ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Kisfalucska Udvarház Bodrogkisfalud

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

A Kisfalucska Udvarház kikapcsolódási és pihenési lehetőséget nyújt a Tokaj-hegyaljai borvidék látogatói számára. Különös odafigyeléssel berendezett 9 lakrészünkben 40 főt tudunk elszállásolni, családok és nagyobb társaságok számára kiváltképp kedvezőek adottságaink.

Természetbe járó, vidékre vágyó városiak álma valósult meg a Kisfalucska Udvarház & Bisztró felépülésével. Elhatároztuk, hogy valahol Hegyalján, ahol a víz, az erdő és a bor karöltve járnak, vendégházat építünk magunknak, a barátainknak és mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak.

Különös odafigyeléssel berendezett lakrészeinkben családok és nagyobb társaságok számára kiváltképp kedvezőek adottságaink. Vendégeink egy finn és egy infraszauna, valamint egy jacuzzi szolgáltatásait élvezhetik.

Két szállás épületünk áll egymás mellett, amelyekben 3-3 lakrész található. Az udvari házban 3 négy ágyas két légteres lakrészünk van, amelyekben zuhanyzó-WC és teljesen felszerelt konyha várja a vendégeket. Ebben az épületben található még egy finn szauna és egy konditerem is. Az udvari házban két 4 ágyas és egy 2 ágyas lakrészünk van, amelyekben WC-zuhanyzó blokk tartozik, illetve egy nagy közös konyha áll mindenki rendelkezésére.

A tetőtérben van egy 20-25 fő számára kényelmes közösségi tér mindenféle technikával ellátva (TV, DVD játszó, mini HIFI, projektor, stb), ami alkalmas előadások megtartására, de bármilyen más társasági alkalomra is kiváló.

A két épület között egy fedett tér lett kialakítva, ahol 20-25 ember kényelmesen elfér az asztalok mellett, illetve itt kapott helyet a ping-pong asztal és a csocsó is.

Van egy 40 négyzetméteres szaletlink, ami a telek Bodrog felé eső végében van. Itt készült el 2014-ben egy mindennel felszerelt nyári konyha, kemencével, grillkéménnyel, sparhelttel, szalonnasütővel, konyhapulttal és 30 főre pad-asztal ülőalkalmatossággal.

A gyermekek kedvére készült egy játszótér is, két csúszdával, hintákkal, homokozóval és egy kis várral. És amit még nagyon szeretnek a gyerekek, az a kb. 1500 négyzetméter nyírt gyep, ahol kellően kitombolhatják magukat.

Az udvaron, a zárt parkolóban 8-10 személyautó is elfér. Új sporteszközeink: 20 kerékpár és 5 négyszemélyes kenu, amiket bérelni lehet tőlünk. A telek közepén van egy kis borház pincével, amelyben 2016 őszén kialakítottuk a „Finomtékát”, ami nem más, mint egy minőségi helyi termékeket forgalmazó kis bolt.

A Kisfalucska Udvarház számos aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosít, akár motorcsónak bérlésre is van lehetőség.

A Kisfalucska Udvarház adottságai sokféle bel- és kültéri rendezvény lebonyolítását teszik lehetővé, de catering szolgáltatásunkkal más helyszíneken is rendelkezésre állunk! Vállaljuk esküvők, céges csapatépítők, családi és baráti rendezvények lebonyolítását, teljes ellátással és programszervezéssel!

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 2
Kisfalucska Udvarház & Bisztró programok 2024 Bodrogkisfalud. Bor, gasztro és kulturális események

Kisfalucska Udvarház & Bisztró programok 2024 Bodrogkisfalud. Bor, gasztro és kulturális események 2024. június 27. (csütörtök) - 2024. június 30. (vasárnap)

BOLDOGkisfalud Feszt

A Kisfalucska Udvarház & Bisztró programjain keresztül is kikapcsolódási és pihenési lehetőséget nyújt a Tokaj-hegyaljai borvidék látogatói számára. Az „Eszem, iszom, alszom” háromszavas szlogen most egy nagyszerű szabadtéri koncerttel párosul a családias kisbirtokon. Természetbe járó, vidékre ...

Kiemelt ajánlat
BOLDOGkisfalud Feszt 2024 Bodrogkisfalud

BOLDOGkisfalud Feszt 2024 Bodrogkisfalud 2024. június 27. (csütörtök) - 2024. június 30. (vasárnap)

Bodrogkisfaludon, BOLDOGkisfalud Feszt, június 27-30-ig! Fesztivál, koncertek, kultúra, irodalom, bor, zene, teljes kikapcsolódás és szórakozás, ez a BOLDOGkisfalud Feszt Tokaj-Hegyalja szívében, a Bodrog és a Zemplén ölelésében, Bodrogkisfaludon. Emberi léptékű fesztivál, jó borokkal, kiváló előadókkal, ...

Jegyvásárlás
Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Kisfalucska Bisztró, Bor- és Grillterasz Bodrogkisfalud

Kisfalucska Bisztró, Bor- és Grillterasz Bodrogkisfalud

A Kisfalucska Bisztró konyhájának alapja a frissesség és az idényszerűség, séfjeink nemzetközi tapasztalatával a kézműves, helyi alapanyagokra építve különleges és egyedi ízeket alkotunk. Emellett szívesen szervezünk csapatépítőket, esküvőket és egyéb rendezvényeket, illetve egy-egy fesztivál ...

Kiemelt partner
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Kisfalucska Udvarház & Bisztró programok 2024 Bodrogkisfalud. Bor, gasztro és kulturális események Kisfalucska Udvarház & Bisztró programok 2024 Bodrogkisfalud. Bor, gasztro és kulturális események
  • Bodrogkisfalud
2024. június 27. (csütörtök) - 2024. június 30. (vasárnap)
BOLDOGkisfalud Feszt 2024 Bodrogkisfalud Bor, zene, boldogság… ez a BOLDOGkisfalud Feszt Tokaj-Hegyalja szívében
  • Bodrogkisfalud
2024. június 27. (csütörtök) - 2024. június 30. (vasárnap)

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Megadott intervallumban:
-tól
-ig