Debreceni Irodalom Háza és Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás
A Debreceni Irodalom Háza és a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás (két különálló gyűjtemény) Debrecen belvárosában, a Péterfia utca elején, a művész egykori szülőházának helyétől nem messze, egy ahhoz hasonló tornácos épületben található. Az építmény legkorábbi része a 18. század közepén létesült, zárdaboltozatos szobákkal és árkádsorral. Az épületben 1982-ben nyílt meg az első állandó kiállítás Medgyessy Ferenc hagyatékából.
Nyitva tartás
Keddtől vasárnapig 10.00-18.00 óráig.
Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából
A Déri Múzeum irodalmi gyűjteményéből megrendezett „Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából” című állandó kiállítás maradandó élményt nyújtva mutatja be a debreceni kötődésű híres írók, költők életét. Eredeti kéziratok, könyvek és irodalmi relikviák ragadják magukkal az érdeklődőket. Látható többek között Petőfi Sándor Dalaim című versének kézirata, Jókai Mór Sárga rózsa című regényének kéziratoldala, Csokonai Lillájának gyűrűje, és Szabó Magda tükre. A kiállítást virtuális elemek, számítógépes játékok teszik izgalmassá és szórakoztatóvá.
Jegyárak
Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza) 1800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza) 900 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza) 3500 Ft/ Család
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
5000 Ft/Csoport
Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás "Önéletrajz, mit lapozni sem kell..."
Medgyessy Ferenc szobrászművész emlékkiállítása
A Déri Múzeum 1977 óta gondozza Medgyessy Ferenc hagyatékát. A gazdag életműből immár harmadik alkalommal, megújult kiállítótérben helyezik el közismert szobrait, rajzait, domborműveit. A kiállítás első egységében Medgyessy Ferenc életének korai évtizedeihez kötődő és annak legfontosabb eseményeit idéző művei szerepelnek. Majd a Százados úti műterem rekonstrukciója fogadja a látogatókat, ahol egykor alkotásai születtek. A szobrász ötven éven keresztül dolgozott e műterem falai között, itt formázott plasztikái időrendi sorrendben láthatók.
Áthaladva a műtermen, illetve az itt elhelyezett szobrok között, a művek tematikai csoportokba rendezve szemlélhetők meg. Külön hangsúlyt kapnak a táncoló alakok megörökítésére és a ló kecses formájának, mozdulatainak plasztikai megragadására irányuló szobrai, a Déri tér allegorikus szobrainak tervei és további, Debrecen köztereit díszítő plasztikáinak vázlatai. Az emlékkiállítás közel kétszáz rajzból, domborművekből, körplasztikákból álló csoportja azokkal a szabadtéri művekkel válik teljessé, amelyeket a városban tett séta alkalmával tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítást gazdag, archív film- és hangfelvétel, illetve fotóanyag színesíti.
Jegyárak
Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza) 1800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza) 900 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza) 3500 Ft/ Család
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
5000 Ft/Csoport
2023.04.11 - 2023.12.31 |

Amulett Panzió
Vendégházunk Debrecen óvárosában a Lovarda, a Főnix Csarnok és a Debreceni Sportuszoda közelében található. Bővebben

Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel****
Felejthetetlen élmények kicsiknek és nagyoknak! Nagyvárosi, de mégis zöldövezeti - Az Aquaticum Hotel az ország első természetvédelmi területén, Debrecen pihenőövezetében, a Nagyerdő szívében helyezkedik el. A komplexumban egyszerre élvezheti a vendégünk egy erdei szálloda pihentető nyugalmát és egy városi ... Bővebben

Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló Debrecen
Debrecen zöldövezetében, a Nagyerdő szívében a Debreceni Klinika területén található az Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló. A Debreceni Egyetem Orvos Egészségtudományi Centruma és a Hunép Universal között létrejött szerződés értelmében a komplexum a külföldi orvostanhallgatók hosszú távú ... Bővebben

Blue Dreams Panzió Debrecen
Családias hangulatú panziónkat 2002. augusztus 16.-án nyitottuk. Jelenleg 7 szobával várjuk vendégeinket, Debrecen kervárosi részén a centrumtól és a Nagyerdőtől 20 percre gyalogosan és kb. 5 percre autóval. A panzió tömegközlekedési eszközökkel is kiválóan megközelíthető. Bővebben

Centrum Hotel*** Debrecen
A Centrum Hotel Debrecen *** Superior 65 szobás szálloda, ami Debrecen óvárosának központjában várja kedves vendégeit, a Református Nagytemplom és a Kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló Főtértől mindössze 50 méterre, nem messze Debrecen legfontosabb nevezetességeitől, irodáitól és ... Bővebben

Centrum Panzió Debrecen
A három csillagos minősítést elnyert Centrum Panzió Debrecen belvárosában - csendes, családias, szabadtéri gyerekjátszóteres, parkosított környezetben, a Nagytemplomtól 500 méterre található. Bővebben

Debreceni Egyetem Kollégiumai
A Debreceni Egyetem jelenleg 4.983 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 922 Magyarország egyik legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1.700 férőhelyet az elmúlt öt évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben ... Bővebben

Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecen
Az Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecentől alig 6 kilométerre, vadregényes fenyőerdő közepén, festői szépségű természeti környezetben fekszik. A club hotel és annak környezete a passzív és az aktív pihenésre egyaránt alkalmas. A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig ... Bővebben

Euro Panzió Debrecen
Akár kikapcsolódni, akár dogozni jön Debrecenbe, panziónk a programok és teendők között a nyugalom szigeteként fog szolgálni, ahol zavartalanul pihenheti ki az aznapi városnézést vagy konferenciát. Az EURO PANZIÓ közel a belvároshoz, egy csendes kis utcában helyezkedik el. Néhány percnyi sétával ... Bővebben

Határ Úti Vendégház Debrecen
A Határ Úti Vendégház közel a város centrumához, mégis csendes nyugodt környezetben várja vendégeit. Debrecen belvárosától autóval 5 perc alatt elérhető. Bővebben

Agrár Étterem Debrecen
A DE AGTC Böszörményi úti Campus területén található a felújított Agrár Étterem. 600 adagos konyha, 250 férőhelyes éttermet üzemel 650 m2-en. A terem körben üveges, természetes megvilágítású és saját terasszal rendelkezik. Bővebben

Belga Étterem Debrecen
A Belga jelenleg a debreceni társasági élet egyik fő központja. Nyáron a belső kerthelyiség, az itt található látványkonyha és játszótér, illetve a Piac utcai korzóra kihelyezett, élőzenés rész jelenti legfőbb vonzerejét. Bővebben

Creppy PalacsintaBistro Debrecen
Debrecenben nyílt meg a Creppy PalacsintaHáz első franchise étterme. A Creppy PalacsintaBistro Debrecen elkápráztatja Debrecent a Creppy palacsinta csodáival, elhozza a cívisvárosba az egyedülálló Creppy élményt. A bisztróban 40 féle palacsintát kínálnak. A Creppy nem csupán egy kiváló étterem, nem egy remek ... Bővebben

DG Italiano - Ristorante Bar Pizzeria
DG Italiano Ristorante Bar Pizzeria Debrecen szívében, autentikus olasz környezetben várja az olasz íz szerelmeseit. A tésztát minden formában imádjuk, pizzáink és desszertjeink különlegesek. Hiszünk a letisztult ízek erejében, éppen ezért a tengeri gyümölcseinket is egyszerűen, biofaszénen ... Bővebben

Don Pedró Pizzéria Debrecen
A Don Pedro Pizzéria kis csapata minden nap arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljon ki Téged, hogy minden egyes alkalommal, akár rendelsz tőlünk, akár bejösz hozzánk, tökéletesen elégedett legyél. Bővebben

Fenyves Vendéglő és Rendezvényterem Debrecen
Az Erdőspuszta Club Hotel**** 100 férőhelyes a`la carte Fenyves Vendéglőjének étlapján elsősorban a hagyományos, magyaros ízek dominálnak, de a kínálatban szép számban megtalálhatóak az európai konyha remekei is. A palettánkon szereplő ételeket az esetek túlnyomó többségében a szálloda tanyáján ... Bővebben

Gilbert Pizzéria Debrecen
Családias hangulatú éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizza tésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt ... Bővebben

Govinda Vegetáriánus Étterem Debrecen
A GOVINDA éttermek világszerte híresek konyhájukról, és egyedülállóan barátságos hangulatukról. Bárhol térjen is be egy Govinda Étterembe, biztos lehet benne, hogy tökéletes tiszta vegetáriánus - húst, halat, tojást nem tartalmazó - ételféleségeket ízlelhet meg. GOVINDA egy név, mely arra a személyre ... Bővebben

IKON Restaurant
Az Ikonnal egy olyan vidéki éttermet álmodtunk meg, ahol bár az ételsor magyaros alapanyagokra épül, mégis sikerül belecsempésznünk egy kis fine bistro stílus. Fontosnak tartjuk, hogy olyan hely legyünk, ahol az ételt nem kell elmagyarázni, de a vendég mégis az első pillanattól a távozásig maradandó ... Bővebben

Incognito Club
Az Incognito Club egy igazi kultúrkocsma Debrecen óvárosának a szívében. Családias hangulatú hely, amely a kezdetektől igényes arra, hogy milyen zenével várja vendégeit. Az eltelt több mint egy évtizedben fő hangsúlyt a minőségi, élő zenei koncertek kapták. Elsősorban a jazz és a blues, valamint ezek ... Bővebben

Debreceni Irodalom Háza programok, kiállítások 2023 2023. szeptember 19. (Kedd) - 2023. szeptember 24. (Vasárnap)
A Debreceni Irodalom Háza és a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás egész évben változatos programokkal és kiállításokkal várja látogatóit. Bővebben

Déri Múzeum kiállítások Debrecen 2023 2023. szeptember 19. (Kedd) - 2023. szeptember 24. (Vasárnap)
A Déri Múzeum több időszaki kiállítással várja a látogatóit 2023-ban is Debrecenben. Az állandó kiállítások megtekinthetők a múzeum nyitva tartási idejében. Bővebben

Déri Múzeum programok 2023 Debrecen 2023. szeptember 27. (Szerda) 17:00
Szüfrazsettek Debrecenben – Egy világkongresszus helyi visszhangja - Árvai Tünde történész előadása
A debreceni Déri Múzeum az állandó kiállítások és múzeumpedagógiai foglalkozások mellett különböző időszaki kiállításokkal és változatos programokkal várja a látogatóit egész évben hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig. Bővebben

Múzeumok Őszi Fesztiválja Debrecen 2023. Déri Múzeum és intézményei 2023.09.27. (Szerda) - 2023.11.10. (Péntek)
A Déri Múzeum és a hozzá tartozó intézmények, a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás és a Debreceni Irodalom Háza a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozathoz csatlakozva változatos programokkal várják az érdeklődőket. Bővebben

Ingyenes múzeumlátogatás Debrecenben a nemzeti ünnepeken a Déri Múzeumban 2023. október 23. (Hétfő)
A Déri Múzeum, a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás és a Debreceni Irodalom Háza valamennyi kiállítása a nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., október 23.) ingyenesen látogatható mindenki számára, a megszokott nyitva tartási időben Debrecenben. Bővebben

Online könyvvásár a debreceni Déri Múzeumból 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Vásároljon könyvet online a debreceni Déri Múzeumból! A kiválasztott könyvet átveheti a Déri Múzeum portáján (a vírushelyzetnek megfelelő intézkedések mellett), vagy elküldjük Önnek postán. Bővebben

Japán kultúra - Hátizsákkal a Déri Múzeumban, Utazz a felkelő nap országába! 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
HÁTIZSÁKKAL A MÚZEUMBAN - Utazz a felkelő nap országába! A Déri Múzeum felfedező hátizsákját családok számára ajánlja. A benne lapuló füzet segítségével a látogatók játékosan ismerkedhetnek meg a múzeum japán gyűjteményével, a japán kultúrával. Bővebben

Felfedező hátizsák Debrecenben, a Déri Múzeumban - Egyiptomi Kódorgó 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
HÁTIZSÁKKAL A MÚZEUMBAN - Éld át a szabadulószobák hangulatát a Déri Múzeum egyiptomi sírkamrájában! Kalandos felfedezés az egyiptomi szabaduló hátizsákkal. A programot családoknak, fiatal felnőtteknek ajánljuk. A hátizsák a múzeumi boltban vehető át. Bővebben

Déri Múzeum Debrecen
A Déri Múzeum Debrecen egyik legnevezetesebb közgyűjteménye. A történeti formákkal épült múzeum – előtte Medgyessy Ferenc szobraival – Debrecen belvárosának ékessége. A felújított múzeumot 2012 márciusában adták át. A Déri Múzeum filiáléja a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum. A múzeum gyűjteménye ... Bővebben

Debreceni Irodalom Háza és Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás
A Debreceni Irodalom Háza és a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás (két különálló gyűjtemény) Debrecen belvárosában, a Péterfia utca elején, a művész egykori szülőházának helyétől nem messze, egy ahhoz hasonló tornácos épületben található. Az építmény legkorábbi része a 18. század közepén létesült, ... Bővebben