Gárdonyi Géza Emlékház Agárd
2484 Agárd, Sigray I. u 1.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A Gárdonyi Géza Emlékház nem építészeti értékei miatt vált műemlékké és ezáltal értékké, hanem azért, mert a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja született itt 1863. augusztus 3-án, Ziegler –Géza néven. Nevét „ha már egyszer Gárdonyban kereszteltek, úgy gondoltam, hogy Gárdonyira kereszteltetem a nevemet is” – fiatalkorában, újságíróként változtatta Gárdonyira. Az épület, ahol meglátta a napvilágt, a korabeli településszerkezetben több cselédház, iskola, intézői ház, kút és a szomszédos Szent Anna kápolna társaságában állt, 1963. óta múzeum, majd a városvezetés felújítatta, és 2007. óta irodalmi emlékház.
A látogatók megismerkedhetnek alkotói módszerével, írói munkásságával, bepillantást nyerhetnek különleges titkosírásába, megismerhetik a megfejtés kalandos történetét. Az épületben egy korabeli eszközökkel és bútorokkal berendezett konyhát is láthatnak az érdeklődők.
Az emlékház öt teremből áll. Az első az életét mutatja be: eredeti dokumentumokat láthatunk a tárlókban, a vitrinben a saját személyes tárgyait, a falakon életével kapcsolatos reprint dokumentumokat. A másodikban egy konyhát látunk: korabeli korabeli használati eszközöket és a csikó tűzhelyet tekinthetik meg a látogatók. Találkozhatunk csöcsös-kancsóval, tarkedli sütővel, fazekas használati tárgyakkal. A harmadik teremben a munkásságával kapcsolatos dokumentumok találhatóak, itt található a mesterfüzet is. A rajzait is láthatjuk itt, az Egri csillagok c. regény első oldalát saját kézírásával, ill. az Isten rabjai c. regényéhez Gárdonyi helyszínrajzát, rajzait, mivel kitűnően rajzolt is. A fali diavetítő is itt van, a diákon a Gárdonyi Gézával kapcsolatos emlékek láthatók: helyek, ahol járt, szobrok, melyeket emlékére állítottak, az egri lakóháza belülről.
Az emlékház szomszédságában 2011 nyarán elkészült az egri vár kicsinyített (rönkvár) másolata, amely alkalmas arra, hogy történelmi játék keretében idézzék fel az érdeklődőknek a magyar történelem egyik dicsőséges eseményét, az Egri csillagok c. regény fő helyszínét.
Nyitvatartás
Nyitva:
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 8

Az AtriumAgárd mindössze fél órára Budapesttől, Agárd csendes kertvárosában közvetlenül a Velencei tó partján található. A mediterrán épület különleges hangulatának, kellemes kertjének, nyugodt környezetének, és a tó közelségének köszönhetően kiváló alkalmat teremt pihenésre, szórakozásra és csapat munkára. Házunk ősztől tavaszig tréningeknek, rendezvényeknek, családi, baráti ünnepségeknek biztosít exkluzív helyszínt valamint igényes és izgalmas éttermi ellátást. A nyári szezonban egyénileg és családilag is kipróbálhatják az AtriumAgárd élményt!

Budapest és Székesfehérvár között a Velencei-tó közvetlen közelében, gyönyörű környezetben, egész évben, hat szobával várja kedves vendégeit a ‚Kis Szárcsa‘ Vendégház. Házunk kulcsosház jellegű, kódos beléptető rendszerrel működik, így nem tartózkodik állandó személyzet a szálláson. A reggelit bekészítéssel kérheti, a fizetés utalással vagy Szép kártyás tranzakcióval lehetséges.

Párok, családok, baráti társaságok összejövetelére télen-nyáron különösen alkalmas szálláshelyeket kínálunk a mindig csodás Velencei-tónál! A külön bejáratú apartmanokhoz terasz tartozik, az udvaron bográcsfőzőhely, grillsütő, gyerekeknek játszó-udvar áll a rendelkezésre. Személyautók részére zárt parkolót biztosítunk.

Egy liget közepén, a tó déli oldalán a parttól 800m-re található szállodánk. Kellemes, nyugodt környezetben, 48 kényelmesen berendezett, tágas, összkomfortos apartman szobával, egész évben várjuk az idelátogató vendégeket. A szálloda rendkívül kellemes természeti környezetben fekszik, hatalmas szabad terület veszi körbe, ahol az örökmozgók aprónépek édes álomba játszhatják magukat a két uszomendence, és több játszótér csábításának engedve.

A Velencei-tó partján nyugodt, kellemes környezet várja a horgászni, üdülni, pihenni vágyókat. A tanya a Velencei-tó déli partján található természetes, szép környezetben, ahonnan a tó legjobb horgászhelyei könnyen megközelíthetők. A szobákhoz egy csónak használata biztosított, a horgászfelszerelések elhelyezésére külön tárolók szolgálnak.

Találatok száma: 3
Találatok száma: 3

Az irodalmi emlékház tárlata, mely az ország fontos Gárdonyi emlékhelye, bemutatja az író életének legfőbb állomásait, irodalmi munkásságának kiemelkedő értékeit. A tárolókban naplója és műveinek legszebb kiadásai mellett néhány eredeti, személyes tárgya is megtekinthető. Az emlékház 2007-ben felújításra került.

Találatok száma: 5

2026. évben is Agárd a Velencei-tó egyik legkedveltebb üdülőhelye, ahol egész évben találni programot: télen a termálfürdő wellness élményei, nyáron a strandolás és vízparti kikapcsolódás vonzza a látogatókat. A város gasztrofesztiváljai, családi rendezvényei és híres pálinkái miatt hétvégékre és hosszabb pihenésre is ideális úti cél.

Kortárs Művész Simogató

Kiemelt ajánlat

Velencei-tavi 2026. évi programajánló. A Velencei-tó környéke egész évben változatos programokkal várja a látogatókat: fesztiválok, koncertek, családi rendezvények, sportesemények és gasztronómiai programok színesítik a tópart településeinek kínálatát. A Velencei-tó programok 2026. évi összeállításban megtalálod az aktuális velencei-tavi rendezvényeket, fesztiválokat és szabadidős eseményeket, amelyek tökéletes kikapcsolódást kínálnak a természetközeli környezetben.

Velencei-tavi Szavaló Versengés a Költészet Napján
Velencei-tavi 2026. évi programajánló. A Velencei-tó környéke egész évben változatos programokkal várja a látogatókat: fesztiválok, koncertek, családi rendezvények, sportesemények és gasztronómiai programok színesítik a tópart településeinek kínálatát. A Velencei-tó programok 2026. évi összeállításban megtalálod az aktuális velencei-tavi rendezvényeket, fesztiválokat és szabadidős eseményeket, amelyek tökéletes kikapcsolódást kínálnak a természetközeli környezetben.
Kiemelt ajánlat

2026. március 7-től decemberig minden szombaton 8:00-tól találkozzunk az Agárdi Almáriumban! Szombatonként 8 és 12 óra között helyi és környékbeli termelők finomságaival és kézműves termékeivel várja a piac a látogatókat. Fedezd fel a varázslatos Velencei-tónak a környékét és látogass el termelői piacunkra szombatonként egy ínycsiklandozó reggelire, biciklivel, autóval, kutyákkal, gyerekekkel, jó és rossz időben, hiszen termelői finomságokkal, kézműves portékákkal és kulturális programokkal várunk!

2026. évi programok az Agárdi Gyógyfürdőben. Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő egy komplex egészség-sziget, fürdő, gyógyászat, szauna világ, gyermekbirodalom és kemping is egyben, így ha Ön családja társaságában látogat el hozzánk a kezelések idejére, mindenki gazdagon, és tartalmasan töltheti el nálunk pihenésre szánt idejét.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár