Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás a miskolci Pannon-tenger Múzeumban
A Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár a földtörténeti harmad- és negyedidőszak geológiai és őslénytani emlékeinek rendszeres gyűjtését, kutatását, megőrzését és bemutatását tekinti elsődleges feladatának. Gyűjtő- és vizsgálati területe szűkebben Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, a megye- és országhatárokat nem ismerő jelenségek okán azonban az egész a Pannon-medencére kiterjed. A múzeum érdekes, színes, interaktív földtörténeti kiállításokkal várja látogatóit.
- +3646560170
Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás
A Kárpátok hegykoszorújának kiemelkedése a földtörténet utolsó 100 millió éves szakaszára tehető. A földkéreg mozgása, darabjainak kiemelkedése és alábukása többek között a Pannon-medence kialakulását eredményezte. A kainozoikum (földtörténeti „újidő”) folyamán több alkalommal öntötte el ezt a területet az időről-időre előrenyomuló és visszahúzódó Tethys-óceán. Így történhetett, hogy mintegy 23–5,3 millió évvel ezelőtt, a miocén korban a mai Pannon-medence területén egy hatalmas víztömeg hullámzott. Ez volt a Pannon-beltenger, később beltó. Alacsony vízszintje fölé izzó tűzhányók magasodtak (a mai Északi-középhegység egyes tagjai), félszigetekkel szabdalt mocsaras partvidékét pedig óriási mocsárciprus-erdők borították. Ez volt a mocsárciprusok kora…
Vajon milyen lehetett ekkor a Föld? Milyen lények lakták a hazánkat? Volt-e már ember? A kiállítás ebbe a titkokkal teli ősi világba kalauzol el minket. Két emeletnyi leletanyag és korhű illusztráció tárja elénk a miocén képét, miközben játékos és interaktív elfoglaltságok segítségével mi is részesei lehetünk a 7 millió éves mocsárciprusok meghökkentő világának.
Utazásunk megkezdésekor, a lejáratnál egy buborékfal vonja kékes derengésbe a helyiséget, és jelzi számunkra, hogy hamarosan elmerülhetünk az egykori tenger titkaiban. Elsőként a földtörténetet bemutató időszalag alatt haladunk, ahol a Föld mai arculatát kialakító eseményekből csemegézhetünk, és elmélázhatunk rajta, hogy a miocén kor talán nem is volt olyan régen. Ezt követően a bükkábrányi bánya rétegsorának kicsinyített modellje mellett haladva alászállhatunk a bánya mélyébe, hogy – mintegy visszautazva az időben – testközelből megcsodálhassuk a tekintélyt parancsoló óriásokat, a mocsárciprusokat. Mialatt a fák történetével, mai rokonaikkal és jellegzetességeikkel ismerkedünk, a háttérben madárfütty és vízcsobogás hangja hirdeti az életet.
Játékosan tanulhatunk a Föld mágnesességéről, és különféle, a miocénhez köthető nyersanyagokról, vagy akár szemtanúi lehetünk egy vulkánkitörésnek is. Maradványaikon keresztül 18 millió év élővilágával találkozhatunk, köztük olyan megdöbbentő küllemű állatokkal, mint a lógorillának becézett Chalicotherium vagy a különös szájú ormányos, a Platybelodon. A lovak példáján okulva megtudhatjuk, milyen fogazatra lesz szükségünk, ha tartós fűevésre adjuk a fejünket. A bátrabbak a valaha élt legnagyobb cápát is megpróbálhatják megszelídíteni. A növényvilág maradványai között sétálva gazdag leletanyag ad számot az egykori vegetációról.
Egy külön teremben megtekinthetjük a világhírű rudabányai őslénytani lelőhely diorámáját, ahol maga Gabi (Rudapithecus hungaricus), az ősmajom felügyeli az ásatást.
Az itt leírtak csupán ízelítőt adnak a kiállítás sokszínűségéből, ahol minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő szórakozást. A gazdag leletanyag mellett, interaktív játékok segítségével ismerhetjük meg a múltat, és tehetünk szert új ismeretekre. Látogasson el hozzánk személyesen is, és vegyen részt ebben a kalandos időutazásban!
2023.01.01. - 2023.12.31. |
Nyitva tartás:
Kedd-vasárnap: 9.00-től 17.00-ig |
További ajánlataink
2023.09.11. - 2023.10.09. |
Pannon-tenger Múzeum program Miskolc 2023
Árnyald tovább! - Meseillusztrációs pályázat |
|
2023.09.27. 17:00 |
Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2023
Hazai Pálya + vendége Nagy Gábor György [Nagydíj 2004] |
|
2023.09.28. | Herman Ottó Emlékház program Miskolc 2023. Múzeumok Őszi Fesztiválja | |
2023.09.28. 17:00 |
Herman Ottó Múzeum programok 2023 Miskolc
Pannon10 | Őserdő a szénbányában |
|
2023.10.04. | Herman Ottó Emlékház program Miskolc 2023. Múzeumok Őszi Fesztiválja | |
2023.10.06. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.10.13. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.10.20. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.10.23. | Ingyenes múzeumlátogatás a nemzeti ünnepeken Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein | |
2023.10.27. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.10.31. | Herman Ottó Emlékház program Miskolc 2023. Múzeumok Őszi Fesztiválja | |
2023.11.03. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.11.10. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.11.17. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.11.24. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.12.01. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.12.08. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.12.15. 15:00 |
Miskolci Alkotóház program 2023
Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra |
|
2023.01.01. - 2023.12.31. | Kárpátok ásványai, állandó kiállítás látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban | |
2023.01.01. - 2023.12.31. | Pannon-tenger Múzeum látogatás, tárlatvezetés és múzeumpedagógia Miskolcon | |
2023.01.01. - 2023.12.31. | Múzeumpedagógiai foglalkozások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein | |
2023.01.01. - 2023.12.31. | MezoZOOikum – Dínók Földjén állandó kiállítás - Miskolc, Pannon-tenger Múzeum | |
2023.04.04. - 2023.12.31. | Miskolci Galéria Petró-ház kiállítás 2023. Fókuszban Szász Endre művészete II. | |
2023.09.13. - 2023.12.31. |
Miskolci Színészmúzeum programok, kiállítások 2023
`... a kezdet megvolt` - Miskolci színházépületek a az első játékszíntől a színházi negyedig - kiállítás |
|
2023.09.13. - 2023.12.31. |
Időszaki kiállítás Miskolc 2023
`... a kezdet megvolt` - Miskolci színházépületek a az első játékszíntől a színházi negyedig - kiállítás |
|
2023.09.16. - 2023.11.26. |
Miskolci kiállítások a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria intézményeiben 2023
Miskolci Grafikai Triennálé |
|
2023.09.16. - 2023.11.26. |
Időszaki kiállítás Miskolc 2023
Miskolci Grafikai Triennálé |
|
2023.09.16. - 2023.11.26. | Grafikai kiállítás - Miskolci Grafikai Triennálé 2023 | |
2023.09.25. - 2023.11.12. | Múzeumok Őszi Fesztiválja Miskolc 2023 Herman Ottó Múzeum és kiállítóhelyei |

Miskolci Galéria Alkotóháza
Miskolci Galéria Alkotóház - A Csabai kapuban lévő hajdani vízgyógyintézetből, később hadikórházból kialakított alkotóház szakmai működését hosszú időn át elsősorban annak több évtizedre visszanyúló sokszorosított grafikai múltja határozta meg. A grafikai műhelyek mellett festők és szobrászok munkájához is ... Bővebben

Lillafüredi Sport- és Kalandpark Falatozó és Játszótér
A Lillafüredi Sport- és Kalandpark jelenleg nem üzemel, de saját falatozóval és játszótérrel rendelkezik, amely szeretettel várja a vendégeket. Falatozónkban büfé jellegű ételek és italok széles választékával várjuk kedves vendégeinket! Itt a tavasz, irány a szabad levegő! Kapcsolódjatok ki a ... Bővebben

Avasi Cellarium Pálinka és Borház
Miskolcon egy 17. századi műemléki borház alapjainak megtartásával és a 21. századi technikák felhasználásával kialakított több funkciós épület az Avasi Cellarium. Az itt megvalósuló projekt célja többek között, hogy példát mutasson a miskolci Avason található pincék megújulásához. A Cellarium pince ... Bővebben

Bella Italia Pizzéria Miskolc
A Bella Italia új fogások, ízek bevezetésével folyamatosan bővíti kínálatát, és állandó akciókkal várja az olasz ízekre kíváncsi kedves vendégeket. Bővebben

Creppy PalacsintaHáz Étterem Miskolc
A Creppy PalacsintaHáz nem egy újabb étterem a sok közül, nem is amolyan retro, strand mellett lévő, nagyi lekváros palacsintáját sütögető vállalkozás. Nem állunk be a sorba, éttermünk különleges, mégis meghitt és elegáns. Bővebben
Diósgyőri Várkert Panzió Étterem Miskolc
A Várkert Panzió festői környezetben, a Diósgyőri Vár és a 2015. augusztusában átadott Lovagi Tornák Tere közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre. Diósgyőr jó kiindulópont kirándulásokhoz, a környék nevezetességeinek megtekintéséhez: mind Lillafüred, mind ... Bővebben

Dolce Vita Étterem Miskolc
Új trend, új étterem Miskolc legfelkapottabb utcájában a Déryné utcán. Olasz és magyar ételek gondos odafigyeléssel. Mert a vendéglátás a szenvedélyünk. Bővebben

Don Giovanni Pizzéria & Pub Miskolc
A Don Giovanni Pizzeria & Pub Miskolcon azoknak akik igényes szórakozásra vágynak. Eredeti Olasz recept alapján készült pizzáink mellett a kínálatunkban szerepelnek még saláták, palacsinták és üdítők. Ha szereted a pizzát, rendelj online pár kattintással és otthonodba szállítjuk! Ha hozzánk ... Bővebben

Drót Bisztró & Restaurant Miskolc
A City Hotel alatt található étteremben, tavasztól – őszig, egy terasszal kiegészítve, a magyaros és tájjellegű, valamint a nemzetközi és a vegetáriánus konyha kínálata, egyaránt megtalálható. Ehhez különleges borkínálattal rendelkezünk. Hétköznaponként ebédidőben, ízletes menüvel várjuk ... Bővebben

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc
A ház a Fehér-kő erdejében található, 587 méter tengerszint feletti magasságban, 30 fős szálláshellyel, 11 tetőtéri, 2-3-4 ágyas szobával, a szobákhoz saját fürdőszoba tartozik. A turistaház alsó szintje kutyabarát, a kétágyas zuhanyzós szobában van lehetőség a négylábúval megszállni. Éttermünk 50 ... Bővebben

Grál Pince Miskolc
Ha szereti a jó bort és a jó társaságot akkor látogasson el a Miskolc Görömbölyön található Grál pincébe, ahol Európában egyedül álló vizuális és szakrális élményben lehet része. A honfoglalás kori faragásokkal díszített pincében kedvére válogathat tájjellegű borainkból. Finom harapnivaló is kerül az ... Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +3646560170