitású és elhelyezkedésű, konyhával rendelkező bungalóban kínálunk szállás lehetőséget pihenni vágyó kedves Vendégeinknek. A ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Levendulafesztivál szállásajánlat, foglaljon szállást a Club Tihanyban a Levendulahetekre!

Levendulafesztivál szállásajánlat, foglaljon szállást a Club Tihanyban a Levendulahetekre! 2023.06.17. (Szombat) - 2023.07.02. (Vasárnap)

Fedezzétek fel a levendulába borult Tihanyi-félszigetet! Látogassátok meg a levendula mezőket, ahol szedhettek is magatoknak, kóstoljátok meg a levendulás érteleket és italokat. A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében, mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Akciós nyaralás a Balatonnál, wellness üdülés tihanyi vízparti szállodánkban vagy bungalóban

Akciós nyaralás a Balatonnál, wellness üdülés tihanyi vízparti szállodánkban vagy bungalóban 2023.06.16. (Péntek) - 2023.09.01. (Péntek)

Hagyja ott `a város zaját` és élvezze a Balaton szépségét Tihanyban! Wellness szigetünk kedvezményes árakkal, pihentető kezelésekkel várja! Balatoni nyaralás kényeztető és gyógyító wellness szolgáltatások, sport (tenisz, squash, minigolf, vizisportok), kerékpározás vagy séta a csodálatos Tihanyi ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Balatoni faházas nyaralás, közvetlen vízparti wellness pihenés a Club Tihany Üdülőfaluban

Balatoni faházas nyaralás, közvetlen vízparti wellness pihenés a Club Tihany Üdülőfaluban 2023.06.16. (Péntek) - 2023.09.01. (Péntek)

Válassz a 160 vízpart közeli faház közül. A faházak az ősparkunk fáinak árnyékában, felszerelt konyhával, több variációban várják a pihenni vágyókat. Hangulatos ősparkunk fáinak árnyékában 160 részben klimatizált, különböző típusú, férőhely kapacitású és elhelyezkedésű, konyhával rendelkező bungalóban ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Balatoni családi nyaralás, wellness üdülés, akciós szállás ajánlat a Club Tihany Üdülőfaluban

Balatoni családi nyaralás, wellness üdülés, akciós szállás ajánlat a Club Tihany Üdülőfaluban 2023.07.01. (Szombat) - 2023.08.31. (Csütörtök)

Tötlsétek együtt a vakációt a Balatonnál, a Tihanyi félszigeten! Élvezzétek ki a nyár perzselő napsugarait közösen. A 4,5 feletti bizonyítvány helyszíni bemutatása esetén választható ajándékot adunk. Foglaljátok le minél gyorsabban a szállást, hogy biztosan választani tudjatok a legjobb szálláshelyek közül! ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Romantikus pihenés kettesben. Pünkösdi pihenés a festői szépségű Tihanyi-félszigeten

Romantikus pihenés kettesben. Pünkösdi pihenés a festői szépségű Tihanyi-félszigeten 2023.05.26. (Péntek) - 2023.06.30. (Péntek)

Romantikázzatok kettesben a pünkösdi hétvégén! Legyetek együtt, és kapcsolódjatok ki a Balatonon. Meghitt reggeli után bebarangolhatjátok egész Tihanyt, ahol utánozhatatlan képekkel örökíthetitek meg a közös élményeket. Foglaljátok le minél gyorsabban a szállást, hogy biztosan választani tudjatok a legjobb helyek ... Bővebben

Foglalás
Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Balatoni pihenés gyermekfelügyelettel és animációval, a vízparti Club Tihany Üdülőközpontban

Balatoni pihenés gyermekfelügyelettel és animációval, a vízparti Club Tihany Üdülőközpontban 2023.06.01. (Csütörtök) - 2023.08.31. (Csütörtök)

Együtt a szülőkkel, együtt a barátokkal a Club Tihanyban. Gyermekklubos balatoni pihenés a tóparton. Balatoni családi üdülésük, nyaralásuk, pihenésük alatt gyermekeik képzett személyzet mellett vidáman tölthetik a napot gyermek-klubunkban. Változatos programokkal várják kis és nagy vendégeinket a nyári ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Nyugdíjas üdülés a Balatonnál, pihenés a vízparti Club Tihany Üdülőfaluban

Nyugdíjas üdülés a Balatonnál, pihenés a vízparti Club Tihany Üdülőfaluban 2023.06.02 (Péntek) 00:00 - 2023.10.15 (Vasárnap) 16:00

Csak pár napja jut a pihenésre? Használja ki kedvező ajánlatunkat és élvezze a balatoni pihenést a csodálatos Tihanyi félszigeten! Tegye még teljesebbé kikapcsolódását és válasszon széleskörű wellness ajánlatainkból! Üdüljön a KÖZVETLENÜL A BALATON PARTON található Hotel Club Tihanyban, a gyönyörű ... Bővebben

Ajánlatkérés
Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Balatoni csapatépítés, outdoor és indoor programok vízparti szállással Tihanyban

Balatoni csapatépítés, outdoor és indoor programok vízparti szállással Tihanyban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)

Rendezvényéhez keresi a megfelelő programot? Mind szállodánk, mind a csodás balatoni környezet számtalan lehetőséget kínál , kérje részletes tájékoztatónkat! Balatonfüredtől pár kilométerre a Tihanyi-félszigeten várjuk a csapatokat vízparti szállodánkban. Outdoor program kínálatunk a szálloda ősparkjában és az ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

1 2 3 4   


Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Old Captain Étterem Tihany

Old Captain Étterem Tihany

Az étteremben kínálatában magyar és nemzetközi specialitások egész évben, friss alapanyagokból, számos környékbeli termelő termékeivel. Séfünk és szakácsaink a magyar és nemzetközi konyha specialitásaival gondoskodnak a kulináris élményekről, legyen szó a félpanziós ellátás büfékínálatáról, az a’ la ... Bővebben

Kiemelt partner



Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG