Kiskunmajsa Tájház és Kenyérsütőház
A Kiskunmajsán mindmáig kenyérsütőház néven ismert Tájház a város egyik legarchaikusabb építészeti emléke, már az 1866-69-ben készült katonai felmérésen is szerepel és az akkori város peremvidékén, szél- és szárazmalmok szomszédságában helyezkedett el. Hűen tükrözi a korszak kiskunsági építészeti stílusát: a szabadkéményes, háromosztatú, nádfedeles, középpadkás parasztházak voltak jellemzőek erre a vidékre. A középen lévő bejárati ajtón át a pitvarba jutunk, ahol jobbról tisztaszoba, balról lakószoba nyílik. A szobákban eredeti bútorzat látható. Kiemelt jelentőségű az épületben található kemence, melyet sütés mellett a szobák fűtésére használta k.
2025.01.01 - 2025.12.31
Előzetes bejelentkezés szükséges. |
Mustang Ranch Panzió Kiskunmajsa
A kiskunmajsai Mustáng Ranch `kiskastély` jó buli hely, ahol nem szól rád sem a szomszéd, sem a házmester. Akár ez is lehetne a szlogenje ennek a panziónak, amelyet 2012-től már a Jonathermál Zrt. üzemelteti, hiszen a kétszintes épület csendes, vadregényes környezetben helyezkedik el a fürdő, a ...
Thermál Motel és Kemping Kiskunmajsa
A Jonathermál Fürdő különböző kategóriájú szálláshelyekkel várja vendégeit egész évben. Motel, faházak, kemping közül választhatnak a vendégeket. A barátságos zöld környezetben akár néhány nap alatt feltöltődhetünk energiával, de hosszabb kikapcsolódásra is alkalmas a pihentető környezet az év ...
Erika Vendégház Kiskunmajsa
A fürdőtől 500 m-re helyezkedik el a vendégházunk, amely gondozott és ápolt körzetben van. Ide várjuk minden kedves pihenni vágyó Vendégünket!
Kis Ház Kiskunmajsa
A kiskunmajsai termálfürdőtől mintegy 10 percnyi kellemes sétára fekszik az apartman, csendes, nyugodt környezetben.
Klára Apartmanok Kiskunmajsa
Apartmanok Kiskunmajsán a Gyógy,- és Termálfürdővel szemben , amely gyalogosan mindösszesen 5 percre található az Üdülőházaktól.
Marika Vendégház
A Marika Vendégház Kiskunmajsa mellett található, 900 méterre a fürdőtől.
Tulipános Vendégház
Kiskunmajsán az üdülőfaluban nyugodt csendes környezetben várjuk pihenni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket.
Erzsi Apartmanház Kiskunmajsa
Kiskunmajsa termál-, gyógy- és élményfürdő, üdülőfalu első részén, a fürdőtől 300 m-re található a kétszintes, berendezett nyaraló fűtéssel, fedett terasszal. Elhelyezés: 2-6 fő részére. Földszint : nappali, SAT-TV, egy kétágyas hálószoba, felszerelt konyha, mikro, fürdőszoba, WC. Emeleten: 2 kétágyas ...
Udvardi-Tanya és Pihenőpark Kiskunmajsa
Szeretettel várunk horgászokat, családokat, baráti társaságokat tavunkhoz bulizni vagy faházainkba akár egy kellemes hétvégére!
Lópofa Csárda
A Lópofa Csárda az év minden napján várja vendégeit a magyaros ételek páratlan ízvilágával a kiskunmajsai gyógy-és élményfürdő és szálláshelyei szomszédságában.
Pellikán Birtok
Alföldi pincészet igazi kézműves borokkal. Borkóstoló programra előzetes bejelentkezés szükséges.
Pellikán Birtok Borbár és Bisztró Kiskunmajsa
Jó borokat és a finom ételeket kínálnak.
Disznótoros hétvégék Kiskunmajsán, disznóvágás programmal a Jonathermal Motelben 2025. február 7. (péntek) - 2025. február 9. (vasárnap)
Dorottya-napi disznótoros hétvége
2025-ben is disznótoros hétvégék várják a gasztronómia szerelmeseit Kiskunmajsán, a Jonathermal Motel és Kempingben. Hagyományőrző disznóvágással, disznótoros reggelivel, zenés vacsorával és vidám hangulattal, valamint korlátlan fürdőbelépővel várjuk Önöket! Válasszon szálláscsomag ajánlatainkból!
Éjszakai fürdőzés Kiskunmajsán minden pénteken és szombaton a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben 2025. február 14. (péntek)
Kiskunmajsán éjszakai fürdőzés minden péntek és szombat este, 19:30-tól, a nyári szezonban 20:00-24.00-ig, a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben. A szombati fürdőzéseken változatos programokkal várják a látogatókat. A háromgenerációs fürdőben a család minden tagja, felnőttek és gyerekek egyaránt ...
Éjszakai fürdőzés hétköznap a kiskunmajsai Jonathermal Fürdőben 2025. február 14. (péntek)
Kiskunmajsán, a Jonathermal Gyógy-, Wellness- és Élményfürdőben hétköznap, már pénteken is lehetőség van éjszakai fürdőzésre. Szórakozás, kikapcsolódás és különleges feltöltődés minden korosztálynak! Szeptembertől májusig 19:30-24:00, júniustól augusztusig pedig 20:00-24:00 között. Az éjszakai fürdőbelépőjegy ...
Éjszakai fürdőzés pénteken a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben 2025. február 14. (péntek)
Kiskunmajsán éjszakai fürdőzés minden pénteken nyáron 20 órától, szeptembertől májusig pedig 19:30 órától 24:00 óráig a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben. Szórakozás, felüdülés, különleges kikapcsolódás minden korosztálynak! Az éjszakai fürdőzéshez szállás is foglalható a fürdőhöz tartozó szálláshelyeinken. ...
Kiskunmajsa fürdő programok 2025. A Jonathermal Gyógy- és Élményfürdő egész évben várja vendégeit! 2025. február 14. (péntek)
Éjszakai fürdőzés
Kiskunmajsán, a Jonathermal Gyógyfürdő, Élményfürdő, Wellness fürdő és Csúszdapark egész évben a hét minden napján várja fürdőzni vágyó vendégeit! Pénteken és szombaton éjszakai fürdőzés, az év jeles napjain pedig változatos programok várják a Kiskunmajsára érkező gyógyvíz kedvelő üdülőket, látogatókat. A nyílt ...
Éjszakai szaunázás minden pénteken és szombaton a kiskunmajsai Jonathermál Fürdőben 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 15. (szombat)
A szaunázás híveit minden igényt kielégítő szaunasziget várja a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben, hiszen a csarnokban finn szauna, aroma szauna és gőzfürdő is helyet kapott. A szaunaszigetet a fürdőbelépőjegy árában használhatják, kivétel az Infra szauna. A szaunasziget nappali nyitva tartás ...
Valentin-napi fürdőzés élőzenés vacsorával Kiskunmajsán, a Jonathermál Gyógy-és Élményfürdőben 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 16. (vasárnap)
Valentin-napi hétvége fürdőzéssel és romantikus élőzenés vacsorával a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben. Lepje meg kedvesét a szerelmesek ünnepén egy romantikus pihenéssel!
Kiskunmajsa programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események Kiskunmajsán 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 15. (szombat)
Éjszakai fürdőzés | Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
Kiskunmajsai programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Koncertek, színházi előadások, filmvetítések, fürdő és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget. Kiskunmajsát és környékét is érdemes felfedezni, ...
Illúzió Mesterei 2025. Előadások és online jegyvásárlás 2025. február 21. (péntek)
Az Illúzió Mesterei előadások országszerte 2025-ben! Világhírű bűvészek és az ország legjobb illuzionistái most együtt! Las Vegas, New York, Peking, Dubaj, Párizs és Monte Carlo színpadai után készek arra, hogy a hazai közönséget is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. ...
Cserháti Zsuzsa emlékkoncert 2025. Online jegyvásárlás 2025. május 9. (péntek)
Cserháti Zsuzsa emlékkoncertek, emlékestek 2025. Online jegyvásárlás. Cserháti Zsuzsát, mint a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka” volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ...
Kiskunmajsai wellness hétvége akár éjszakai fürdőzéssel a Jonathermál Motelben 2025. február 7. (péntek) - 2025. február 9. (vasárnap)
Kiskunmajsai wellness hétvége akár éjszakai fürdőzéssel is a Jonatermál Gyógy- és Élményfürdőben szállással a Jonathermál Motelben. A város zajától távol csendes nyugodt környezetben pihenhetnek vendégeink az 5 hektáros parkosított kempingünkben, panzióinkban, faházainkban. Nálunk megszállt vendégek a panzió ...
Valentin-napi wellness hétvége éjszakai fürdőzéssel 2025. Kiskunmajsa Jonathermál Fürdő és Motel 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 16. (vasárnap)
Valentin-napi wellness hétvége Kiskunmajsán 2025. február 14-16. között a Jonathermál Fürdőben és Motelben. Kedvező árak, korlátlan nappali és éjszakai fürdőzés, masszázs, szombat este Valentin-napi vacsora.
Farsangi Kocsonya Parti Kiskunmajsán, szállással és fürdőbelépővel a Jonathermal Motelben 2025. február 21. (péntek) - 2025. február 23. (vasárnap)
Farsangi Kocsonya Parti Kiskunmajsán a Jonathermal Motelben 2025. február 21-23. között. A csomag 2 éjszakára foglalható fürdőbelépővel és részvétellel a szombati Kocsonya Partin.
Nőnapi program Kiskunmajsán, élőzenés Bock borvacsora wellness pihenéssel a Jonathermálban 2025. március 7. (péntek) - 2025. március 9. (vasárnap)
Nőnapi hétvége élőzenés Bock borvacsora esttel, fürdőbelépővel, aromamasszázzsal és éjszakai fürdőzéssel Kiskunmajsán a Jonathermal Motelben 2025. március 7-9. között.
Kerékpártúra Kiskunmajsa környékén saját vagy bérelt kerékpárral, szállással a Jonathermál Motelben 2025.03.01. (szombat) - 2025.10.31. (péntek)
Vendégeink a nálunk tartózkodásuk alkalmával kirándulásokat is tehetnek saját vagy nálunk kölcsönözhető kerékpárral/tandem kerékpárral a kerékpárúton, mely a kiskunmajsai gyógyfürdőt és Bugacpusztaházát köti össze. Turisztikai szempontból is igen jelentős az út, mert végighalad Jászszentlászlón, Móricgáton, ...
Március 15 wellness üdülés Kiskunmajsán, hosszú hétvége fürdőhasználattal a Jonathermál Motelben 2025. március 14. (péntek) - 2025. március 16. (vasárnap)
Március 15-ei üdülés Kiskunmajsán, hosszú hétvége a Jonathermál Motelben. Töltse a tavasz első ünnepi hosszú hétvégéjét családjával egy üdítő wellness kikapcsolódással! Korlátlan fürdőhasználattal, szauna, sókamra-, pezsgőfürdő és élményfürdő használattal várjuk Gyógy-, és Élményfürdőnkben! Kérje ...
Nyaralás, üdülés lakókocsiban, bérelhető lakókocsi a kiskunmajsai Jonathermál Fürdő Kempingjében 2025.05.01. (csütörtök) - 2025.09.30. (kedd)
Bérelhető Lakókocsi - Vidéki élmények lakókocsiban Kiskunmajsán! Nincs saját lakókocsija, de szívesen kipróbálná a kempingezést? Béreljen lakókocsit a kiskunmajsai kempingben és tapasztalja meg a természet adta szabadság ízét, a kempingezés romantikáját madárcsicsergést. Fák,virágok, hatalmas zöld terület, ...
BETYÁR-OLIMPIA, csapatépítő tréning a Jonathermál Fürdő szomszédságában, Kiskunmajsán! 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Puszta SPA – Wellness - és Konferencia egy helyen! Igazi próbatétel, hangulatos csapatjátékok és látványos ügyességi feladatok a Lópofa csárda „Betyár Udvarában`, közvetlenül a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy-és Élményfürdő, Motel-Kemping szomszédságában. Mozgalmas és lendületes csapatépítő program, ...
Esti úszás Kiskunmajsán, kedvezményes áron helyi lakosoknak a Jonathermál Fürdőben 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Esti úszás a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben minden nap 16 órától 19 óráig kedvezményes fürdőbelépővel Kiskunmajsán állandó Kiskunmajsa kistérségi lakosok részére bérletvásárlás esetén.
Gyógykezelések, gyógykúrák akár orvosi beutalóval is a kiskunmajsai Jonathermál Gyógyfürdőben 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A kiskunmajsai Gyógy- és Élményfürdő számos gyógyászati szolgáltatásokkal áll rendelkezésükre. Az Országos Egészségügyi Pénztárral kötött szerződésünk értelmében, egészségügyi járóbeteg- szakellátás keretében lehetőség van gyógykezelésre és gyógykúrára. A reumatológus szakorvos által kiállított ...
1956-os Múzeum Kiskunmajsa
Magyarország első és egyetlen 56-os múzeumát Pongrátz Gergely, a Corvin-köz legendás főparancsnoka alapította. A múzeum Kiskunmajsán, az egykori marispusztai tanyai iskola két tantermében nyílt meg 1999-ben. A két kiállítóteremben korabeli zászlók, fegyverek, térképek, fényképek, újságok, valamint az egykori ...
Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény Kiskunmajsa
A XX. század utolsó harmadában egy felvilágosult gondolkodású téeszelnök az egyik délalföldi kisvárosban úgy döntött, hogy központi fekvésű felaszabadult irodaépületében múzeumot létesít. A megyei múzemigazgatóság és Kiskunmajsa népének hathatós támogatásával a téeszelnöki álom meg is valósult, a ...
Kiskunmajsa Tájház és Kenyérsütőház
A Kiskunmajsán mindmáig kenyérsütőház néven ismert Tájház a város egyik legarchaikusabb építészeti emléke, már az 1866-69-ben készült katonai felmérésen is szerepel és az akkori város peremvidékén, szél- és szárazmalmok szomszédságában helyezkedett el. Hűen tükrözi a korszak kiskunsági építészeti ...
Söröskorsó és söröspohár gyűjtemény Kiskunmajsa
Közel hat évtizedes gyűjtőmunka eredményeként, több mint 900, a világ 30 országából származó sörös korsó és sörös pohár tekinthető meg Kis Tibor magángyűjteményében Kiskunmajsán. A kiállítás érdekessége, hogy mindegyik poharat és korsót barátaitól, ismerőseitől, politikusoktól, művészektől, sportolóktól ...