Kedves látogató!
2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 1. (47.321682 x 18.910738)

Kedves látogató!
A Múzeum története
Százhalombatta város területén az I-IV. században virágzó római kori település, Matrica (ejtsd: mátrika) nevét viseli a „Matrica" Múzeum. A középkorban itt volt Báté falu, melynek Árpád-kori templomát a közelmúlt ásatásai hozták napvilágra.
Évtizedekkel ezelőtt Ferenczi Illés tanácselnök-helyettesként kezdeményezte, hogy az építkezések során előkerült régészeti leleteket megmentő „Matrica" Honismereti Szakkör anyaga legyen egy helytörténeti gyűjtemény alapja. Ebből a gyűjteményből hozták létre 1987-ben a „Matrica" Múzeumot. A Művelődési Minisztérium 1988-ban városi múzeummá nyilvánította, 1989-ben pedig tájmúzeumi rangra emelte.
Az intézmény egy XIX. század végére kialakított kúriában kapott helyet. Az épületet 2005-2007-ben Százhalombatta Város Önkormányzata saját anyagi forrásból felújította és korszerűsítette.
A Múzeum állandó kiállításának eddig elkészült részét gazdagítják a bronzkori-vaskori földvár, a római korból származó „Matrica" katonai tábor, temető és római fürdőmaradvány leletei, az időszaki kiállítások témája között gyakori a kortárs magyar képzőművészet.
A kis helytörténeti gyűjteményből kinőtt tájmúzeumot ma Európa-szerte olyan intézményként ismerik, ahol a tudományos kutatás és leletmentés mellett komoly közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenység is folyik. A kiállításokhoz kapcsolódnak a tudományos és az ismeretterjesztő előadások, a múzeumpedagógiai órák, a játszóházak, a kézműves foglalkozások. Nyaranta a múzeumkertben koncertek színesítik a programkínálatot.
A „Matrica" Múzeum elnyerte az „Év Múzeuma 1997" kitüntető címet, a város 1999-ben „Múzeumpártoló Önkormányzat" elismerést kapott. 2004-ben Pest Megye Önkormányzata a „Pest Megyéért Emlékérem" kitüntetést adományozta a „Matrica" Múzeum és Régészeti Park kollektívájának.
Magyarország első őskori szabadtéri múzeuma 1996 őszén nyitotta meg kapuit a Múzeum 2005-ben elhunyt igazgatója, Dr. Poroszlai Ildikó álmait megvalósítva, a helyi önkormányzat anyagi támogatásával.
Százhalombatta városának nevet adó 2700 éves százhalmok között 3,5 hektárnyi területen láthatók bronzkori és vaskori házak, kemencék, melléképületek. A Múzeum ásatásai nyomán felszínre került leletek alapján készült hiteles rekonstrukciók köré az akkori növényzetet, tatárjuharos lösztölgyest telepítünk.
A Százhalombatta és Érd között található 122 db, Kr. e. 7-6. századból származó halom alatt a Hallstatti kultúra előkelőségei nyugszanak. Haláluk után máglyán elégettek őket, és a hamvaikat urnában helyezték a sírkamrában. Az őskori temetkezési helyek közül sikerült helyreállítani egy eredeti, tölgyfagerendából épített folyosós sírkamrát, ahol a látogató hang- és fényeffektusokkal kísért többnyelvű program keretében ismerheti meg a korszak temetkezési szokásait.
A százhalombattai Régészeti Park egy élő múzeum. Az idelátogatók bepillanthatnak az őskori élet hétköznapjaiba. Rendhagyó történelemórákon vehetnek részt. Elidőzhetnek a bronzkori és vaskori házak, melléképületek, kemencék hiteles rekonstrukciói között. Gyakorolhatják az őskori kézműves technikákat: szőhetnek, fonhatnak, sövénykerítést építhetnek, edényt formázhatnak és bronzkori-vaskori ékszereket készíthetnek.
Az ínyencségre vágyók kérésére őskori lepényt sütünk, illetve régi korok receptjei szerint készült ételeket kínálunk.
Forrás: a Múzeum honlapja
További ajánlataink
2026.01.23.
`Matrica` Múzeum és Régészeti Park programok 2026 Százhalombatta
Magyar Kultúra Napja - Újévi zongorakoncert
Találatok száma: 254

A Budai oldalon, zöldövezetben, a Gellért-hegy lábánál, csendes, fasorral szegélyezett utcában található. A fedett terasz, mely a társalgóból egyenesen a kertre nyílik, kellemes hely kávézáshoz, olvasáshoz esős időben is. A kertbe régi szecessziós vaskorlát vezet le, ahol a fák árnyékában, kényelmes teak-fa kertibútorok várják a vendégeket. Minden szobában Internet (WiFi) és légkondicionáló található. A falakat híres magyar kortárs festők képei díszítik. Néhány szoba erkély illetve balkon is tartozik, melyek a kertre, vagy az utcai fasorra nyílnak.

Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A közeli metróállomás, valamint a busz- és villamos vonalak biztosítják a kitűnő tömegközlekedést a magyar fővárosban. Adottságaik révén ideálisak konferenciák, tréningek, kiállítások, termékbemutatók, fogadások, céges és családi összejövetelek lebonyolítására. Mindegyik terem természetes fénnyel rendelkezik.

Fürdőszobás szobák, apartmanok valamint minigarzonok kiadók. Gépjármű parkolása az udvarban lehetséges. 24 órás portaszolgálat. Közös konyha. Mosási lehetőség biztosítva. Széles-sávú internet, MinDig Tv szolgáltatásai elérhetők. Az épületben 95 szoba található három emeleten. Tágas folyosók, világos, fele részben csendes mellékutcára, fele részben udvarra néző szobák.

Találatok száma: 2

A Matrica (ejtsd: Mátrika) Múzeum az egykor e területen virágzó római település nevét viseli. Állandó kiállításán a tízezer éves helytörténet tárgyi emlékeivel ismerkedhet meg a látogató, benne gazdag bronz-, vas- és római kori leletanyaggal. Földszinti kiállítótermünkben és emeleti galériánkban szervezett időszakos kiállításainkon változatos témákkal, közöttük kortárs művészek alkotásaival is találkozhat. A Régészeti Park Magyarország első őskori szabadtéri múzeuma, amely a 2700 éves sírokat rejtő `százhalom` között létesült. A Parkban bronz- és vaskori házak, kemencék, melléképületek hiteles rekonstrukciói láthatók. A látogatók kipróbálhatják az őskori kézműves technikákat: szőhetnek, fonhatnak, sövénykerítést építhetnek, edényt formázhatnak, bronzkori, vaskori ékszereket készíthetnek, amelyeket magukkal is vihetnek.

Találatok száma: 12

A `Matrica` Múzeum és Régészeti Park egész évben változatos programokkal várja a látogatóit Százhalombattán. A Múzeum névadója „Matrica” (ejtsd: mátrika), a római korban Százhalombatta területén elhelyezkedő település. Az állandó kiállítás egyetlen osztatlan térben kalauzolja végig a látogatókat a jégkorszaktól egészen a XIX. századig. A Régészeti Park Magyarország első őskori szabadtéri múzeuma 1996-ban nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a bronzkori és a vaskori élet mindennapjaiba. Ugyancsak fontos küldetése a vaskori temetkezési szokásokat napjainkig megőrző halomsírok védelme és bemutatása is.

Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadásai rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatósága mára életkor és vallás tekintetben is heterogénebbé vált.

Dumaszínház előadások Százhalombattán 2026-ban. Online jegyvásárlás. A százhalombattai Dumaszínház estjein a nevetés garantált! A hazai stand-up élvonal legjobb humoristái hozzák el legfrissebb poénjaikat és legjobb történeteiket. Közvetlen hangulat, életszagú sztorik és sok-sok kacagás vár mindenkit, aki szeretne egy estére kiszakadni a hétköznapokból és önfeledten szórakozni.

Ács Fruzsina stand up műsorai, fellépései a Dumaszínház keretein belül, online jegyvásárlási lehetőséggel 2026-ban. Egy 92’ – es évjáratú hölgy, akit könnyebb megkerülni, mint átugrani mert, hogy elég magas. Ács Fruzsina a Showder Klub és a Rádió kabaré állandó szereplője. Sok városban járt már, legmesszebbi fellépése Birninghamben volt, bár a repülőút rövidebb volt, mint autóval eljutni Békéscsabára. A Sziget fesztiválon is előadott, de volt már fellépése könyvtárban is ott is nevetek, csak halkabban.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár