Iskola- és Helytörténeti Gyűjtemény Tiszakeszi
3458 Tiszakeszi, Községháza utca 10.
1982-ben, amikor a község első írásos említése 650. évfordulóját ünnepelte, vetődött fel egy iskolatörténeti gyűjtemény kialakításának gondolata. Történeti Emlékbizottság alakult a Megyei Levéltár igazgatójának elnökletével, tagjai a község pedagógusai, a községből elszármazott lokálpatrióták, s a községben élő idős parasztemberek voltak. Az iskolások körében is meghirdették 1982 tavaszán a tárgyi gyűjtést, amely jelentős eredménnyel zárult: régi bútorokat, edényeket, használati eszközöket, szerszámokat és egyéb felszereléseket hoztak be az iskolába a lelkes gyerekek, továbbá régi pénzeket, birtokleveleket, iskolai értesítőket, füzeteket, elemi iskolai tankönyveket, kalendáriumokat, bibliákat, stb.
A gyűjtés kezdetén a cél csupán egy hajdani iskolai tanterem berendezése volt, aztán kiderült, hogy érdemes megosztani a viszonylag nagy teret az iskola- és a községtörténet között.
A termet sikerült a régi formájában visszaállítani. A gerendás mennyezet és az azt tartó faragott faoszlopok szerencsére ugyanolyan állapotban maradtak meg, mint régen voltak, csak az ablakot cserélték ki 1945 után nagyobbakra. Az eredeti bútorzatnak csak kisebb részét sikerült föllelni, viszont a szomszédságból, Ároktő, Tiszatarján és Hejőkeresztúr iskoláiból sikerült régi típusú padokat, asztalt, táblát is beszerezni, így lehetett berendezni egy régi falusi iskolai osztálytermet...
Forrás: A település honlapja
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 15

Kócsújfalu egy kb.160 lakosú kis település, ahol az emberek a természet szívében, annak ölelésében élnek. A puszta gazdag állatvilága, madarak ezrei, gólyacsaládok és az ember itt jól megfér egymás mellett. Ebbe a természeti környezetbe illeszkedik be a Kemencés Ház és a Szomszéd Ház. A Gólyavár - porta vendégházai félúton Tiszafüred és Hortobágy között, a Hortobágyi Nemzeti Park kapujában találhatók. 15 perces autóúttal elérhető a Tisza-tó, a másik irányban a Kilenclyukú híd.

A Hegedüs Major Hortobágyon található. A szállás Hortobágy falu külterületén helyezkedik el, egy major ( farm, tanya) ahol öko gazdálkodással foglalkozunk (állattenyésztés, növénytermesztés), emellett vendéglátással is. Őrizzük a Hortobágyra jellemző hagyományokat, mint gasztronómia, pásztorélet. A majorban van egy tó, ahol sokféle madár, vadkacsa, gém, gólya érzi jól magát. A szállás területén, több kutya is van szabadon, de nagyon barátságosak.

Szálláshelyünk Egyeken, a Hortobágy és a Tisza-tó régiójának találkozási pontján helyezkedik el. Ez a kettőség a tájban és annak élővilágában is megmutatkozik. Míg nyugaton a Tisza, úgy keleten a Hortobágy dominál. Ezért, az ide látogató bepillantást nyerhet a puszták titokzatos világába és a folyók menti vizes élőhelyek pazar látványába anélkül, hogy különösebb távolságokat tenne meg. Szállásunk a falu határában, csendes, nyugodt környezetben, egy több 100 hektáros Natura 2000-es vizes élőhely tőszomszédságában várja az ide érkező vendégeket.

A puszta szívében, Hortobágy községben a világörökségi műemlékek közelében, parkerdő hatalmas fáinak árnyékában várja vendégeit áprilistól novemberig az Ökotúra Vendégház** és Kemping**. A hozzánk látogatót megérinti a természet közelsége, a táj egyedi hangulata, a puszta varázsa. Családi vállalkozásunk a sátras kirándulótól a hotelt kedvelő turistáig minden vendég számára igényének megfelelő szálláshelyet igyekszik nyújtani kedvező áron.

A szállodánk szolgáltatásaival, a közvetlen közelben található Gyógy- és strandfürdővel és a Sportparkkal együttműködve szeretnénk pihenési, kikapcsolódási, rekreációs alternatívát adni az üzleti és szabadidős célból utazónak, az erre barangoló külföldi turistáknak és mindazoknak, akik másra vágynak, mint a sokak által ismert és tömeges turizmusra építő helyek. Szállodánk 5 féle, minden igényt kielégítő, stílusos, exkluzív kialakítású szobákat kínál vendégeinknek. Különböző méretükkel és kialakításukkal akár egy fő, vagy egy nagy család kényelmét is biztosítani tudjuk rövid és hosszabb távra egyaránt.

Találatok száma: 11

Családi vállalkozásként üzemeltetett éttermünk Tiszaújváros központjában, a városi dísztó és a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában található. Az éttermi rész mellett különteremmel, nyári szezonban terasszal várjuk kedves vendégeinket. Étlapunkon szereplő ételeink ízvilága magyaros és nemzetközi jellegű. Itallapunk tartalmazza a hazai elvárásoknak megfelelő italféleségeket, italkülönlegességeket. Minőségi borválasztékunkban a hazai nevesebb termelők borait részesítjük előnyben.

A csárdát közvetlenül a kompnál, a Tisza parton találja. Hangulatos kerthelyiséggel és belső termeinkkel várjuk vendégeinket a hét minden napján. Elsődleges célunk a Tisza menti vidék csodálatos értékeinek védelme, s további szépítése. Az itt fennmaradt régi népszokások felelevenítése, megőrzése, s ezáltali megismertetése a közönséggel úgy, hogy e szépség mindvégig a szívünkben megmaradjon. Elképzelésünk egy festőien szép környezetben lévő halászcsárdában valósul meg, mely a kiránduló, szórakozni és pihenni vágyó vendégeknek ad kikapcsolódási lehetőséget.

Több mint 300 éve várja az utazókat az egykori sóút mellett, a Kilenclyukú híd tövében ez a gyönyörű, nemrégiben felújított műemléképület, mely a világörökség részét is képezi. Történetét, a vándorok életét, a pusztát felfedező nagyjaink alakját bemutató kiállítás látható az egykori vendégszobákban. Az ivóban hagyományos pásztorételeinket és a pusztában termett alapanyagokból – szürke marhából, rackából, gyöngytyúkból, mangalicából, halakból – sütött-főzött ínyencségeket kínálunk, melyeket jóféle magyar pálinkákkal és borokkal kísérhet az utazó.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: