Doghill Kutyapanzió
Panziónkat azért hoztuk létre, mert mi magunk is több, mint 20 éve felelős állattartók vagyunk, és pontosan tudjuk, hogy milyen érzés idegen kezekre bízni családunk legféltettebb kincsét. Kutyatartók révén mi is tudjuk milyen érzés idegen kezekre bízni kutyusunkat, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legkisebb stresszt okozzuk az elváláskor!
Megálmodtuk, és létrehoztuk azt a kutyapanziót, ahol a Kedvencek otthon érzik magukat, és ugyanazt a törődést kapják, amit otthon megszoktak.
Nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a nálunk pihenő kutyáknak ne egy kennelben kelljen szomorkodniuk egész nap, hanem a szabadban, gyönyörű környezetben tölthessék az egész napot felügyeletünk alatt, normális, szocializált kutyák között.
Kedvenced gondoskodás mellett festői környezetben, hatalmas területen élvezheti a többi vendégünk társaságát, éjjel pedig saját kis lakosztályában pihenheti ki az önfeledt játék fáradalmait.
Szolgáltatások
- Kutyapanzió
- Kutyanapközi
- Kutyakozmetika
Forrás: a panzió honlapja és közösségi oldala
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft
Társaságot az 1991-ben alapított Magyar Szőlő- és Borkultúra Alapítvány hozta létre. Az Alapítvány kuratóriumában, amely tulajdonosként és szakmai grémiumként ellenőrzi a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. munkáját, a borász szakma különböző területeinek - oktatás, szakmai szövetségek, érdekvédelem, ... Bővebben

Mezzo Music Restaurant Étterem Budapest
Kezdetben, évtizedekkel ezelőtt még John Bull Pub felirat volt a bejárat felett, és igazi angol söröző várta a törzsvendégeket. A tulajdonosok később döntöttek a váltásról, és a 30-as évek stílusában felújították az éttermet. Készült egy télikert, amelyből nagyszerű a kilátás a környékre. Esténként élő jazz ... Bővebben

Tündérkert Közösségi Tér és Tündérbölcső Családi Központ
Mese, játszóház, alkotóműhely, zsúrszolgálat, Családközpontú bölcsis-kisovis játszócsoport, , gyermekfelügyelet, iskolaelőkészítő, baba-mama klub, felnőtt művészeti csoportok, workshopok. Könyv és fejlesztő játékok boltja. Bővebben

Villa Bagatelle Budapest
A Villa Bagatelle egyszerre kávézó, bisztró, cukrászda, gourmet pékség, rendezvény helyszín – sőt, ennél még több. A Villa Bagatelle földszintjén levő Brótpékségben saját műhelyünkben készült kenyereket és péksüteményeket árulunk, az első emeleten található Bistro-ban saját cukrászsüteményeinkkel és ... Bővebben

Angelo Café & Cukrászat Budapest
Különleges olasz desszertek, süteményekkel készítésével foglalkozunk, melyeket saját kezűleg hozunk létre a teljesen felszerelt üzemünkben, a hét minden napján. kézműves süteményeink mindig frissen, kizárólag a legjobb minőségű olasz, magyar és belga alapanyagokból készülnek, semmiféle tartósítószert, ... Bővebben

Bajai Halászcsárda Budapest
Kóstolja meg ön is a dunai halászlét a Bajai Halászcsárda éttermében! Italkínálatuk az ország legkitűnőbb boraival teremt kellemes perceket a svábhegyi kirándulok ebédjéhez, vacsorájához. Hétfő kivételével minden nap élőzene gazdagítja a hangulatot. Bővebben

Da Lello Étterem Budapest
A Mom Parkban található olasz étterem biztosítja mindazt az otthonos érzetet, amely segít kiszakadni a nagyvárosi forgatagból. Nálunk mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő fogást, legyen szó előételekről, levesekről vagy főételekről. Risottóink, pizzáink és halételeink pedig az igazi olasz ... Bővebben

