Egri Érseki Palota Kulturális Turisztikai és Látogatóközpont

Egri Érseki Palota Kulturális Turisztikai és Látogatóközpont

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Egerben az Érseki Palota középső szárnyát felújították, s a műemlék épület turisztikai funkciót is kapott, s számos kiegészítő szolgáltatás helyszíne lett. A látogató bepillanthat a püspöki élet mindennapjaiba, a könyvtárba, ruhatárba, dolgozószobába és kincstárba, történeti enteriőrök segítségével. Az Érseki Vinotéka a főegyházmegye területén lévő 4 borvidéket mutatja be. A díszkert felújítása is megtörtént. A Palota felújított és turisztikai vonzerővé fejlesztett épülete komoly turisztikai programkínálatot jelent.

Különlegesség a teljes egészében feltárt madaras szoba, mely főpapi pihenőhelyül szolgált korábban. Az épületben állandó kiállítás mutatja be a magyar szenteket és legendáikat, valamint a „vanitas” (hiábavalóság, hiúság) művészettörténeti ábrázolásait. Az egyházmegye és a magyar egyház történetét bemutató összeállítás mellett az egri főpásztorok arcképcsarnoka is itt látható. A tapintható tárlat korszerű múzeumpedagógiai eszközként kínál élményt a vendégeknek. 

Érseki Palota állandó kiállítás

A Palota első emelete tematikus kialakítású. Többek között olyan termekbe nyerhetünk betekintést, mint a püspök sekrestyéje, dolgozószobája, kincstára, képtára, vagy a könyvtár. Főként 17-19. századi miseruhákat, liturgiában használatos tárgyakat, textíliákat, építéstörténeti dokumentumokat, festményeket tekinthetünk meg. Megismerhetjük a boldoggá és a szentté avatás folyamatát, valamint megcsodálhatjuk a Palota eredeti freskókkal díszített pihenő helyiségét, a Madaras termet.

A második emelet hitelesen idézi meg a Palota 18-19. századi lakosztályát, a bennük folyó főpapi életvitelt. A történeti bemutató során betekinthetünk a díszterembe, majd annak folytatásaként a szalonba, a dolgozószobába, valamint a hálószobába. Berendezésüket különböző stílusú bútorok, tükrök, színvonalas iparművészeti alkotások adják, amelyek egy-egy történelmi kort mutatnak be. Az oratóriumból bepillantás nyílik az érseki magánkápolnára.

Szolgáltatásaink:

A Palota kávézó szeretettel várja kedves vendégeit, ahol megízlelhetik az utánozhatatlan olasz kávé aromáját és megkóstolhatják a Stühmer cukrászda által készített süteményeket is.

Ajándékboltunkban megtalálhatóak a Palotához köthető ajándék- és emléktárgyak, valamint helyi kézműves termékek széles választéka. Egyedül nálunk kaphatóak az “Érsek bora” és az “Érsek misebora” címmel kitüntetett
borkülönlegességek. Vendégeink szíves figyelmébe ajánljuk a Stühmer csokoládégyár édességeit.

Nyitva tartásunk:

Április. 01.- szeptember. 30. között: 10:00-18:00 keddtől vasárnapig. (csak hétfő a szünnap)
október. 01.- Március. 31. között 10:00-16:00 keddtől szombatig. (vasárnap és hétfő szünnap)

Belépődíjak, szolgáltatás árak:

                                                                               október .1- március  31.                 Április.1- szeptember 30.
Teljes árú belépődíj                                                           1.400 Ft                                            1.800 Ft
• 26-62 év között
Csoportos teljes árú belépődíj                                         1.200 Ft                                            1.500 Ft
• 26-62 év között, 20 fő felett
50%-os kedvezményes belépőjegy                                     700 Ft                                               900 Ft
• 6. életév betöltésétől 26. életév betöltéséig,
• 62 év felett,
• legalább két, 18 év alatti személyt kísérő
közeli hozzátartozó (legfeljebb 2 fő)

Díjtalanul látogathatja a kiállítást INGYENES
• a 6. életévét be nem töltött kiskorú,
• a fogyatékkal élő + 1 fő kísérő
• a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkező,
• az országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja,
• a közoktatásban dolgozó pedagógus,
• a 70. életévét betöltött személy.

Külön tárlatvezetés magyarul: 5.000 Ft
Idegennyelvű külön tárlatvezetés díja: 8.000 Ft

2023.01.01 - 2023.12.31

Találatok száma: 2
Egri Érseki Palota programok 2023

Egri Érseki Palota programok 2023 2023. június 24. (Szombat)

Múzeumok Éjszakája

Eger legújabb idegenforgalmi és kulturális látványossága különleges élményt kínál! Az Egri Érseki Palota egész évben különleges programokkal várja látogatóit. Vendégeink bepillanthatnak a főpapi élet mindennapjaiba: a könyvtárba, ruhatárba, dolgozószobába és kincstárba. Mindezt 21. századi köntösben, ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Múzeumok Éjszakája Eger 2023. Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont

Múzeumok Éjszakája Eger 2023. Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont 2023. június 24. (Szombat)

Az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, tárlatvezetésekkel és előadásokkal várják a látogatókat 2023. június 24-én. Tekintse meg állandó egyházművészeti és időszaki kiállításunkat, amely nagyszerű program kicsiknek és nagyoknak ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség



Találatok száma: 2
Egri kiállítások - Ismerje meg az egri érsekek világát az Érseki Palotában

Egri kiállítások - Ismerje meg az egri érsekek világát az Érseki Palotában 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)

Egri kiállítások - A Széchenyi utca 5. sz. alatt található az Érseki palota, amely 1740-től az egri érsek rezidenciája. Ebben az épületben nyílt meg 2016-ban az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont, ahol különlegesen szép, autentikus környezetben ismerhető meg az egri érsekek világa. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Idegenvezetés Egerben csoportoknak az Egri Érseki Palotában

Idegenvezetés Egerben csoportoknak az Egri Érseki Palotában 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)

Az Egri Érseki Palota Kulturális Turisztikai Látogatóközpontban csoportok részére lehetőség van idegenvezetést kérni előzetes bejelentkezéssel nyitva tartási időben! Bővebben

Kiemelt ajánlat



Találatok száma: 89
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Éden Panzió Eger

Éden Panzió Eger

Az Éden Panzió alig néhány lépésre a híres történelmi Egri Vártól várja a pihenésre vágyó vendégeit. Az ide látogatók válogathatnak a gazdag program választékból, gasztronómiai, és termálvizes élményekből. A környéken a kirándulni, túrázni vágyók is meg találják a számukra új élményeket nyújtó ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner

Centrooms Eger

Centrooms Eger

A mi célunk nem más, mint, hogy a fárasztó, de tartalmas városnézés után kényelmes ágyainkban, páratlan kilátással rendelkező szobáinkban minden vendégünk tökéletesen ki tudja pihenni magát. Bővebben

Kiemelt partner

Almafa Apartmanház Eger

Almafa Apartmanház Eger

Eger városában, még is távol a város zajától, csendes kertvárosi környezetben a híres Szépasszony- völgyi pincék szomszédságában, az Almafa Apartmanház 1998 óta szeretettel várja kedves vendégeit, egész éves nyitva tartással. Bővebben


Amulett Apartmanház Eger

Amulett Apartmanház Eger

Az Amulett Vendégház Egerben, a gyógyvizek és a kitűnő borok városában, jól megközelíthető helyen, a Szépasszonyvölgy utca 5.sz. alatt található. A történelmi barokk belváros valamint a gyógy-és termálfürdő mintegy 10-15 perces sétával elérhető, a híres borospincék az utcánk végétől találhatók. Bővebben


Aqua Villa Eger

Aqua Villa Eger

Az Aqua Villa különleges atmoszférájú belvárosi szálloda, ahol a vendégek Eger igazi esszenciáját kaphatják: vendégszeretet, kulináris élmények, nemes borok, gyógyvizek, felfrissülés, ellazulás. Bővebben


Aranykert Vendégház Eger

Aranykert Vendégház Eger

Eger történelmi belvárosának közelében található újonnan épített Aranykert Vendégház, pár percre a Bazilikától csendes utcában áll a vendégek rendelkezésére. Bővebben


Bacchus Panzió

Bacchus Panzió

Egyszerű és tömör megfogalmazással élve, akár pár nap alatt is feltöltődhetnek itt. Mindehhez természetesen hozzájárul, hogy hol töltik el ezt a pár napot. Eger sok szálláslehetőséget kínál, de kevés olyan hely van, mint a Bacchus Panzió. Egy panzió, mely elegáns és barátságos. Szépek, kényelmesek a szobák ... Bővebben


Barokk Vendégház Apartmanház Eger

Barokk Vendégház Apartmanház Eger

Szeretném Önöket elvarázsolni a XVII században épült, teljesen felújított barokk stílusú boltíves épületek varázslatos és egyben romantikus hangulatával. Bővebben


Bartók Tér Panzió Eger

Bartók Tér Panzió Eger

Bartók Tér Panzió Eger. A csendes Bartók Béla téren található, 3 percre a sétáló belvárostól és a termálfürdőtől, 2 percre a Bazilikától. Bővebben


Bocskai Apartman Eger

Bocskai Apartman Eger

Egri belvárosi pihenőkertes vendégházunkat ajánljuk egyénileg érkezőknek és családoknak is. Apartmanházunk 2 apartmannal és 3 külön bejáratú szobával 13 fő elhelyezését tudja egyidejűleg biztosítani. Ideális körülményeket biztosítunk a szabadidejüket csendes pihenéssel eltölteni vágyók számára, és ... Bővebben


1 2 3 4 ... 9   


Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Palota Kávézó Eger

Palota Kávézó Eger

A Palota kávézó szeretettel várja kedves vendégeit, ahol megízlelhetik az utánozhatatlan olasz kávé aromáját és megkóstolhatják a Stühmer cukrászda által készített süteményeket is. Bővebben

Kiemelt partner



Kapcsolódó témák:

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG