Pap Miska-kút
A Pap Miska-kút a Gödöllői-dombságban, az erdőkkel körülvett Aranyos-patak völgyében, a babati tavak mellett található forrás. Népszerű kirándulóhely, melyet 2015-ben felújítottak.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a betyárvilág megerősödött, sok betyár rótta a vidéket. A forrás neve Pap Miska, az utolsó gödöllői betyár emlékét őrzi, a kút abban az időben még valószínűleg gémeskút lehetett. Pap Miska, kihasználva a kassai országút forgalmát és az itató, illetve pihenőhelyként szolgáló kutat, gyakran hajtotta végre itt a rablásait. A gazdagoktól ellopott zsákmányait megosztotta a szegényekkel, kivívva azok támogatását és együttérzését: a legenda szerint a kút gémjének állásával jelezték a betyároknak, ha pandúr jár a környéken, míg a szegények a tanyájuk falára kiakasztott élelemmel teli tarisznyával jelezték, hogy jóban akarnak lenni a betyárral. Mindeközben, Gödöllőtől délre, Rab Jancsi, északra pedig Huszti Jóska tette nehezebbé az utazók sorsát.
A 19. század végére, a közbiztonság megerősödésével a betyárvilág is megszűnt, de a forrás neve máig őrzi az egykori szegénylegények emlékét.
Megközelítés: A 3 sz. főút felől a Babati-tavak irányába kell a műútról lekanyarodni, és még az autópálya hídja előtt balra kell letérnünk a forráshoz. Gödöllő irányából a zöld kör jelzésen valamint a piros kereszt jelzésen érhetjük el a pihenőhelyet.
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Árnyas Panzió Gödöllő
Legyen a vendégünk Gödöllőn a 64 férőhelyes Árnyas Panzióban, csupán egy karnyújtásnyira Budapesttől, a gödöllői Grassalkovich-kastély közelében! Közvetlen kertkapcsolatos rendezvénytermünk csodálatos helyszínt biztosít esküvők, céges rendezvények, állófogadások, zenés rendezvények, konferenciák, szakmai ...
Mater Salvatoris Lelkigyakorlatosház és Konferencia Központ Gödöllő
A máriabesnyői kegytemplom mellett 1933-ban épült fel a salvator nővérek zárdája. Ma a házban a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferencia Központ működik, melynek szociális tevékenységei: családsegítés, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, fiatalok és gyerekek ...
Panzió Sisi Gödöllő
Ha üzleti úton jár, konferenciára érkezik, vagy egyszerűen pihenni vágyik - a SISI által is igen kedvelt Gödöllőn - akkor mindezt modern, kényelmes és barátságos körülmények között teheti meg a Panzió SISI- ben. Panziónk Gödöllő főutcáján, a városközpontban, a méltán híres Grassalkovich Kastély ...
Erzsébet Királyné Szálloda***
Az Erzsébet Királyné Szálloda a múlt század elején, szecessziós stílusban épült régi községháza épületében, teljes felújítás után, 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit. Házunk Gödöllő főterén, a Királyi Kastély szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 25 percre található. Szállodánk minőségi ...
Nefelejcs Vendégház Gödöllő
A Gödöllőre látogató könnyen megtalálja a centrumhoz és az egyetemi városrészhez közel, de mégis csendes családi házas környezetben található. Esztétikusan berendezett szobákkal várjuk vendégeinket. A szobákhoz fürdő és konyharész tartozik. Panziónk és parkosított, kerti bútorral felszerelt kertünk ...
Gödöllői Királyi Kastély Kávézó
A Gödöllői Királyi Kastély első osztályú kávézója új helyszínen újterekkel bővítve és természetesen megújult kínálattal és szolgáltatásokkal várja a kedves vendégeket. A kávézó a Kastély földszintjén található így belépőjegy nélkül is felkereshető.
Napsugár Étterem
Konyhánkra a házias ízek, a tájjelegű specialitások és nemzetközi ételek egyaránt jellemzőek. Hétköznaponként a déli időszakban gyorséttermünk kínálatából válogathatnak, hétvégente svédasztalos fogyasztásra invitáljuk vendégeinket, kedvező árak mellett. Éttermünk ideális helyszín családi eseményekre, ...
Solier Cafe Étterem és Cukrászda Gödöllő
A Solier Cafe étterem Gödöllő belvárosában íz-élmények kavalkádjával várja minden kedves idelátogató Vendégét. Egyedülálló, igényes kreációk mellett az étterem Chef-je az ízek harmóniáját kínálja azok számára, akik ellátogatnak Gödöllőre, és egy családi ebéd, üzleti vacsora óráira éttermünket ...
Sulyán Cukrászda Gödöllő
A Sulyán Cukrászda Gödöllőn 1994 óta működik. Családunk 3 mestercukrásszal büszkélkedhet, illetve számos olimpiai- és világbajnok aranyéremmel, melyeket ifj. Sulyán Pálnak köszönhetünk. Büszkeségünk, hogy 2010-ben Szilvagombóc tortánk nyerte el az ország tortája címet, amelyet Sulyánné Benkó Katalin ...
Campus Bistro Gödöllő
Gödöllő és az egyetem polgárait szeretnénk fantasztikus ízekkel meglepni. Éttermünk az ázsiai és a magyar konyha ízvilágát ötvözi, törekszünk arra ,hogy vendégeinknek új ízeket mutassunk be. Kóstolja meg a filippínó-magyar ételeinket. Délben menü kínálatunk is van, tematikus menüsorunk megadja Önöknek a ...
Happy Day Barbecue & Burger Bár Gödöllő
Hazai és nemzetközi ételeinket eredeti tradicionális receptek alapján készítjük. Koktéljainkat egyedi recept alapján készítjük, kizárólag ellenőrzött minőségi alapanyagokból. Csapolt söreink egyedi ízvilágát a méltán híres Belga Hoegaarden szűretlen búzasör adja. Amit kiegészítettünk egy kellemes könnyű ...
Miradza Torta Gödöllő
Házi, főzött krémmel töltött torták és sütemények készítése Gödöllőn. Tervezzük meg együtt! Te megálmodod, mi megvalósítjuk egyedi tortádat!
Smarni Étterem Gödöllő
Finom ízek és elegancia várja önöket. Csoportokat elzárt, szeparált helységekben tudjuk fogadni.
Tűztorony Kávézó Gödöllő
A kávézóban kéz a kézben jár a fővárosi sodrás és a vidéki harmónia – a felső tízezer itt mindenki által megfizethető színvonala, illetve a hétköznapi, polgári miliő kart karba öltve köszönt az ide betérőre. A Tűztoronyban ugyanúgy megtalálja kedvenc házias jellegű süteményét mint finom forró italát. ...
Yellow Pub Étterem Gödöllő
Színvonalasan felújított, minőségi eszközökkel és gépekkel felszerelt, hangulatos éttermünkben a vendég és a minőség a legfontosabb. Étlapunk kialakításakor gondoltunk a vegetáriánus, a gluténmentes ételt fogyasztókra, és természetesen a gyermekekre is.
Farsangi programok 2025. Események, rendezvények, karneválok, csomagajánlatok 2025. február 21. (péntek)
Farsangi mulatság
Programok, események, rendezvények a farsangi időszakban 2025-ben.
Margaret Island koncertek 2025 2025. március 22. (szombat)
Margaret Island koncertek, fellépések országszerte 2025-ben. A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította Margaret Island az egyik legsikeresebb zenekar a hazai könnyűzenei palettán. A fiatal csapat népszerűsége töretlenül ível felfelé. A számos díjjal kitüntetett csapat a siker ellenére máig ...
Borvacsora programok 2025. Borkóstoló események, rendezvények vacsorával 2025. február 28. (péntek)
Gere Attila borvacsora
Éttermek és borászatok találkozása, ínyenc gasztronómiai élvezetek. Borvidékek és borok, a legjobb borászok és éttermek borvacsorái. Gasztronómiai kalandozások Magyarország történelmi borvidékein.
Lakatos László Dumaszínház 2025. Előadások és online jegyvásárlás 2025. február 26. (szerda)
Lakatos László Dumaszínház előadások országszerte 2025-ben. Online jegyvásárlás.
Felméri Péter Dumaszínház előadások 2025. Online jegyvásárlás 2025. március 29. (szombat)
Felméri Péter előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2025. A Dumaszínház társulatának tagja. Humora nem ismer határokat. Kolozsváron született, megjárta Amerikát, hogy a harlemi metróban bolyongva, a Central-park-i kerekerdőt megkerülve végül a budapesti Dumaszínházban találja meg a számítását.
Kutyás programok 2025. Események, rendezvények 2025. február 9. (vasárnap)
Kutya-gazdi fotózás és kirándulás az Erzsébet parkban
Kutyás programok országszerte. Találkozók, kirándulások, ismeretterjesztő programok, előadások, tanfolyamok (elsősegély,agility, fitness ), kurzusok, foglalkozások, fesztiválok gyűjtőnaptára.
Gödöllő színházi előadások 2025. Műsor és online jegyvásárlás 2025. február 10. (hétfő)
Színházi előadások Gödöllőn 2025-ben, online jegyvásárlási lehetőséggel. Fesztiválok, önálló előadások gondoskodnak a minden igényt kielégítő műsorról. Az ország társulatainak vendégszereplése színesíti a műfaji kínálatot. Vígjáték, dráma, musical egyaránt bemutatásra kerül a helyszíneken.
Gyerekprogram Gödöllő 2025. Élmény- és színház programok a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025. március 1. (szombat)
Lőkös Ildikó - Zsurzs Kati: HERCEG EGÉRVÁRY ELEMÉR MEG A TÖBBIEK, avagy most akkor kié ez a kastély?
Gyerekprogamok a Gödöllői Királyi kastélyban 2025-ben. A Grassalkovich-kastély választékos programkínálattal várja a gyerekeket a szünetekben és az év többi napján is. Tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, színházi előadásokkal és nyári táborokkal várják a gyerekeket, családokat, Gödöllőn, a ...
Gödöllői Királyi Kastély programok 2025. Események, rendezvények, jeles napok, ünnepek 2025. február 10. (hétfő)
Mama nézd! kisbabás tárlatvezetés
Gödöllőn, a Királyi Kastély egész évben várja látogatóit. A kastély számos kulturális eseménynek ad otthont, zenés programokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, nyárköszöntő hangversenyekkel, kastély fesztivállal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a színes, impozáns környezetben ...
Falusi Mariann koncertek 2025. Fellépések és online jegyvásárlás 2025. április 26. (szombat)
Falusi Mariann koncertek, fellépések 2025-ben. Az énekesnő a Pa-Dö-Dő együttes tagja. Rendszeresen fellép a Sárik Péter Trióval és Horgas Eszterrel. Jelenleg a Menopauza rendkívül népszerű musicalban is szerepel.
Esküvői fotózás egy barokk kastélyban, a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Esküvői fotózás egy barokk kastélyban, Gödöllőn. A Grassalkovich Kastélyban lehetőségük van az ifjú pároknak esküvői fotózásra. Örökítse meg élete legszebb pillanatait eredeti barokk környezetben, a királyi kastélyban.
Palacsinta bemutató és kóstoló csoportok részére a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.05.01. (csütörtök) - 2025.09.30. (kedd)
A Gödöllői Királyi Kastélyban utazási irodai és egyéb csoportok részére palacsinta bemutató és kóstoló is kérhető előzetes bejelentkezéssel. Vendégeink ezúttal a palacsinta történetét és látványos elkészítési módját ismerhetik meg interaktív módon.
A bunker aranya: Szabaduló játék a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A bunker aranya – kincsvadászat a föld alatt. Szabaduló játék a gödöllői kastély Horthy-bunkerében. A kastély aranykincseit a háborús pusztítások elől a bunkerben rejtették el. De hová? 1 órád van kihozni a kincseket! Csak egy jó csapattal sikerülhet…
Gödöllő kiállítás 2025. Állandó kiállítások 31 teremben a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025. február 3. (hétfő) - 2025. február 9. (vasárnap)
A gödöllői kastély állandó kiállítása 31 termet foglal magába. A gyönyörűen felújított termekben a látogatók megismerhetik a kastély teljes történetét az építtető Grassalkovich családtól a királyi nyári rezidencián, egészen át napjainkig.
Terembérlés Budapest mellett, rendezvényterem bérlés a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A Gödöllői Királyi kastély ideális helyszín terembérlésre akár több 100 főig Budapest környékén. A kastélyban több különböző méretű, rendeltetésű rendezvényterem áll rendelkezésre. A város Budapest mellett található, így könnyen megközelíthető a fővárosból és a repülőtérről is.
Bálterem helyszín bérlés Pest megyében a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A Gödöllői Királyi Kastély barokk termei kiválóan alkalmasak bálterem helyszínhez egy elegáns vagy különleges bál megrendezéséhez Budapest közelében.