Eber Cukrászda Budapest
Új találkozóhely, desszertező-kávézó a Lóvasút épületében és teraszán, a Libegő közelében. Hétköznap, hétvégén, kirándulás előtt vagy után. Találkozz nálunk, gyere a szabadba, találd meg a nyugalmat! Gondosan készített desszertek, rendelhető egész torták, klasszikus sütemények, friss kenyér és ... Bővebben

Ezüstponty Vendéglő Budapest
Éttermünk 60 férőhelyes, ezen belül különtermünkben 20-30 fő, valamint kerthelyiségünkben 80-100 fő számára tudunk helyet biztosítani. Esténként klasszikus budai élőzene szól, tangóharmonikával. Bővebben

Fogas Pizzéria Budapest
Eredeti olasz receptek alapján készült pizzákkal, tésztafélékkel és kávékülönlegességekkel várjuk szeretettel vendégeinket a Fogaskerekű Svábhegyi állomásánál, a Bajai Halászcsárda mellett. Bővebben

Zene és Bor 2023. A 100 tagú Cigányzenekar ünnepi koncertje vacsorával és borkóstolóval Budapesten 2023. december 30. (Szombat)
Idén is a ZENE-BOR ünnepén lesz a 100 Tagú Cigányzenekar Évadzáró Gála Koncertje a Budapest Kongresszusi Központban. Kétrészes műsoruk népzenéből, cigányzenéből és klasszikus zenéből áll. Az est különlegessége, hogy vendégeink négyfogásos vacsora mellett élvezhetik az ünnepi műsort és a szünetben ... Bővebben

Makovecz Központ és Archívum programok 2023 / 2024 Budapest 2023. december 7. (Csütörtök)
Cseh Tamás est
Makovecz Központ és Archívum programajánló Budapesten. Kávéházi programok, előadások, táncházak. Bővebben

Makovecz Kávéház programok 2023 / 2024 Budapest 2023. december 7. (Csütörtök)
Cseh Tamás est
Makovecz Kávéház programajánló Budapesten. Bővebben

Advent Budapest 2023. SlowXmas, lassulj le és töltődj fel a Budapesti Tematikus Utcákkal! 2023.11.24. (Péntek) - 2023.12.24. (Vasárnap)
Igényes kikapcsolódás Budapesten az adventi időszakban. Töltődjünk fel Együtt új élményekkel! Budapest ikonikus utcái a karácsonyi rohanás helyett az Advent igazi jelentésére szeretnének rámutatni. Arra ösztönözzük a járókelőket, hogy lassuljanak le, töltsék stresszmentesen ezt az időszakot, a pörgést ... Bővebben

Pici Piac Budapest 2023. A Legkisebbek vására 2023. december 3. (Vasárnap)
Érkezik az év utolsó Pici Piaca – igazi ünnepi hangulatban a Larus Rendezvényközpontban! A város legmenőbb baba-mama-gyerek dizájner vásárán válogatott hazai tervezők gyönyörűszép termékeivel készülünk 2023. december 3-án vasárnap: kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak. Kuponfüzet helyszíni ... Bővebben

Kortárs Aukció 2023. Háború Utáni és Kortárs Művek Aukciója Budapest Kongresszusi Központban 2023. december 19. (Kedd)
Szeretettel meghívjuk a Virág Judit Galéria 13. Háború utáni és kortárs művek aukciójára! A Virág Judit Galéria vár minden érdeklődőt az aukciót megelőző kiállításra is! Bővebben

Barabás Villa programok 2023 2023.11.15. (Szerda) - 2023.12.06. (Szerda)
A Barabás Villa híd a régmúlt és a jelen között. Egy klasszicista épület, amely kitárja kapuit a kultúra és a kortárs művészetek előtt. Kulturális színtérként minden korosztály számára sokszínű programot kínál a legváltozatosabb művészeti ágakban. Helyet ad könyvbemutatóknak, író-olvasó ... Bővebben

Karácsonyi vásár MOM Park Budapest 2023. Youngart Képzőművészeti Vásár 2023.11.30. (Csütörtök) - 2023.12.22. (Péntek)
2023. november 3 - december 22. között újra Youngart Képzőművészeti Vásár a MOM Parkban! A kortárs művészetnek és a fiatal alkotóknak teret adó pop-up vásáron olyan egyedi festmények, szobrok, fotók, digitális printek és grafikák között válogathat a műkedvelő nagyközönség, melyek az életterünk értékálló ... Bővebben

Animal Cannibals koncertek 2023 2023. december 2. (Szombat)
Animal Cannibals koncertek, fellépések országszerte. Ajánló. Bővebben

Duna-Ipoly Nemzeti Park programok 2023 2023. december 2. (Szombat)
Idén is gazdag programkínálattal várunk kicsiket és nagyokat bemutatóhelyeinken és védett területeinken egyaránt. Páratlan tájakon, hegyen, völgyön, vízen és szárazföldön mutatjuk meg a természet ezer arcát. Tartsanak velünk a Börzsöny rejtekébe, a Budai-hegység izgalmas vonulataira, vagy szálljunk ... Bővebben

Barabás Villa kiállítások 2023 Budapest 2023.11.15. (Szerda) - 2023.12.06. (Szerda)
Időszaki kiállítások a Barabás Villában. Bővebben

Youngart Képzőművészeti Vásár 2023 Budapest 2023.11.03. (Péntek) - 2023.12.22. (Péntek)
2023. november 3. és december 22. közt immár második alkalommal várja a műkedvelő, műgyűjtő közönséget a Youngart Galéria Képzőművészeti Vásár a MOM Parkban. Bővebben

Vörösmarty téri programok 2023 2023.11.17. (Péntek) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Vörösmarty Classic Xmas karácsonyi vásár
Programok a Vörösmarty téren. Ajánló. Bővebben

Libegő Budapesten, repülő székekkel Budapest felett a János-hegyen 2024.04.01. (Hétfő) - 2024.11.30. (Szombat)
A libegővel utazókat Budapest legszebb látképe várja az Erzsébet kilátóban, mely a felső állomásról rövid sétával elérhető. Visszafelé a főváros panorámájában gyönyörködhetnek, miközben szó szerint úgy érezhetik, hogy a hegytetőről a városba ereszkednek. A Libegő felső szakasza a János-hegy meredek ... Bővebben

Zsolnay kerámiák bemutatása és forgalmazása a Virág Judit Galéria és Aukciós Házban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Virág Judit Galéria és Aukciós Ház fő profilja a XIX. és XX. századi kvalitásos magyar festmények és szecessziós Zsolnay kerámiák forgalmazása, bemutatása. A Zsolnay-gyár a 20. század elején Európa egyik vezető kerámiaüzeme volt. A Zsolnay név egybeforrott a megbízhatóság, a minőség fogalmával, ... Bővebben
Bajor Gizi Színészmúzeum állandó kiállítások 2023 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Szép ház, nagy park közepén... Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet állandó kiállítóhelye a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol állandó kiállítás keretében tekinthető meg a múzeum története és Bajor Gizi, Gobbi Hilda színészi pályája. Bajor Gizi 1933. július 7-én kötött házasságot Germán Tibor ... Bővebben

Farkasréti temető séta iskolai és turista csoportok számára Budapesten előzetes bejelentkezéssel 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A temetősétákkal lehetőség nyílik csoportoknak, hogy megismerjék a Farkasréti temetőben nyugvó ismert emberek sírhelyeit. Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetője a Farkasréti temető. Az utóbbi évtizedekben a tudományos és kulturális élet elhunyt nagyjainak jelentős részét ide ... Bővebben

Fogaskerekű vasút Budapesten, kirándulások a Sváb-hegyre és a Széchenyi-hegyre 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A 60-as villamos, vagy ahogyan többen ismerik, a Fogaskerekű Vasút a XII. kerület hegyvidéki részét – a Svábhegyet és a Széchenyi-hegyet – köti össze a Városmajorral. A Széchenyi-hegyi végállomásnál találjuk a Gyermekvasút állomását. Bővebben

Gyermekvasút programok Budapest 2023 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Budapesti Gyermekvasút programajánló. A vasút maga nemében páratlan látványosság, ahol gyermekek irányítják a vonatok közlekedését. A kisvasút vonala Széchenyihegy állomástól Hűvösvölgyig tart. A két végállomáson túl a vonatok 6 helyen állnak meg menetrendszerűen, Normafán, Csillebércen, Virágvölgyben, ... Bővebben

Kertvárosi Időutazás 2023. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész. Bővebben

Makovecz Központ és Archivum Budapest
A Makovecz Központ és Archívum feladatának tekinti, hogy őrizője és fenntartója legyen Makovecz Imre szellemiségének nem csak kézzelfoghatóan, mint kutatható archívum, hanem szellemi tartalmát is tekintve, programjaiban és jelenlétében a kulturális életben. Bővebben

Bajor Gizi Színészmúzeum
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet állandó kiállítóhelye a Bajor Gizi Színészmúzeum. Gobbi Hildának kezdeményezésére 1952-ben Bajor Gizi halálának első évfordulóján nyílt meg a Múzeum a színésznő egykori villájában. Az egykori – Jászai Marinak, Márkus Emíliának és Gobbi Hildának szentelt – ... Bővebben

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe a Pilis- a Visegrádi- és a Börzsöny-hegységeket, az Ipoly-völgy Hont és Balassagyarmat közötti szakaszát és a Szentendrei-sziget egyes területeit foglalja magában. A Nemzeti Park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek ... Bővebben

Hegyvidék Galéria Budapest
A Hegyvidék Galéria Kulturális színtérként helyet ad tárlatokat kísérő rendezvényeknek, tárlatvezetéseknek, beszélgetéseknek, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, valamint más művészeti és irodalmi programoknak, művészettörténeti előadásoknak, irodalmi esteknek, könyvbemutatóknak, ... Bővebben

Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény
A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 1973-ban jött létre kerületi helytörténészek és több elhivatott lokálpatrióta összefogásával. Kezdetekben a Gyűjtemény egy kicsiny szobában lelt otthonra, de az évek folyamán egyre jobban növekedett és a főváros egyik legaktívabb helytörténeti gyűjteményévé nőtte ... Bővebben

Jókai Emlékszoba a Svábhegyen
A Svábhegyen található Budapest egyik különleges temészetvédelmi területe: Jókai Mór egykori villájának kertje. A Jókai-villa megsemmisült, de a présház megmaradt. Egy kis emlékszobában láthatók Jókai személyes tárgyai. A parkban áll Róna József Anakreón-szobra, melynek arcát Jókairól mintázta. ... Bővebben

Jókai-kert Budapest
Jókai Mór életében meghatározó volt a természet- és kertszeretet. Kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a Svábhegyen lévő telket - egy felhagyott kőbányát - a rajta álló házzal együtt. A területet borító sűrű bozót helyébe szőlőt és gyümölcsfákat telepített. A gyakori erős szél ... Bővebben

Kőpark tanösvény
A Svábhegyen található Jókai-kertben került kialakításra a hazai kőzetet bemutató tanösvény. Egy rövid sétával évmilliókon átívelő események `termékeivel` ismerkedhetnek meg, ami nemcsak a tudományos kíváncsiságot elégítheti ki, de képes esztétikai élvezetet nyújtani a laikus és a szakember számára ... Bővebben

Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont Budapest
Magyarország jegybankja pénzmúzeumot hozott létre a Széll Kálmán téren, amely országos szakmúzeum, tudásközpont és élményközpont is egyben. Európa leglátványosabb pénzmúzeumának létrehozásával a jegybank kiemelt célja, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése elérhető legyen a társadalom minden szegmensének, a ... Bővebben

Pénzmúzeum Panoráma Terasz Budapest
A Pénzmúzeum és Látogatóközpont tetőterasza, mely a nyilvánosság előtt mindeddig zárva volt, megnyitotta kapuit. Az ingyenesen felkereshető Pénzmúzeum Panoráma Terasz a látogatói élményt fokozza – egyelőre ugyanis csak a múzeum látogatói számára érhető el. A terasz megnyitásának célja egy ... Bővebben