Abigél Vendégház Miskolctapolca
Vendégházunk Miskolc-Tapolca, Aradi u. 6. alatt található. Kompletten felújított szálláshelyünk, igényesen kialakított szobáival, kellemes, nyugodt környezetben várja vendégeit, akik kikapcsolódásra, pihenésre vágynak. A barlangfürdő 5-6 perc sétára található. Ebben a kellemes környezetben kedves vendégeinknek maximális pihenést garantálunk.
Abigél Vendégház Miskolctapolca
Vendégházunk 2 emeletes, melyben 7 szoba és 1 apartman található.
A földszinten egy igen tágas konyhával is felszerelt nappalis, hálószobás apartmanunk van, az első emeleten 4 szobánk, míg a második emeleten 3 szobánk, melyből az egyik tetőtéri két hálóhelységes szoba. A földszinten található a kompletten felszerelt, minden igényt kielégítő konyhánk és étkezőnk-társalgónk. Vendégházunk teljesen felújított.
Földszinti konyhás, nagy apartmanunk két helységes, az egyik helyiség a háló, mely franciaágyas pótágyazható, 2-3 személy elszállásolására alkalmas. A másik helyiségben helyezkedik el a privát tusolós fürdő, a kompletten felszerelt mini-konyha, étkezővel és egy kisebb nappali, ezeken felül helyet kapott egy kétszemélyes kihúzható fotelágy is. Így nagy apartmanunk 4-5 fő befogadására alkalmas. Az apartman hűtővel, LED TV-vel és hajszárítóval felszerelt.
Az első emeleten 4 szobánk található, mind franciaágyas, privát tusolós fürdővel, hajszárítóval, LED TV-vel, hűtővel és klímával felszerelt. Mind a 4 szobához terasz kapcsolódik (saját vagy közös).
1.szoba: Két személyes, franciaágyas, privát teraszos szoba.
2.szoba: Pótágyazott, maximum 4 főt befogadni képes franciaágyas és kihúzható kétszemélyes fotelágyas, privát teraszos szoba.
3.szoba: Két személyes, franciaágyas, közös terasz kapcsolattal.
4.szoba: Két személyes, franciaágyas, közös terasz kapcsolattal. Kiságy beállítása lehetséges.
A második emeleten 2 szobánk és egy 2 hálóteres szoba található. Az 5. és 6. szoba franciaágyas, privát tusolós fürdővel, hajszárítóval, LED TV-vel, hűtővel és klímával felszerelt. A 2 hálós szobánk mind a 2 szobája franciaágyas, Tv-s, klímás, a két szobához egy hűtő és egy tusolós fürdő tartozik. Ez a szoba tetőtérben található.
5.szoba: Két személyes, franciaágyas, közös terasz kapcsolatos. Kiságy beállítása lehetséges.
6.szoba: Két személyes, franciaágyas, közös terasz kapcsolattal.
Tetőtéri 2 hálóteres szoba:
- egyik szobája két személyes, franciaágyas, tetőtéri szoba
- másik szobája pótágyazott, maximum 3 főt befogadni képes franciaágyas és kihúzható egyszemélyes fotelágyas, fürdővel ellátott, tetőtéri szoba, közös terasz kapcsolattal.
A szobákhoz biztosítunk kétméretű törülközőt, pipere-bekészítést, toalett papírt. Mindegyik szobát úgy próbáltuk berendezni, hogy minél kellemesebb, pihentetőbb környezetet biztosítson a hozzánk ellátogató vendégeknek. Kisgyerekkel érkező családoknak a szobához tudunk biztosítani kiságyat, kis kádat, és gyerekágyneműt, az étkezőben pedig etetőszéket.
A földszinten található konyhánk és étkezőnk-társalgónk a vendégek részére teljes mértékben használható, kompletten felszerelt (tűzhely, mosogatógép, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, melegszendvics-sütő, evőeszközök, tányérok, poharak, főzőedények megtalálhatóak).
A házban vasalási lehetőség biztosított. Vendégházunk nem dohányzó, dohányozni csak a kijelölt helyen lehet.
Vendégházunkban WIFI-hálózat van kiépítve, a házon belül és az udvar egész területén az internethozzáférés biztosított.
A szobák érkezés napján 14 órától 20 óráig átvehetők, a távozás napján kérjük a szobákat délelőtt 10-ig elhagyni. Ettől eltérő időben való érkezésre / távozásra csak előzetes egyeztetés alapján van lehetőség.
Kutyabarát vendégház vagyunk ezért kutyákat fogadunk! Csak szobatiszta, viselkedni tudó kutyáknak áll módunkban szállást adni. Kutyát szobában egyedül hagyni csak szállító boxban vagy ketrecben lehetséges. Házon belül csak a szobákban tarthatóak. A kutya egészségügyi sétájához a vendégház udvarán nem tudunk helyet biztosítani. A vendégház közelében nagy rét található, ahová a kutyákat szabadon el lehet vinni sétálni, játszani.
Udvar
Vendégeink számára saját, kapun belüli térköves, részben fedett parkolóval rendelkezünk. Az udvaron szalonna-sütési, bográcsozási és grillezési lehetőséget tudunk biztosítani.
A kapu elektromosan működik, a vendégeink számára saját távirányítót, kapu- és szobakulcsot biztosítunk itt tartózkodásuk ideje alatt.
Forrás: a vendégház honlapja
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Lillafüredi Sport- és Kalandpark Falatozó és Játszótér
A Lillafüredi Sport- és Kalandpark jelenleg nem üzemel, de saját falatozóval és játszótérrel rendelkezik, amely szeretettel várja a vendégeket. Falatozónkban büfé jellegű ételek és italok széles választékával várjuk kedves vendégeinket! Itt a tavasz, irány a szabad levegő! Kapcsolódjatok ki a ... Bővebben

Avasi Cellarium Pálinka és Borház
Miskolcon egy 17. századi műemléki borház alapjainak megtartásával és a 21. századi technikák felhasználásával kialakított több funkciós épület az Avasi Cellarium. Az itt megvalósuló projekt célja többek között, hogy példát mutasson a miskolci Avason található pincék megújulásához. A Cellarium pince ... Bővebben

Bella Italia Pizzéria Miskolc
A Bella Italia új fogások, ízek bevezetésével folyamatosan bővíti kínálatát, és állandó akciókkal várja az olasz ízekre kíváncsi kedves vendégeket. Bővebben

Creppy PalacsintaHáz Étterem Miskolc
A Creppy PalacsintaHáz nem egy újabb étterem a sok közül, nem is amolyan retro, strand mellett lévő, nagyi lekváros palacsintáját sütögető vállalkozás. Nem állunk be a sorba, éttermünk különleges, mégis meghitt és elegáns. Bővebben
Diósgyőri Várkert Panzió Étterem Miskolc
A Várkert Panzió festői környezetben, a Diósgyőri Vár és a 2015. augusztusában átadott Lovagi Tornák Tere közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre. Diósgyőr jó kiindulópont kirándulásokhoz, a környék nevezetességeinek megtekintéséhez: mind Lillafüred, mind ... Bővebben

Dolce Vita Étterem Miskolc
Új trend, új étterem Miskolc legfelkapottabb utcájában a Déryné utcán. Olasz és magyar ételek gondos odafigyeléssel. Mert a vendéglátás a szenvedélyünk. Bővebben

Don Giovanni Pizzéria & Pub Miskolc
A Don Giovanni Pizzeria & Pub Miskolcon azoknak akik igényes szórakozásra vágynak. Eredeti Olasz recept alapján készült pizzáink mellett a kínálatunkban szerepelnek még saláták, palacsinták és üdítők. Ha szereted a pizzát, rendelj online pár kattintással és otthonodba szállítjuk! Ha hozzánk ... Bővebben

Drót Bisztró & Restaurant Miskolc
A City Hotel alatt található étteremben, tavasztól – őszig, egy terasszal kiegészítve, a magyaros és tájjellegű, valamint a nemzetközi és a vegetáriánus konyha kínálata, egyaránt megtalálható. Ehhez különleges borkínálattal rendelkezünk. Hétköznaponként ebédidőben, ízletes menüvel várjuk ... Bővebben

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc
A ház a Fehér-kő erdejében található, 587 méter tengerszint feletti magasságban, 30 fős szálláshellyel, 11 tetőtéri, 2-3-4 ágyas szobával, a szobákhoz saját fürdőszoba tartozik. A turistaház alsó szintje kutyabarát, a kétágyas zuhanyzós szobában van lehetőség a négylábúval megszállni. Éttermünk 50 ... Bővebben

Grál Pince Miskolc
Ha szereti a jó bort és a jó társaságot akkor látogasson el a Miskolc Görömbölyön található Grál pincébe, ahol Európában egyedül álló vizuális és szakrális élményben lehet része. A honfoglalás kori faragásokkal díszített pincében kedvére válogathat tájjellegű borainkból. Finom harapnivaló is kerül az ... Bővebben

Szaunázók hétvégéje 2023 2023. október 7. (Szombat) - 2023. október 8. (Vasárnap)
Szaunázók Hétvégéje - Barlangfürdő Miskolctapolca – Miskolc
A Magyar Fürdőszövetség immáron hatodik alkalommal rendezi meg a Szaunázók Hétvégéjét 2023. október 7-8. között. A hétvége során a csatlakozó fürdők szabadon szervezhetnek a szaunázáshoz kapcsolódó programokat, illetve különleges, szaunamester által vezetett felöntéseket. Központilag pedig 2023. ... Bővebben

Herman Ottó Emlékház program Miskolc 2023. Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023. október 4. (Szerda)
Herman Ottó Emlékház is változatos programokkal várja a látogatóit Miskolcon a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében. Bővebben

Miskolci Alkotóház program 2023 2023. október 6. (Péntek) 15:00
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra
Miskolci Alkotóház visszatérő tehetséggondozó programja az évközben szerda-pénteki napokon zajló rajzi előkészítő és a júliusban zajló két hetes Nyári Képzőművészeti Szabadiskola és a nyári gyerektáborok. Bővebben

Ingyenes múzeumlátogatás a nemzeti ünnepeken Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein 2023. október 23. (Hétfő)
A Herman Ottó Múzeum és kiállítóhelyeit a nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., október 23.) mindenki díjmentesen látogathatja állampolgárságra való tekintet nélkül Miskolcon. Bővebben

Miskolci programok 2023 / 2024. Fesztiválok, események, rendezvények 2023. október 4. (Szerda)
Állatok Világnapja | Herman Ottó Emlékház
Fesztiválok, rendezvények, események Miskolcon. Miskolc méltán híres fesztiválváros, ahol jól megfér egymás mellett az opera, a kocsonya, a dixieland. A zenei fesztiválok mellett népszerűek a gasztronómiai fesztiválok. Gondoljunk csak a híres-neves, megújult Miskolci Kocsonyafesztiválra! Bővebben

Miskolci Nemzeti Színház előadások 2023. Műsor és online jegyvásárlás 2023. október 4. (Szerda)
Miskolc Nemzeti Színház programajánló 2023. Miskolcon nagy hagyománya van a színjátszásnak. Klasszikus dráma, opera, vígjáték, operett, kortárs tánc egyaránt szerepel a színház műsorán. Az épületet fennállása óta többször felújították, átalakították, de mindvégig megőrizte külső klasszicista és belső ... Bővebben

Állatok világnapja programok 2023 2023. október 4. (Szerda)
Előadások Tőled, Neked! – az Állatok világnapja alkalmából
Állatok Világnapja programajánló. Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. A 13. században élt, s már akkor azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell tisztelnünk és szeretnünk, de mindent, ami körülvesz bennünket, legyen az élő vagy ... Bővebben

Miskolc - jegyvásárlás koncertekre, rendezvényekre, színházba 2023 / 2024 2023. október 4. (Szerda) - 2023. október 5. (Csütörtök)
Programajánló Miskolc 2023. Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra. A régió központját egész évben változatos programkinálat jellemzi. A zárt térben megrendezett események mellett szerepet kapnak a szabadtéri programok is. A Lovagi Tornák Tere minden évben izgalmas ... Bővebben

Művészetek Háza Miskolc programok 2023 / 2024. Online jegyvásárlás 2023. október 5. (Csütörtök)
Kulturális programok, rendezvények és események minden korosztály számára a miskolci Művészetek Házában jegyvásárlási lehetőséggel 2023 / 2024-ben. Miskolcon van egy hely. Kőhajításnyira a Sötét kaputól, a belváros szívében, épp csak egy könnyű sétára a Villanyrendőrtől és az avasi borospincéktől. A ... Bővebben

Ossian koncertek 2023 2023. október 6. (Péntek) - 2023. október 7. (Szombat)
Ossian koncertek 2023. A magyar rockzene egyik legsikeresebb képviselője. Népszerűségük évtizedek óta töretlen. Évente több koncertet is adnak nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Lemezeik megjelenésükkor nagy példányszámban kelnek el. Bővebben

Pannon-tenger Múzeum program Miskolc 2023 2023.09.11. (Hétfő) - 2023.10.09. (Hétfő)
Árnyald tovább! - Meseillusztrációs pályázat
Programok és kiállítások Miskolcon, a Pannon-tenger Múzeumban. Bővebben

Lillafüredi programok 2023. Családi élményprogram a Lillafüredi Libegőparkban 2023. október 2. (Hétfő) - 2023. október 8. (Vasárnap)
Lillafüredi élményprogramok a Libegőn. Egész évben várjuk látogatóinak a jeles napokon és a hétvégéken is. Bővebben

Cirkusz Miskolc 2023. Hungária Nagycirkusz 2023. október 13. (Péntek) - 2023. október 23. (Hétfő)
A Hungária Nagycirkusz 2023-as turnéján ellátogat Miskolcra is október 13-23. között. Bővebben

Lillafüredi Kisvasút programok 2023 2023.09.04. (Hétfő) - 2023.11.05. (Vasárnap)
A Lillafüredi Kisvasút Magyarország egyik legszebb vonalvezetésű kisvasútja, valódi hegyi vasútként közlekedik az év minden szakában. Vonala meredek hegyoldalakban, különleges völgyhidakon, alagutakon vezet keresztül. Városi környezetből indulva, a diósgyőri vár közeléből juthatunk el vonataival ... Bővebben

Konferenciaterem Miskolc üzleti negyedében, ideális konferenciahelyszín lehetőség szállással 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Premier Hotel Miskolc ideális konferenciahelyszín a város bevásárló- és irodaközpontjában, közel Miskolc történelmi- és üzleti központjához. Szállodánk multifunkcionális konferenciaterem kapacitása 65 fő. Helyszínünk könnyen megközelíthető, az autók részére vendégparkolót biztosítunk. ... Bővebben

Kárpátok ásványai, állandó kiállítás látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Nyitva tartás: Kedd-Vasárnap: 9.00-17.00 Június 1. és augusztus 31. között nyári, meghosszabbított nyitva tartás minden szerdán és szombaton 19.00-ig!
A „Kárpátok ásványai” állandó kiállítás a Pannon-tenger Múzeum déli tömbjében, két szinten, mintegy 140 négyzetméteres összterületen, kb. ezer példányon keresztül mutatja be a hegységrendszer ásványvilágát földrajzi bontásban, nyugatról kelet felé haladva. Az anyag összeállítását az esztétikai érvek ... Bővebben

MezoZOOikum – Dínók Földjén állandó kiállítás - Miskolc, Pannon-tenger Múzeum 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
MezoZOOikum – Dínók Földjén című új állandó kiállítás 2019. február 16-án nyílt meg a miskolci Pannon-tenger Múzeumban. A „Dinók Földjén – MezoZOOikum” nem kevesebb, mint 180 millió éven és legalább tíz kontinensen (!) keresztül utaztatja majd meg látogatóit. Bővebben

Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás a miskolci Pannon-tenger Múzeumban 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Nyitva tartás: Kedd-vasárnap: 9.00-től 17.00-ig
A Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár a földtörténeti harmad- és negyedidőszak geológiai és őslénytani emlékeinek rendszeres gyűjtését, kutatását, megőrzését és bemutatását tekinti elsődleges feladatának. Gyűjtő- és vizsgálati területe szűkebben Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, a megye- és ... Bővebben

Múzeumpedagógiai foglalkozások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein az állandó kiállításokhoz múzeumpedagógiai foglalkozás megismerteti a diákokkal azokat a múzeumban őrzött és kiállított kultúrtörténeti értékeket, amelyek elengedhetetlenül fontosak a helyi identitás erősítéséhez és a lokális éntudat kialakításához. Bővebben

Pannon-tenger Múzeum látogatás, tárlatvezetés és múzeumpedagógia Miskolcon 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Pannon-tenger Múzeumban állandó kiállítások mellett tárlatvezetést és múzeumpedagógiai foglalkozást lehet igénybe venni csoportok részére Miskolcon. A Pannon-tenger múzeum kiállításai a földtörténeti korokat és a Kárpátok ásványait mutatják be. 2019. januárban nyílt meg Dinók Földjén - MezoZOOikum ... Bővebben

Pannon-tenger Múzeum Miskolc
A Pannon-tenger Múzeum a miskolci Herman Ottó Múzeum új egysége. Itt helyezték el a Borsod megyei Bükkábrányban 2007-ben talált mocsári ciprusok egy részét. Az Őserdei ösvényeken - a bükkábrányi mocsári ciprus-erdő és kora című állandó földtörténeti és természetrajzi kiállítás a Pannon-medence 17 ... Bővebben

Feledy Ház Miskolc
A műemlék jellegű épületben nyitották meg (az 1953-tól Miskolcon élő), Feledy Gyula életművét reprezentáló állandó kiállítást. A művész – akit a kortárs képzőművészet meghatározó egyéniségei között említhetünk – mintegy 200 művét ajándékozta Miskolc városának. Jelenleg a kiállítótermekben Feledy és ... Bővebben

Herman Ottó Emlékház Miskolc
Herman Ottó egykori lillafüredi nyaralója, a Peleház 1898–1903 között épült, az akkoriban újonnan kialakított üdülőtelep részeként. Az épület 1951-ben került a miskolci múzeum kezelésébe, első állandó kiállítása 1964-ben nyílt meg. 2007-ben megtörtént az emlékház teljes felújítása. Bővebben

Herman Ottó Múzeum Miskolc
A Herman Ottó Múzeum Magyarország egyik legnagyobb múzeuma. 2016-ban a „Közönség kedvence” lett, a Múzeumok Éjszakája kapcsán a legnépszerűbb közösségi oldalon lezajlott szavazás eredményeként. 2015-ben az Év kiállítása címet az Elit alakulat – A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői ... Bővebben

Herman Ottó Múzeum Ásványtára Miskolc
A miskolci Herman Ottó Múzeum ásványgyűjteményét 1980-ban hozták létre azzal a céllal, hogy abban Magyarország egész területének ásványvilága minél teljesebben képviselve legyen. Múzeumunkban található a magyarországi ásványok legnagyobb és legteljesebb gyűjteménye. Fő célunk az ásványtan ... Bővebben

Miskolci Galéria Petró-ház
A 19. századi Miskolc végén, az egyik Szinva-patak melletti malommal szemben állt az a földszintes épület, amely ma Petró-házként ismert. Korábbi története bizonytalan, épp városszéli elhelyezkedése miatt. Első levéltári adatok csak a telek történetére utalnak, a telken álló első házról vitéz Kádár ... Bővebben

Miskolci Galéria Rákóczi-ház
Miskolc első felháza, az úgynevezett Rákóczi-ház, hajdan barokk kúria volt. Ide „költözött át” 1996-ban a Miskolci Galéria. A több mint 300m2 kiállítóhelyen periodikusan jelentkező kiállítások (Országos Grafikai Biennále, Téli Tárlat) és tematikus kiállítás sorozatok (A magyar sokszorosított grafika száz ... Bővebben

Miskolci Színészmúzeum Thália-ház
Az ország legnagyobb múltra visszatekintő teátruma a Miskolci Nemzeti Színház, amely az 1991 - 1996 között folyó színház-rekonstrukció eredményként színházi negyeddé bővült. Az épületegyüttesben, a Déryné utcában, ahol 1823-tól 1843-ig Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza állt, található a ... Bővebben

Anna-barlang
A fokozottan védett Anna-barlang a Bükk-hegység keleti részén, a Szinva-völgyben, Lillafüred-Felsőhámorban a fennsík lábánál, a Garadna-patak Szinva-patakba ömlésének közvetlen közelében nyílik, idegenforgalmi bemutatásra 1927 óta kiépített. A lillafüredi édesvízi mészkőben található üregek ... Bővebben

Avasi kilátó Miskolc
Miskolc egyik legismertebb jelképének számít az Avasi kilátó vagy Avasi tévétorony. A miskolci Avason található a 72 méter magas tévétorony, amely kilátóként is működik. A kilátóterasz szabadon látogatható. A 72 méter magas tv-toronyból szélesebb, mint 180 fokos kilátás nyílik Miskolcra. A torony kissé ... Bővebben