Fekete István Emlékszoba Ajka
Fekete István Ajka város díszpolgára. Ajkán nagy tisztelettel, szeretettel és lelkesedéssel őrzik emlékét. Van emlékszobája, benne gipsz mellszobra Z. Soós István alkotása. A városligeti Csónakázó-tó szigetlén elhelyezett bronz mellszobra Borsos Miklós alkotása. Kedvenc állatfiguráiból szoborpark létesült, a szobrok Samu Katalin alkotásai. A város különböző pontjain pedig három emléktáblája van. Egyik a Fő u. 1.sz. ház előtt, ahol egykor a családi házban élt és dolgozott. A másik a Városi Múzeum falán. A harmadik a róla elnevezett általános iskola falán egy alumínium dombormű, Sashegyi József alkotása.
Az 1928-tól Ajkán, Nirnsee Ferenc kisbirtokán 10 évig gazdatisztként dolgozó Fekete Istvánnak a településen bontakozott ki írói munkássága. A Városi Múzeumban kialakított emlékszobában Fekete István írásos és tárgyi emlékei, fényképei, művei, lakberendezési- és használati tárgyai láthatók.
1975-ben nyílt meg az első emlékszobát a Városi Művelődési Központban, ahol dr. Gergó Zsuzsanna és Giay Frigyes és Gáspár János gyűjtése kapott helyet Gergó Zsuzsanna rendezésében. A gyűjtés folytatódott, és 1985-ben (Gáspár János rendezésében) az “üveggyári kastély” egyik nagytermében kapott lehetőséget a város, hogy immár valóban múzeumi jelleggel és tartalommal mutathassa a Fekete István Irodalmi Társaság gyűjtőmunkájának gyümölcsét. 1990-ben az emlékanyag jelentős része átkerült az 1989-ben megnyílt Városi Múzeumba, ahol a hatalmas tablók már nem kaphattak helyet, így az állandó kiállítás fontos (kiállításon látható) dokumentumokkal szegényedett. Ugyanakkor a későbbiekben a Chicagoban élő ifj. Fekete István jóvoltából a múzeumi anyag jelentősen gazdagodott.
2025.01.01 - 2025.12.31 |
A kőzetek és az őslények világa, látogatás az ajkai Bányászati Múzeumban 2025. március 26. (szerda) - 2025. március 30. (vasárnap)
Mit mesélnek a kövek és fosszíliák? Hogyan alakultak ki ezek a különleges leletek? Mit árulnak el bolygónk egykori lakóiról, változásairól? A föld mélyén rejtőző kőzetek és megkövült élőlények évmilliók történeteit mesélik el nekünk. Fedezd fel velünk az őslények és kőzetek világát! Kövess minket és ...
Városi Múzeum és Fotógaléria programok 2025 Ajka. Események, rendezvények 2025. március 29. (szombat)
Rendhagyó tárlatvezetés interaktív előadással és élmény kincskereséssel.
Ajkai Városi Múzeum és Fotógaléria programajánló. Fedezze fel és ismerje meg városunk múltját és jelenét! Érdekes és értékes programokkal várjuk egész évben.Kiállítások, tárlatok, múzeumpedagógiai foglalkozások, családi és gyermekprogramok, ünnepi események várják Ajkán az érdeklődőket.
Fémkeresés, a föld alatt megbúvó fémtárgyak titkai időszaki kiállítás Ajkán 2025. március 29. (szombat) - 2025. március 30. (vasárnap)
Vajon milyen titkokat rejthetnek a föld alatt megbúvó fémtárgyak? Mit találnál izgalmasabbnak, ha egy régi pénzérmét vagy egy elveszett ékszert találnál? Kipróbálnád a fémkeresést, ha lehetőséged lenne rá? Gondoltad volna, hogy a lelkes fémkeresők is hozzájárulhatnak a múlt feltárásához? Rózsás Csőkör ...
Húsvéti vásár Ajka 2025. Egyedi kézműves termékek és helyi termelők finomságai 2025. április 16. (szerda)
2025. április 16-án 14:00 - 19:00 óra között húsvéti vásár várja az érdeklődőket a Városi Múzeumnál. Ne hagyjátok ki ezt a vidám eseményt! Kézműves egyedi termékek, helyi termelők finomságai, játék, jó hangulat és zene -hozd el a családodat, barátaidat és hangolódjunk együtt a Húsvétra!
Ajka története 2025. Ismerd meg Ajka múltját és értékeit kombinált múzeumi belépőnkkel! 2025. március 24. (hétfő) - 2025. március 30. (vasárnap)
Egy belépővel most 3 múzeumba látogathat el, aki szeretné megismerni Ajka város történetét, ipari emlékeit, egyedi értékeit, a település kiemelkedő személyiségei, Borsos Miklós, Fekete István vagy Molnár Gábor hagyatékát, vagy az Ajka Kristály csodás kézműipari termékeit.
Ajkai Bányászati Múzeum programok 2025. Események, rendezvények 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Szabadulószoba a Bányászati Múzeumban
Érdekes és értékes programok Ajkán a Bányászati Múzeumban. Bányászati emlékek, ásványok, kőzetek, őslénymaradványok.
Borsos Miklós emlékkiállítás Ajkán a Városi Múzeumban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A rajzokat, kisgrafikákat, kisplasztikákat bemutató Borsos Miklós emlékkiállítás a múzeum nyitvatartási idejében látogatható.
Extrém szabadulószoba extrém környezetben, szabaduljatok ki az ajkai bányából! 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Szabadulószoba a Bányászati Múzeumban, autentikus környezetben! Elég bátor vagy? Próbáld ki! A történet szerint egy ellenőrző körút során a csapat egy lezárt veszélyes bányaszakaszba téved, amely beomlik. A mentőcsapatok sem tudják időben kimenteni őket ezért maguknak kell valahogy kiszabadulniuk. Az izgalmas ...
Bányászati Múzeum Ajka
Ajkán a Bányászati Múzeum hazánk első szabadtéri skanzen műszaki emlékmúzeuma. A múzeum épületeit, a Shlick aknaszállító gőzgépet, az Országos Műemléki Felügyelőség 1983-ban műemlékké nyilvánította.
Kristály Múzeum Ajka
Az Ajka Kristály egyedi kis szériás, magas művészi értéket képviselő, igényes kivitelű díszműüveget, poharakat, kelyheket, italtárolókat gyártott ólomkristály és kálikristály üvegből kézi technológiával. A gyárban az ősi, szájfúvásos technológiát alkalmazták, ennek köszönhetően szép, egyedi darabokat ...
Városi Múzeum és Fotógaléria Ajka
A múzeum a 18. században épült egykori evangélikus lelkészlakban nyílt meg, a várossá nyilvánítás 30. évfordulóján, 1989-ben. Feladata bemutatni Ajka város múltját és jelenét.
Ásvány-, Kőzet- és Őslénytár Ajka
Ajkán az egykori bányamentő-állomás épületében kapott helyet az Ásvány-, Kőzet- és Őslénytár. Mára már több mint 1000 kőzettípus, ásvány, kristály színesíti a gyűjteményt a Föld minden részéről. Kiemelt helyen találhatók a térségben bányászott szén, bauxit és mangán kőzetek, köztük a településről ...
Bakonyi Erőmű Jubileumi Emlékháza Ajka
Az Emlékházban az ajkai erőmű ötvenéves történetét, tárgyi, írott és képi dokumentumait mutatják be. Az Ármin-akna területén épült föl a Bakonyi Erőmű Zrt. Jubileumi Emlékháza is 1993-ban.
Molnár Gábor Emlékszoba Ajka
Molnár Gábor a XX. század egyik legnépszerűbb vadász- és útibeszámoló írója. Budapesten látta meg a napvilágot, mégis ajkainak vallotta magát. Gyermekkora nagy részét Ajka-Csingervölgyben élő nagyszüleinél töltötte. Csingerhez nagyapja, Beitl Károly révén kötődött, aki a csingeri bányászok első ...
Fitromax Szabadidőközpont és Panzió Ajka
A Fitromax szabadidőközpontban és a hozzá tartozó panzióban 2000 m2-en várjuk a sportolni, kikapcsolódni és pihenni vágyó vendégeket. 15 db jól felszerelt superior és deluxe szobánk mellet számos sport és szabadidős szolgáltatással próbáljuk színesebbé tenni vendégeink aktív pihenését.
Hotel Kristály Ajka
A Hotel Kristály**** a Dunántúlon, Ajkán, a Balatontól mindössze 30 km-re fekszik. Veszprémtől 20 km, a Somlótól 15 km távolságban található, a csodás Kristály-völgyben. A hotel Ajka valódi ékszerdoboza, a település csendes, nyugodt, zavartalan részén, a Csónakázó-tó és a városi fürdő mellett várja ...
Hubertus Erdei Iskola
A Hubertus Erdei Iskola új, minőségi turistaszállójában, gyönyörű erdei környezetben, 6 kétágyas szobával várja a kirándulókat.
Volcz Családi Birtok
A Volcz Családi Birtok Étterem és Rendezvényhelyszín üdvözli Önt. Nem csillog és nem hivalkodik. Mindez nem is lenne hű a hely szelleméhez. Kívül-belül visszafogottság jellemzi. Egy családias étterem, mely a természet adta lehetőségekkel működik.Ételeink családi receptek alapján készülnek, ízletesek ...
Piknik Terasz Ajka
Piknik Terasz Ajkán a Csónakázó-tó szomszédságában található, ahol kávé különlegességek, koktélok, prémium italok mellett finom reggelivel is kínálak, emellett programok, rendezvények színtere is.
Retro Caffé Étterem Ajka
A Retro Caffé étteremben a múlt, jelen és jövő lépett szövetségre, hogy a tradíciókból táplálkozva a régi idők ízeit és a jelenkor frissességét házasítva valami új szülessen. Hagyomány és minőség, ugyanakkor fiatalosan izgalmas ízvilág. Számos tér és rendezvényterem áll rendelkezésre, ami lehetővé ...
Tó Vendéglő Ajka
Ajka központjában, a Csónakázó -tó partján, gyönyörű környezetben várjuk vendégeinket.
Velvet Lounge Cafe Étterem Ajka
Étterem, bár, találkozóhely nagy terasszal. Finom ételeket és italokat kínálnak, de menüt is rendelhet.
Volcz Családi Birtok
A Volcz Családi Birtok Étterem és Rendezvényhelyszín üdvözli Önt. Nem csillog és nem hivalkodik. Mindez nem is lenne hű a hely szelleméhez. Kívül-belül visszafogottság jellemzi. Egy családias étterem, mely a természet adta lehetőségekkel működik.Ételeink családi receptek alapján készülnek, ízletesek ...