Csuka48 Apartman Szarvas
Pihenjen, horgásszon, szórakozzon a festői szépségű szarvasi holtág mellett családjával, barátaival. A kétszintes, téliesített, közvetlen vízparti nyaraló a Csuka utcában, Szarvas közkedvelt üdülősétányának végében, a szarvasi arborétummal szemben helyezkedik el.
Épület:
A 6+1 fős vízparti üdülőház földszintjén kábel TV-vel felszerelt étkező valamint teljesen felszerelt amerikai konyha (mikrohullámú sütő, tűzhely, sütő, hűtő fagyasztóval, kávéfőző, kenyérpirító, teljes edény-, ét- és pohárkészlet) várja a sütni-főzni vágyókat. Szintén a földszinten találjuk a WC-vel, tusolóval kialakított fürdőszobát, valamint a kábel TV-vel felszerelt franciaágyas szobát. A légkondicionált emeleten egy további mellékhelyiség valamint két szoba várja a kikacsolódni vágyókat. Az egyik szoba egy franciaággyal és szekrénysorral felszerelt, ablakából pedig festői kilátás nyílik a Körös holtágára. A másik helyiségben két különálló ágyat találunk, az ablakok pedig a parkosított kertre nyílnak. Itt az egyik ágy igény szerint két személy kényelmes fekvőhelyévé alakítható. Ágynemű, vezetékes ivóvíz és internet hozzáférés biztosított. Igény szerint gyermekágy és gyermekkád is rendelkezésre áll.
Kert, vízpart:
A fedett teraszon kényelmes kerti bútorok kaptak helyet, a gondozott kertben pedig napágyak gondoskodnak a zavartalan pihenésről. A kerti szalonnasütőhely, bogrács és nyársak is rendelkezésre állnak, tűzifáról azonban egyénileg szükséges gondoskodni. A kiépített vízparton 25 négyzetméteres kivilágított stég és egy csónak várja a horgászni vágyókat. A nyaraló a gyermekek védelme érdekében a vízparttól is elkerített. A négy oldalról zárt üdülőház gondozott, parkosított udvarában személygépkocsik számára parkolási lehetőséget biztosítunk. Ebben az üdülőben házi kedvencét is szívesen látjuk!
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Mokka Étterem és Panzió Szarvas
Éttermünk ínycsiklandó ételekkel, süteményekkel, zamatos kávéval, üdítő koktélokkal, szezonális ital különlegességekkel is várja vendégeit. Akár az utcafronton kialakított sátras -pihenő részben, akár éttermünkön belül, akár az udvari kerthelyiségünkben, szabad téren, vagy a rendezvény sátorban szeretnél ... Bővebben

Galéria Grill Étterem Söröző
Az étterem magyaros ízvilággal, halas specialitásokkal, kellemes hangulatú frissen felújított környezettel és közvetlen, kedves személyzettel várja meglévő és új vendégeit. Kínálata feleleveníti a magyar konyha hagyományait, ötvözve azt a modern kor ötleteivel és egyszerűségével. Legyen szó ... Bővebben

Korona Gyorsétterem Szarvas
A Korona étterem Szarvas legnagyobb gyorsétterme, mely az Evangélikus Ótemplom szomszédságában található. Bővebben

Premier Restaurant Szarvas
Premier élmény Szarvas város szívében. A Premier Restaurant szeretettel vár minden kedves vendéget. Célunk, hogy prémium szolgáltatást és minőséget nyújtsunk. Különleges ételekkel, italokkal, koktélokkal és kézműves kávé különlegességekkel várjuk a hozzánk érkezőket. Kínálatunkban szerepel napi ajánlat, ... Bővebben

Vadászkürt Vendéglő Szarvas
Vendéglőnk fő profilja rendezvények lebonyolítása, emellett minden nap menüvel, többféle pörkölttel várjuk vendégeinket. Bővebben

Árpád Kávézó és Romkocsma Szarvas
Szarvason a Szabadság úr 32. szám alatt, az Árpád Szálló oldalában, a Zenepavilonnál találjuk Árpád Kávézót és Romkocsmát. Bővebben

Újváros Bisztró Szarvas
Fine bisztró Szarvason, a Holt-Körös partján, védett mocsárciprusok által övezett festői szépségű telken, melynek teraszáról a patinás óváros tárul elénk Millenniumi emlékművével és a Bolza-kastéllyal. A hely formabontó lendületével mind a helyi, mind pedig a távolról érkező látogatók számára otthonos ... Bővebben

Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark programok 2023 2023. október 4. (Szerda)
Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központja mellett került kialakításra a Körösvölgyi Látogatóközpont, amelyben természetvédelmi kiállítás, széles körű programok, szolgáltatások várják az érdeklődőket. Nemzeti Parkunk ezen bemutatóhelyén állandó kiállításunkon ismerhető meg a Dél-Tiszántúl ... Bővebben

Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények 2023. október 4. (Szerda)
Mi fán terem? - Állatok Világnapi kópéságok a kifutókban
Körös-Maros Nemzeti Park programok, túrák, kirándulások, táborok hónapról-hónapra a nemzeti park egész területén. Bővebben

Állatok Világnapja 2023. Mi fán terem? - Állatok Világnapi kópéságok és látványetetések a kifutókban 2023. október 4. (Szerda)
A Körösvölgyi Állatpark egyik méltán legnépszerűbb hagyományos programja a „Kedvenceink lakomája” látványetetés sorozat, mely évről-évre az Állatok Világnapja apropóján kerül megrendezésre. Az Állatok Világnapja apropóján a Körösvölgyi Állatpark állatfajainak kifutóiba az állatok részére szánt ... Bővebben

Vezetett túra 2023. Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen 2023. október 7. (Szombat)
A Halásztelki-tanösvény minden évszakban más arcát mutatja, így érdemes negyedévente felkeresni és a tematikus vezetett séták keretében megismerni ezt a tájegységet. Bővebben

A Körös körül kerékpárral 2023. Körös menti kerekezés 2023. október 8. (Vasárnap)
A túra Szarvas városon keresztül halad a Körös mentén Békésszentandrásig és vissza a kiindulási pontig. A kerékpár túra induló helyszíne a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának parkolója. Bővebben

Őszi kerékpártúra 2023 2023. október 8. (Vasárnap)
A kerékpáros turizmus népszerűsítése biciklis kirándulás apropóján. Bővebben

Kerékpáros programok a Körös-Maros Nemzeti Park szervezésében 2023 2023. október 8. (Vasárnap)
Körös menti kerekezés
A Körös-Maros Nemzeti Park számos kerékpártúra ajánlattal várja azokat, akik két keréken szeretnék felfedezni a nemzeti park csodálatos élő- és növényvilágát. Bővebben

Látványetetések 2023. Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban 2023. október 21. (Szombat) - 2023. október 23. (Hétfő)
Jeles ünnepnapokon, hosszú hétvégéken látványetetéssel egybekötött állatismertetők várják vendégeinket. Bővebben

Szarvasi programok 2023. Események, rendezvények, fesztiválok 2023. szeptember 27. (Szerda)
Lóca együttes - Itt csak jókedv terem!
Szarvas város életét egész évben végigkövetik a különböző kulturális, hagyományőrző és sportrendezvények. Bővebben

Cervinus Teátrum Szarvas programok 2023. Online jegyvásárlás 2023. szeptember 27. (Szerda)
A szarvasi Cervinus Teátrum programjai minden korosztálynak. Szarvason minden kultúrabarátot várnak a színházi előadások, koncertek, kiállítások, ismeretterjesztő előadások és ünnepi kiemelt programok. A felnőtteknek szóló programkínálat mellett gyerekprogramokban sincs hiány. A moziműsor is vonzó, ... Bővebben

Anna-ligeti tanösvény Szarvas, ökotúra a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság székházaként szolgáló Csáky-kastély kertje, a Kákafoki Körös holtág által körülölelt Anna-liget ad helyszínt a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark számára. Az itt kialakított, jelenleg mintegy 1,5 kilométeres tanösvény mentén az érdeklődők a Körösök völgye, ... Bővebben

Az Alföld élővilága, ismerkedés a Körös-Maros Nemzeti Park flórájával és faunájával 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Délkelet-Alföld sajátos hangulatú tájain számtalan országos, sőt nemzetközi jelentőségű természeti érték található. Egyedülálló állat- és növényritkaságoknak ad otthont a terület. Ezek megismerésében nyújtanak segítséget a Körös-Maros Nemzeti Park által működtetett látogatóközpontok. Bővebben

Európai bölény Magyarországon, találkozás a bölényekkel a Körösvölgyi Állatparkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, melyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már a Dél-Alföldön sehol sem élnek vadon. Bővebben

Fotós les bérlés a Körösvölgyi Állatparkban, a nemzeti park élővilágának megfigyelése és fotózása 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Körösvölgyi Állatparkban lehetőség van fotós les bérlésére, amivel könnyebbé válik a nemzeti park élővilágának megfigyelése és fotózása. Bővebben

Halásztelki tanösvény Szarvas közelében, a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság hatodik tanösvényeként 2009-ben kialakított Halásztelki -tanösvény, felújítását követően ismét látogatható az érdeklődők számára. A tanösvény 10 információs táblán keresztül, nyitott könyvként mutatja be a Dél-alföld egyik jellegzetes tájformájának és ... Bővebben

Kenutúra, kenu bérlés lehetőséggel a Körösvölgyi Állatparkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Ha a nemzeti park egyéb, Szarvas város környéki látnivalóit is szeretné valaki bebarangolni, Látogatóközpontunkban lehetősége van az ezzel kapcsolatos tájékozódásra, kenu- és kerékpár kölcsönzésre, szakvezetéses kenu- és kerékpár túrára is. Csoportoknak bejelentkezéses alapon előadásokat, ... Bővebben

Kerékpárkölcsönzés Szarvason, nézzen körül kerékpárral városunkban és a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Ha a nemzeti park egyéb, Szarvas város környéki látnivalóit is szeretné valaki bebarangolni, Látogatóközpontunkban lehetősége van az ezzel kapcsolatos tájékozódásra, kenu- és kerékpár kölcsönzésre, szakvezetéses kenu- és kerékpár túrára is. Csoportoknak bejelentkezéses alapon előadásokat, ... Bővebben

Mókusok élete, ismerkedés a mókusokkal a Körösvölgyi Állatpark mókusházában 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A gyerekek kedvencével, a vörös mókussal lehet találkozni a Körösvölgyi Állatparkban! A hegyvidékektől az alföldi erdőkig, ligetekig, városi parkokig szinte mindenütt találkozhatunk mókusokkal. Ezek a kis testtömegű (kevesebb, mint fél kilós) rágcsálók rendkívül ügyesen ugrándoznak a fák ágai között. ... Bővebben

Szarvasi konferencia, konferenciaterem bérlés a Körösvölgyi Állatparkban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Szarvason a Körösvölgyi Állatparkban lehetőség van konferenciaterem bérlésre. A szolgáltatás igénybe vehető egyéb rendezvényekre és alkalmakra is. Bővebben

Természet interaktív kiállítás. A Körös-Maros Nemzeti Park természeti kincsei állandó kiállítás 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatparkjában nem csak gyönyörű állatokkal, hanem egy interaktív, állandó kiállítással is találkozhatnak a vendégek. Bővebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
A Körös-Maros Nemzeti Park, illetve a természetvédelmi kezelését ellátó Igazgatóság hazánk hetedik nemzeti parkjaként 1997. január 16-án jött létre a Dél-Tiszántúl természeti és táji értékeinek megőrzése érdekében. A Nemzeti Park Igazgatóság működési területe 800 000 hektár, ami magába foglalja Békés ... Bővebben

Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központja mellett került kialakításra a Körösvölgyi Látogatóközpont, amelyben természetvédelmi kiállítás, széles körű programok, szolgáltatások várják az érdeklődőket. Nemzeti Parkunk ezen bemutatóhelyén állandó kiállításunkon ismerhető meg a Dél-Tiszántúl ... Bővebben

Mini Magyarország Park
A Mini Magyarország makettpark Szarvas híres nevezetessége, egy hazánkat kültéri makettekkel bemutató egyedi látványpark. 30.000 m2-es területen megtekinthetők az ország legszebb épített nevezetességeinek méretarányos, 80-100 cm-es másai. A Szarvasi Arborétumban néhány óra alatt az egész országot ... Bővebben

Ruzicskay Alkotóház
A Kubinyi Ágoston Programnak köszönhetően megújult állandó kiállítással várja látogatóit az Erzsébet-ligetben a Ruzicskay Alkotóház. Ruzicskay György (1896 - 1993) szarvasi származású, Munkácsy Mihály-díjas, Kiváló- és Érdemes Művész képzőművészeti és néprajzi gyűjteménye keddtől szombatig tekinthető ... Bővebben

Szarvasi Arborétum
Az Arborétum és a `Pepi-kert` története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Az államosítást követően az Arborétumnak számos gazdája volt. A terület egyre bővült, új gyűjtemények születtek. Az intézmény ma öt fás gyűjteményt gondoz. További feladata az oktatás, kutatás, közművelődés és ... Bővebben

Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum
A Tessedik Sámuel Múzeum mai székhelye 1791-ben épült, azzal a céllal, hogy az ország első mezőgazdasági iskolájának otthont adjon. Tessedik Gazdasági Iskolájának megszűnése után gimnázium, tanítóképző és diákotthon működött az eredetileg barokk stílusú épületben. Bővebben

Szárazmalom Szarvas
Az ország egyetlen működőképes, eredeti helyén fennmaradt szárazmalmát a Bolza család építtette 1836-ban szlavóniai ácsokkal, indiai rendszer szerint. 1883-1968 között a szarvasi Tomka család tulajdona volt. Bővebben