Csillagvár Múzeum
8710 Balatonszentgyörgy, Irtásdűlő

A fedett vár központi helyiségében található a több mint harminc méter mély kút, a kapitány-az őr és pihenő szobák, a füstös konyha stb. Itt kapott helyet a középkori életpanoptikum, mely hűen mutatja be a múlt egy napját. (Falusi pappal vitázó várkapitányt, lakomázó vitézeket, őrséget teljesítő katonákat, falusi kovácsot, ki éppen fogat húz, konyhán serénykedő asszonyokat stb.) A görögkereszt alaprajzú kazamatákban (pincerendszerben) kapott helyet a világon egyedülálló huszármúzeum. Másfélszáz 80 cm magas huszár ad képet múltbeli könnyűlovasságunk díszes viseletéről; de láthatjuk időrendbe állítva a hun-magyar harcosokat és a középkori főurakat. A sort az I. Világháború katonái zárják.
A közel másfél hektárnyi bekerített területen 2006-tól művészeti alkotótábor nyitja kapuit. A volt grófi istállóból kialakított csárda is várja vendégeit, a készülő szabadtéri színpad, a Csillagvár Esték rendezvénysorozatnak ad helyet.
A magyar nemzet hőskorát a 16-17 sz.-ban élte, midőn másfél évszázadon keresztül folyt a harc a terjeszkedő török hatalom ellen. Az 1500-as évek végére kialakult végvári vonalat Dunántúlon a Balaton déli partja képezte s így Somogy megye állandó hősi harcok színtere lett. Az épület mintegy 40 m-re magasodik a Balaton fölé. Furcsa ferdesíkú falas, csillag alakja, lövésablakai, felvonószerkezete, egykori toronyra mutató falmaradványai, belső kútja, a pincéből a padlásra vezető minaret-szerű homokkő csiga-lépcsői, és sarokbástyás sáncai vannak. Pincéje görögkereszt alakú. Építészeti megoldása a világban egyedülálló. Kútjához az öngyilkos vőlegény és koszorúslány, valamint betyárbújtató barlangok legendája fűződik, de a kútásók tragédiáról csak a későbbi levéltári kutatásokból szerezhettünk tudomást. Az épületnek bizonyíthatóan nem volt eredetileg fedélszéke, s hogy a helyreállítás során a középtorony falmaradványai előkerültek, kétségtelenné vált, hogy tornyos lehetett.
Ásatások során kiderült, hogy a vár és a sáncok területén, – Kanizsa török kézre jutásakor- elpusztult favázas, sárkunyhós település volt. A legendákban oly gyakran előforduló alagútrendszerre nem találtak. A vár történetének felkutatása Móricz Bélának köszönhető, de László Istvánnak is – ki a század elején a Kapitány szobában született- nagy érdemei vannak.
További ajánlataink
2026. július
2026.07.08.
Csillagvár Balatonszentgyörgy programajánló 2026
Solymászbemutatók

Szerda esti kemencés vacsora
2026.07.15.

2026.07.22.

2026.07.29.

2026. augusztus
Szeptember 15-től október végéig csak szombat, vasárnap van nyitva.
2026.05.01 - 2026.10.31
Találatok száma: 254

Szállodánk várja Önt a régió legnagyobb szállodai vízi világával és valódi családbarát szolgáltatásokkal! A Hotel Karos Spa**** Zalakaroson egész évben fergeteges élményeket, izgalmas programokat és kellemes kikapcsolódást kínál a gyermekes családoknak, baráti társaságoknak és pároknak egyaránt. A festői környezetben elhelyezkedő zalakarosi szállásunk tágas terei és hatalmas zöld parkja körülölelik a szállodánk két épületét, így garantáltan kellemes és pihentető napokat kínál a vendégeknek.

Kiemelt partner

Vendégházunk Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujának szívében, a település mindkét strandjától mindössze tíz perces sétára, a kerékpárúttól kb. 1 km-re található. Egy üdülőövezeti kis utcában fekszik az épület, mégis kb. 5 perces sétára megtalálható élelmiszerbolt, éttermek, szórakozóhelyek, információ, buszmegálló, vasútállomás.

Fedezze fel a Lotus Therme Hévíz exkluzív ötcsillagos szállodáját, ahol a wellness, a spa élmények és a gyógyvizes medencék harmonikusan találkoznak a természetes szépségű, ősfás parkos környezettel. Ideális választás mindazoknak, akik a pihenés, regeneráció és teljes testi-lelki feltöltődés élményére vágynak.

A BonVital Wellness & Gastro Hotel egy exkluzív, felnőttbarát szálloda Hévíz belvárosában, amely a nyugodt kikapcsolódás és a minőségi feltöltődés tökéletes helyszíne. Négycsillagos hotelünk kizárólag 14 éven felüli vendégeket fogad, így garantált a csendes, harmonikus környezet minden pihenni vágyó számára. A modern, elegáns szobák kényelmes pihenést biztosítanak, míg wellness részlegünk a testi-lelki megújulást szolgálja.

A Hotel Helikon a Balaton északi partjának egyik ikonikus 4 csillagos superior szállodája, amely teljesen megújult szolgáltatási palettával várja vendégeit. A szálloda 176 teljes körűen felújított szobával rendelkezik, így minden vendég kényelmes, modern környezetben pihenhet. A hotel kiemelkedő wellness részlege és fitneszterme biztosítja a teljes testi-lelki feltöltődést, miközben a gyermek- és családbarát programok gondoskodnak arról, hogy a pihenés minden korosztály számára élménnyé váljon. A Hotel Helikon ideális választás, ha Balaton-parti wellness szállodát keres, ahol a kényelem, a kikapcsolódás és a szórakozás egyaránt garantált.

Az Abbázia Club Hotel Keszthely szívében, a Balaton part és a Festetics kastély közt félúton várja mindazokat, akik pihenni, szórakozni vagy akár kultúrálódni érkeznek a Balaton fővárosába. Látogatása célja családi kikapcsolódás, céges esemény vagy munkaügy? Esetleg átutazóként érdeklődik szálláshelyünk iránt Hévíz és Keszthely környékén? Szállodánk kényelmes és minden igényt kielégítő, tágas, családias apartmanjai (2, 4 illetve 6 fő részére) egész évben tárt kapukkal várják.

Találatok száma: 2

Egész évben nyitva tartó étterem a Balaton déli csücskében, Balatonszentgyörgy határában, Keszthelytől 12 km-re, a 76-os főút mellett található. Közel van a sármelléki Fly Balaton repülőtér (kb. 13 km), valamint az M7-es autópálya két lehajtója is. A Balatont körbeívelő kerékpárút itteni szakasza az étterem előtt kanyarogva szeli át a tájat.

2026. évi programajánló. A Balaton nyugati csücskében, a tó fölé emelkedő erdős domboldalon található a Festetics grófok egykori vadászvára. A csillag alaprajzú épület a világon egyedülálló. A vár közel 2 hektáros területe egész évben helyet ad a legkülönbözőbb programoknak, agár- és solymászbemutató, állatsimogató, játszótér is látogatható. Különleges vacsoraestekkel, tematikus programokkal is várják az érdeklődőket.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár