Gördögök Kerékpáros és Szabadidő Sportegyesület
Célunk, hogy lehetőséget teremtsünk a szabadidő hasznos, egészséges eltöltéséhez túrák, versenyek rendezésével, a természet látnivalóinak megismertetésével
Egyesületünk 1993.10. 30-án 11 alapító taggal jött létre.
Akkoriban még „csak” kerékpárversenyeken vettek részt, ahol a versenyzők jó eredményeket értek el. Az 1998-as évben csatlakoztak az OSI Bringa baráti társaság tagjai, így létszámunk 50 fölé emelkedett.
1999-ben túrákat indítottunk Szolnok és környéke, ebben az évben már három kerékpárversenyt rendeztünk, köztük normál távú tájékozódási Országos Bajnokságot.
Ettől az évtől kezdődően rendeztük meg 2005-ig a GÖRDÖGÖK Kupa elnevezésű terepkerékpár versenyünket, és a TANDEM Kupa valamint a SCWINN-CSEPEL tájékozódási versenyünket.
2000-től teljes szabadidős tevékenységet folytatunk. Szolnok város szabadidős sport lehetőségeit évi 8-10 rendezvénnyel bővítettük.
Ezek a túrák bárki számára nyílt, viszonylag könnyen teljesíthető kerékpáros és gyalogos túrákból és kerékpáros ügyességi versenyekből állnak.
Ugyan ebben az évben kezdtük el kerékpáros táborok megrendezését, mely során évente egyszer egy hétre ellátogatunk hazánk egy távoli tájegységére, így alkalmunk van azt tüzetesen bejárni.
2000-ben kezdtük el túravezetői képzések lebonyolítását. Gyalogos és kerékpáros túravezetők elméleti és gyakorlati oktatását-vizsgáztatását bonyolítunk azóta is, igény szerint és ez mellett tájékozódás versenyeket és különböző teszt versenyeket bonyolítunk le a SI-Sportident felszereléssel.
2001-ben rendeztük meg először a nagy sikerű Tiszavirág elnevezésű kenu és kerékpár túránkat, mely teljesítménytúraként kerül megrendezésre, majd befejeződött támogatás hiányában.
2004-től kerékpáros rendezvényekkel is részt vettünk az Autómentes Napon próbáltuk felhívni az autó nélkülözését célzó, és az egészségesebb életmódra a figyelmet.
Szolnok környékére 100 Km-es túramozgalom és a J-N-SZ Megye Gyógy- és Termálfürdői Túramozgalma összeállításában is közreműködtünk .
2006-ban a XXXVI. Nemzetközi Túrakerékpáros és az I. Különleges Kerékpárok Találkozóját Szolnokon rendeztük.
Egyesületünk létszáma jelenleg 90 fő körül mozog. Tagjaink közt vannak, akik a magashegyi túrázást, a maratoni futást és a teljesítménytúrázást kedvelik és űzik.
Valóra váltottuk a magyar folyók eredetének felkeresését, 2008-ban a Tisza forrásvidékét kerestük fel. A Fekete Tisza forrásához kincses ládát raktunk.
Túráztunk a Fehér Tisza, a Maros, a Rába és a Száva forrásnál. 2012-ben a Tisza Völgyi Kalandtúra szervizesei lehettünk 5 hétvégén keresztül hazánk Tisza-i szakaszán.
2013-től működtetjük a GPS klubot ahol a tájékozódás megtanulása és fejlesztése, valamint a túravezetői vizsgákra való felkészítés a cél.
Fontosnak tartjuk környezetünk védelmét, hiszen szeretnénk a jövőben is sportolni, kirándulni, ezért feltérképezzük, nyilvántartjuk a túráink, kirándulásaink közben talált illegális szemétlerakó helyek számát.
Túraútvonalak változásait felmérve rögzítjük és továbbítjuk a digitális térkép rajzolóknak.
Egyesületünk munkája segítségével készült Szolnok és térségéről több térkép is.
Ha szereted a természet szépségeit, ha meg akarod ismerni környezetünket, őseink szokásait, tarts velünk.
Várunk mindenkit nyílt túráinkon, aki szereti a természetet, szeret kirándulni, túrázni és persze kerékpározni.
Forrás: a sportegyesület honlapja és közösségi oldala
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Alcsi Vendégház Szolnok
Téliesített házunk közvetlen vízparti telken áll, egy saját kijárású stéggel és csónakkal rendelkezik. A A vendégeink, így egyből- távolság megtétele nélkül- élvezhetik a környezetet, amit a csodálatos Holt- Tisza ad. A stégen több horgász is elfér kényelmesen. Az esti horgászatot egy stégre kivezetett ... Bővebben

