Gádoros Vendégház Ganna
A Bakony csodálatos világába hívjuk Önt, egy varázslatos vendégházba, amit Önnek és családjának rendeztünk be! Ha belép az ajtón , egy kis időutazásban vehet részt, visszatérhet nagyanyáink, dédszüleink világába, öreg bútorok, dísztárgyak között találja magát.
A vendégház
Vendégházunk a Bakonyban, Gannán található, amely kicsi, takaros, svábok lakta település. Átmenő forgalom nincs (zsákfalu), a közbiztonság kitűnő.
Az épület a múlt század elején épült három szobás, fagerendás parasztház (130 négyzetméter alapterülettel).
A felújítás során összkomfortossá tettük, de megőriztük eredeti szerkezetét és szépségét.
A szállás jórészt régi parasztbútorral van berendezve, de e mellett rendelkezésre áll szinte minden, ami egy mai háztartásban szükséges.
A vendégházat igyekeztünk a lehető legnagyobb mértékben család- és gyermekbaráttá tenni mind a felszereltségben mind az árakban.
Felépítése híven követi a hagyományos szoba - konyha - szoba elrendezést. A helyiségeket fagerendázat, az ún. pórfödém fedi.
A tornácról (gádorról) a házba belépve a pitvarba jut a látogató, innét nyílik a boltozatos konyha illetve két szoba, az első szobából pedig az egyik fürdőszoba.
Az épület kőből készült, a legmelegebb kánikulában is olyan, mintha légkondicionált lenne.
A hátsó, "tiszta" szobából jutunk a harmadik szobába amelynek közvetlen kijárata is van a gádorra.
A két szobához közös fürdő tartozik.
Felszereltség
- Ágynemű,
- törölköző,
- alapvető tisztító- és tisztálkodószerek,
- a konyhán edények, tányérok, étkészlet (minden 10 főre),
- hűtőgép,
- fagyasztó,
- mikro,
- gáztűzhely.
Az udvaron tűzrakóhely, bogrács, állvány, faszenes flekkensütő, kerti bútorok, nyáron gyermekmedence, kerékpár.
Bababarát felszerelés
- Gyermekágy, pelenkázó, kiskád,
- etetőszék, bili, WC szűkítő,
- játékok, hinta, homokozó,
- gyermekkerékpár.
A vendégház csak egyben kiadó, nálunk nem kell alkalmazkodnia senkihez a pihenése alatt. 10 vendéget tudunk egyszerre fogadni.
Forrás: a vendégjáz honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Ganna Esterházy Templom és Mauzóleum
A Nagygannán 1770-ben épült fatemplom helyett új templom építését határozta el gróf Esterházy Miklós 1808-ban. Az építkezést 1812-ben Charles Moreau francia építész tervei alapján kezdte el Joseph Czehmaister tatai építőmester, de egy év múlva visszavonták megbízatását és a munkát Josef Franz Engel ...