Bálterem bérlés elegáns környezetben Budapest mellett a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Bálterem bérlési lehetőség Magyarország legnagyobb barokk kastélyának falai között. A Gödöllői Királyi Kastély elegáns helyszín bálok megtartására Budapest mellett.
2D mozi a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A Gödöllői Királyi Kastély történetét bemutató 2D-s kisfilm minden látogató számára ingyenesen elérhető, mely a kastély aulájából nyíló helyiségben tekinthető meg.
Szabadtéri esküvő Pest megyében, különleges esküvő helyszín a Gödöllői Királyi Kastélyban 2025.05.01. (csütörtök) - 2025.09.30. (kedd)
A Gödöllői Királyi Kastély fő szárnyai által határolt ünnepélyes hangulatú belső udvar és a felújított kastélypark kiváló és egyben romantikus helyszín szabadtéri esküvők megszervezésére. A Díszudvar befogadóképessége ültetett étkezés esetén 300 fő.
Gödöllői fesztiválok 2025. Események, rendezvények 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Gödöllői fesztiválok
Fesztiválok Gödöllőn.
Gödöllői Királyi Kastély
Hazánk kiemelkedő műemléke folyamatosan megújul, a sokszínűség szimbóluma. Egyedülálló látványosságokkal várja látogatóit a folyamatosan megújuló Gödöllői Királyi Kastély. A magyarországi kastélyépítészet egyik legjelentősebb, méreteiben is impozáns műemlékegyüttesének építtetője Grassalkovich Antal gróf ...
Arbo-park Gödöllő
A változatos erdőképeknek, gondozott tisztásoknak köszönhetően minden évszakban remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt, a mintegy 137 hektáron elterülő Arbo-park.
Gödöllői Erdészeti Arborétum
Gödöllő és Isaszeg között, több mint 130 hektáron terül el a Gödöllői Erdészeti Arborétum. Az ország legnagyobb területű arborétumának mottója, `az ezerarcú erdő` egyszerre utal az itt található erdőképek és tisztások sokszínűségére, az itt élő gazdag élővilágra, illetve arra, hogy egész évben milyen ...
Gödöllői Városi Múzeum
A Gödöllői Városi Múzeum a város központjában, az 1760-as években építtetett uradalmi fogadóban működik. Az intézmény területi múzeumi besorolással, a gödöllői szecessziós művésztelep esetében országos gyűjtőkörrel rendelkezik.
Magyar Cserkészszövetség Gyűjteménye Gödöllő
A Gödöllői Városi Múzeum cserkész kiállítása elsősorban a hazai cserkészmozgalom fénykorát, a két világháború közötti időszakot kívánja bemutatni a látogatók számára, kiemelve az 1933-ban Gödöllőn megrendezett világtalálkozót, a 4. Jamboree-t és az 1939-es Pax-Ting-et, a cserkészleány ...
Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum
Az 1987-ben alapított szakmúzeum valójában több mint három évtizedes múltra tekint vissza. A restaurált mezőgazdasági eszközöket és működőképes technikatörténeti kuriózumokat bemutató 6000m2-es alapterületen a szakmúzeum feldolgozza a mezőgazdasági termelés fejlődésének teljes technikatörténetét.
Méhészeti Gyűjteménytár
A Méhészeti Gyűjtemény a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet szakgyűjteménye. Az intézet jogelődje az egykori koronauradalmi területen 1897-ben alapított Magyar Királyi Baromfitenyésztő Munkásnőképző Iskola és az 1899-ben létesített Méhészeti Gazdaság. Az évtizedek alatt összegyűjtött ...
Pap Miska-kút
A Pap Miska-kút a Gödöllői-dombságban, az erdőkkel körülvett Aranyos-patak völgyében, a babati tavak mellett található forrás. Népszerű kirándulóhely, melyet 2015-ben felújítottak.
Agrártörténeti Műszaki Gyűjtemény
Az FM Műszaki Intézet területén kiállított géparchívum, mezőgazdasági erőgépek, traktorok fejlődéstörténetét bemutató kiállítás. A kiállítás egész évben hétfő kivételével minden nap 10:00 és 16:00 óra között látogatható.
Várkapitányi Lak
A város XVIII. századi barokk műemléke, a Várkapitányi lak (amit a köznyelvben gyakran Testőrlaktanya néven emlegetnek), Gödöllő központjában, a Gödöllői Királyi Kastély előterében található.