Business Hotel Semiramis Szolnok
Business Hotel Serimamis Hotel Szolnok belvárosában, a Tisza partjától néhány lépésre helyezkedik el. Professzionális szolgáltatásokkal várja az üzleti utazókat. Bővebben

Erdei Művelődési Ház és Erdészeti Erdei Iskola Szolnok
Az Alföld szívében, Szolnok város szélén található Erdei Művelődési Ház a a környezeti nevelés regionális központjaként rengeteg felfedeznivalót és kalandot rejteget. „Mintha teljesen máshol lennénk!”- ámulnak el sokszor még a helyi gyerekek és pedagógusaik is, mikor néhány napot itt töltenek. Bővebben

Garden Hotel **** Wellness és Konferencia Szolnok
Az Észak-alföldi régió szívében, Szolnok zöldövezetében, a Tiszaligetben található a Garden Hotel**** Wellness és Konferencia. A szálloda magas színvonalú szolgáltatásokkal, elegánsan berendezett szobákkal, konferenciatermekkel, kiváló étteremmel és saját wellness részleggel várja a vendégeket. Bővebben

Hotel Tisza*** Szálló és Gyógyfürdő
A Tisza Szálló és Gyógyfürdő a Tisza folyó partján, Szolnok belvárosában, az egykor mintegy tíz-holdas versailles-i stílusú park közepén épült fel 1928-ban. A szálloda épületét Hegedűs Ármin tervei alapján neobarokk stílusban építették, és az épület azóta is ennek szellemiségében, eredeti értékeit és ... Bővebben

Millér Panzió Szabadidőpark
A Millér Panzió és Szabadidőpark kellemes zöldövezetben a Tisza és a Millér főcsatorna által határolt területen található, Szolnok városközponttól 5 percnyi autóútra. Bővebben

Szolnoki Turisztikai és Szabadidőközpont
Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyének legcsodálatosabb részén, a Tiszaliget legvégén várja a pihenni kikapcsolódni vágyókat az Alföld legnagyobb 320 férőhelyes ifjúsági tábora a Turisztikai és Szabadidőközpont. A 16 hektáros bekerített terület ideális kiinduló pontja lehet a kerékpáros és vízi túráknak, általános-, ... Bővebben

Tiszaliget Apartman és Szálló Szolnok
A Tiszaliget Apartman, Szálló Szolnok város tüdejében, a Tiszaligetben található. Közvetlen környezetben van a Liget Termálstrand. Az aktív pihenést kedvelők sem szomorkodhatnak, hiszen számos sportlétesítmény található a közelben. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ingyenesen használható kosár- és ... Bővebben

Liget Hotel*** Szolnok
A Liget Hotel*** Szolnok város legszebb zöldövezetében, a Tiszaligetben található. Szállodánk egész évben várja pihenésre, kikapcsolódásra, sportolásra vágyó vendégeit, s egyben rendezvényeknek is helyet ad. 33 jól felszerelt, klimatizált, teljesen felújított, balkonos, fürdőszobás, kétágyas szobánk ... Bővebben

Sóház Panzió és Apartmanház
A város legszebb részén, a Tisza parton található, minimál stílusú családi panzió. 5-10 perces sétával Szolnok város minden látnivalója elérhető. Számos színvonalas étterem van a panzió közvetlen szomszédságában. Bővebben

Bajnok Étterem Szolnok
A pincerészben 150 m2-n található angol pub, mely hamisítatlan angolszász hangulatot áraszt, a vendégek nagy megelégedésére. A légkondicionált pub része az elkülöníthető rendezvényterem, amely ideális bankettek, üzleti tárgyalások, állófogadások, osztálytalálkozók színvonalas lebonyolítására. A ... Bővebben

Campus Étterem Szolnok
A Tiszaligetben, egy helyen sok minden megtalálható. A legvégén van például a Campus és benne a Campus Étterem, ahol akár 300 főre is megszervezheted a céges évzáró party-t, kiállítást, termékbemutatót. De szalagavatók, esküvők és bálok tökéletes helyszíne is a világos aula. Az étteremben pedig ... Bővebben

Cafe Frei Szolnok
Nálunk a vendégek „megkóstolhatják” a világot. Izgalmas ízutazást tehetnek a nyelvükkel a világ öt kontinensén. Kávék, sütemények, forró csokik, egészségitalok, teák és még számtalan házi készítésű termék, érdekes recept, különleges ízkombináció. Italaink mindig frissen pörkölt, kézzel többször ... Bővebben

Dreher Étterem Söröző Szolnok
Vendégeink a napi menü mellett a hagyományos magyaros ízeket és a nemzetközi konyhák ételkülönlegességeit is megkóstolhatják. Az üzletünk 100 fő befogadására alkalmas, amely ideális helyszíne esküvők, bankettek, konferenciák, magán és céges találkozók megrendezésére. Különtermünk 10-12 fő részére biztosít ... Bővebben

Halászcsárda Szolnok
A Tisza partján, Szolnok belvárosában várja kedves vendégeit a Halászcsárda Étterem. Hazai ízekkel és családias környezetben a tradicionális halételek mellett számos tartalmas és ízletes étel várja a hozzánk betérőket. A helyiség adottságai alkalmasak családi illetve baráti összejövetelek, ... Bővebben

Hozam Hotel Étterem Szolnok
A Hozam Hotel Étterem már több évtizede várja vendégeit minőségi vendéglátással, hotel szolgáltatással, rendezvényekkel. Bővebben

Kis Tisza Étterem
A Kis Tisza Étterem közvetlenül a Tisza-sétányon fekszik, így egy-egy étkezés során a Tisza látványa szolgáltat gyönyörű hátteret. Bővebben

Lugas Vendéglő Szolnok
Megújult környezetben kibővült terasszal, megújult étlappal, megújult személyzettel, új arculattal, házias ízekkel állunk az Önök rendelkezésére, az Evezős csárda ajánlásával. Hangulatos vendéglőnkben, házias ízekkel várjuk kedves vendégeinket! Céges, magán rendezvények, ballagások, eljegyzések, esküvők, ... Bővebben

Édes Titok Cukrászda
A hét minden napján édes apró, friss sós, szeletelt sütemények és torták széles kínálatával várjuk kedves vendégeinket. Tortáinkból mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Változatos ízvilágban készítjük az esküvői, figurális és a hagyományos tortákat. A megszokott kávé, tea, üdítők, szeszes italok ... Bővebben

Bookline Könyvcsere piknik 2023 Szolnok 2023. szeptember 23. (Szombat)
Hozz egy könyvet, vigyél egy könyvet! Van olyan könyved, ami évek óta olvasatlanul porosodik otthon? A második kötetet kívülről tudod, de az elsőt még sosem olvastad? Piros könyveidet kékekre cserélnéd? Ráférne egy nyári frissítés a könyvtáradra? Gyere el a Bookline Könyvcsere Piknikre, és cseréld el ... Bővebben

Európai Sporthét 2023 2023. szeptember 27. (Szerda) - 2023. szeptember 30. (Szombat)
59. Tiszaligeti Napok
Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel az egész kontinensen népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. Az egész Európára kiterjedő eseménysorozat és a hozzá kapcsolódó #BeActive kampány fő célja, hogy egy héten keresztül minél többet mozogjunk és ennek hatására az év ... Bővebben

Tiszai Hal Napja 2023. Szolnoki Sparhelt Fesztivál 2023.09.30. (Szombat) - 2023.10.01. (Vasárnap)
Szeptember végén immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Tiszai Hal Napja az élő Tisza partján és a Tiszai hajósok terén. A sajátos hangulatú, a város nyári rendezvényeit záró program a folyó élővilágával, a partjain élők hagyományaival, jelenével, a folyó gazdag halállományából készíthető ... Bővebben

Európai Mobilitási Hét 2023 2023. szeptember 22. (Péntek)
Autómentes napi kerékpározás
Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozathoz minden évben Magyarország is csatlakozik. Célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Bővebben

Bagossy Brothers Company koncert 2023 2023. szeptember 23. (Szombat)
Bagossy Brothers Company koncertek országszerte 2023-ban. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. A nagyobb fesztiválok színpadain kívül több egyéni koncerttel is megörvendezteti rajongóit a zenekar. A Bagossy Brothers Company energikus, közönségcentrikus koncertjeivel rövid idő alatt vált, előbb az ... Bővebben

Szolnoki programok 2023 / 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Szolnokon 2023. szeptember 23. (Szombat)
Vármegyenap
Szolnok kulturális élete programokban igen gazdag, emellett számos múzeum állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat. Bővebben

Vármegyenap 2023 Szolnok 2023. szeptember 23. (Szombat)
2023. szeptember 23-án első alkalommal rendezik meg Szolnokon a Vármegyenap kulturális rendezvényt. Az érdeklődőket hagyományőrző műsorokkal, kézműves vásárral, rendvédelmi szervek bemutatóival, gyermekprogramokkal, szabadtéri főzőversennyel és gasztronómiai programokkal, valamint koncerttel várják. ... Bővebben

Szolnoki koncertek 2023. Online jegyvásárlás 2023. szeptember 26. (Kedd)
Szolnoki koncertek, zenés programok 2023-ban. Online jegyvásárlás! Bővebben

Aba-Novák Agóra Kulturális Központ programok 2023 Szolnok 2023. szeptember 26. (Kedd)
A Trubadúr
Kulturális és közművelődési tevékenységeknek, a civil élet eseményeinek, valamint az egészséges életmóddal összefüggő programoknak biztosít új, építészetileg is izgalmas teret az Aba-Novák Agóra multifunkcionális kulturális központ. Bővebben

Szolnoki Szigligeti Színház műsor 2023. Online jegyvásárlás 2023. szeptember 26. (Kedd) - 2023. szeptember 27. (Szerda)
A Szolnoki Szigligeti Színház előadásai 2023-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Sikerdarabok mellett kamara darabok is bemutatásra kerülnek az évadok során. Neves színészek és rendezők garantálják a színvonalas előadásokat a bérlettel rendelkező és az alkalmi jegyvásárlóknak egyaránt. Bővebben
Damjanich János Múzeum programok 2023 Szolnok 2023.09.28. (Csütörtök) - 2023.10.08. (Vasárnap)
Szolnoki múzeumi programajánló. Bővebben

Szolnoki Művésztelep programok 2023 2023.08.24. (Csütörtök) - 2023.09.30. (Szombat)
Események, programok a Szolnoki Művésztelep szervezésében. Bővebben

Szolnok piac 2023 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Piacok Szolnokon. Bővebben

Damjanich János Múzeum Szolnok
Szolnok városban található a Damjanich János Múzeum, mely a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága központja. Alapításának éve 1933. Az intézmény 1952-ben kapott helyet a város főterén álló szép, klasszicista épületben. Bővebben

RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
A RepTár Szolnok város repülőmúzeuma, egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely Kelet-Európában. A múzeum több mint 4 500 m2 fedett kiállítóterével, és mintegy 60 000 m2 alapterületével már mérete okán is figyelemre tarthat számot. A múzeum több, mint egy nagy repülőgép emlékpark. Az itt található ... Bővebben

Szabadtéri Vízügyi Múzeum Szolnok
Az egykor jelentős vízfolyás, ma belvízi főcsatorna, a Millér tiszai torkolatánál 1862-ben épült a zsilip, majd 1895-ben a szivattyútelep, ahol ma a vízügyi gépeket bemutató múzeum működik. Bővebben

Szoboszlai Galéria Szolnok
A galéria a város központjában, közvetlenül a Kossuth tér mellett található. A 20. és 21. századi kortárs művészeti alkotásokat kínáló Szoboszlai Galéria száznál több képző-és iparművész több száz munkáját mutatja be. Bővebben

Szolnoki Galéria
A szolnoki Damjanich János Múzeum reprezentatív kiállító csarnoka, a Szolnoki Galéria Szolnok eredeti arculatát legjobban megőrző városrészében, a Tisza-partján áll. Az egykori zsinagóga 1899-ben épült fel, a múzeum időszaki kiállításainak méltó színhelye, és a megyeszékhely kevés, építészeti ... Bővebben

Szolnoki Rózsakert
A Szolnok szívében található Verseghy park egy igazán különleges látnivalót kínál a Tisza – parti városba látogatóknak. Bővebben

Szolnoki Vasúti Almárium
A több, mint 5000 tételből álló vasúttörténeti magángyűjtemény lehetővé teszi egy-egy vasút szakmai terület adott korszakra jellemző bemutatását az eszközök tematikus, rendszerezett felsorakoztatásával. Szolnok vasútállomás utascsarnokában kialakított helyiségekben látható a Szolnoki Vasúti Almárium ... Bővebben

Széchenyi Parkerdő és Ökoturisztikai Központ
Szolnok város lakosságának kikapcsolódása, a pihenés, rekreáció minél színvonalasabb biztosítása érdekében valósult meg a Széchenyi Parkerdő és Ökoturisztikai Központ. A Széchenyi Parkerdőben 125 hektáron turista úthálozat kiépítésére került sor, melyben sétáló, kerékpáros, és lovas út található. A ... Bővebben

Chiovini Galéria Szolnok
Kortárs képző- és iparművészeti ajándékbolt, festmények, egyedi ékszerek, kerámiák, ajándéktárgyak. Bővebben

Szolnoki Művésztelep
A Szolnoki Művésztelep jelenlegi működését a folyamatos megújulás jellemzi, a múlt és a hagyomány iránti elkötelezettség és tisztelet jegyében. A 2002. évi újraalakulás óta eltelt időszakban számos neves képzőművész élt a lehetőséggel, hogy a rendelkezésre álló műteremlakásokban hosszabb - rövidebb ... Bővebben