Serpa Kalandpark
Eredeti szándékainkhoz híven, tovább visszük a sportos, testedző vonalát a parknak. Mottónk, „ügyesebben távozzál, mint ahogyan érkeztél`. Akadálypályáinkon nem a gyors, könnyű teljesíthetőségre törekszünk, hanem, hogy tényleges fizikai aktivitást váltson ki. Ezért pályáink az átlagosnál nehezebbek és elsősorban nem a szórakoztatást, hanem az egyre rosszabb fizikai állapot javítását szolgálják.
Parkunk 2003-ban nyitott meg Balatonfűzfőn a Balatoni bob pálya és a Balaton uszoda tőszomszédságában. Célunk röviden összefoglalható: természetes mozgásformák, természetes környezetben. Hat éves kortól a fizikai aktivitás végéig várjuk a csúszni, mászni, lőni vágyó kedves vendégeinket. Mászótornyunkon, már két-három éves korosztálynak is van lehetősége kipróbálni ügyességét, bátorságát.
Eszközeink kialakításánál arra törekedtünk, hogy minden egészséges felnőtt és gyermek számára teljesíthetőek legyenek a feladatok. Csak a kishitűség, a motiválatlanság, vagy az akarat hiánya gátolhatja meg a sikerélmény elérését. A részvételhez utcai öltözet megfelelő. Optimális viseletként a sportruházatot és a zárt edzőcipőt ajánljuk. A falmászáshoz a puha szandál és a papucs alkalmatlan, helyettük mezítláb teljesíthető a feladat.
A kalandösvény csak cipőben, vagy szandálban teljesíthető. Az íjászathoz és a drótkötélcsúszdához bármely viselet alkalmas. A szakszerű üzemeltetésnek és a szabályok betartásának köszönhetően fennállásunk tizennégy éve alatt izomlázon kívül más probléma nem adódott. Büszkék vagyunk arra, hogy számos újonnan épülő parknak mintául szolgálunk, mint ahogy arra is, hogy a tervezéstől a kivitelezés utolsó ecsetvonásáig, mindent önerőből, saját kezűleg hoztunk létre.
Nyitva tartás
- Március 26-tól - május 15-ig szombat, vasár- és ünnepnap 10-17 óráig
- Szeptember 1-től - október 25-ig
- Május 16-tól - június 14-ig szombat, vasár- és ünnepnap 10-18 óráig
- Június 15-től - augusztus 31-ig minden nap 10-19 óráig
- Október 26-tól - március 25-ig csak bejelentkezés alapján fogadunk csoportokat
Megjegyzések:
- Tartós eső esetén zárva tartunk az eszközök csúszóssá válása miatt.
- Megfelelő időjárás esetén, az elő- és utószezonban HÉTKÖZNAPONKÉNT valamint a téli időszakban bármely nap CSOPORTOKAT fogadunk előzetes bejelentkezés alapján. Nyári nyitva tartási idő alatt valamint az elő- és utószezonban a hétvégenként a park kizárólagos használatát csoportok számára nem tudjuk biztosítani. Kivételes esetben, alternatív megoldást tudunk felajánlani.
Forrás: A kalandpark honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Veronika Panzió Balatonfűzfő
Olcsó szállást és kényelmes nyaralást biztosítunk Vendégeinknek Balatontól, strandtól 50 méterre, kerékpárút mellett elhelyezkedő gyermekbarát panziónkban, ingyenes zárt parkolással. Kényelmesen, akár fürdőruhában átsétálva a szemközt lévő strandra már csobbanhatnak is bele a Balatonba. Teraszainkról ...
Kék Öböl Panzió Étterem Balatonfűzfő
Panziónk Balatonfűzfőn, a Balaton északi csúcsán, a tópart közvetlen közelében, kellemes környezetben található. Gyermekes családok számára és idősebbeknek is ideális pihenőhely az év minden szakában. Kedvelt pihenőhely, változatos programok. Éttermünkben változatos ételekkel, kitűnő ízekkel, kedves, ...
Sirály Étterem
Kikötőnk étterme házias ízekkel, megbízható minőséggel várja vendégeit. A Sirály étterem Balatonfűzfő egyik legmegbízhatóbb vendéglátóhelyeként ismert. Egész éves nyitva tartásunk, a bőséges reggelik és hétköznaponként a napi menü sokakat vonz nem csak a hajósok, de a környékbeli lakosok köréből is.
Tó Vendéglő Balatonfűzfő
Családias hangulatú magyaros étterem Balatonfűzfő Föveny strandján.
Fűzfa Vendéglő Balatonfüzfő
Családias hangulatú vendéglő fedett terasszal, az étterem előtt parkolási lehetőséggel és ingyenes WiFi-hozzáféréssel.
Kék Öböl Panzió Étterem Balatonfűzfő
Panziónk Balatonfűzfőn, a Balaton északi csúcsán, a tópart közvetlen közelében, kellemes környezetben található. Gyermekes családok számára és idősebbeknek is ideális pihenőhely az év minden szakában. Kedvelt pihenőhely, változatos programok. Éttermünkben változatos ételekkel, kitűnő ízekkel, kedves, ...
Balatonfűzfő programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok 2024. október 18. (péntek)
Magyar Festészet Napja - VI. Vágfalvi Ottó képzőművészeti emlékverseny zárókiállítása
Balatonfűzfői programajánló. Események, rendezvények, fesztiválok, garantált- és fakultatív programlehetőségek Balatonfűzfőn. Művészeti, irodalmi és gyermekprogramok, foglalkozások egész évben a népszerű balatoni településen! Balatonfűzfő környékén számos a látnivaló; természeti szépség, kirándulóhely és ...
2024. október 23. Balatonfűzfő. 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja 2024. október 23. (szerda)
Balatonfűzfő Város Önkormányzata tisztelettel meghívja, Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja tiszteletére szervezett városi megemlékezésre.
Borzongásfesztivál 2024 Balatonfűzfő 2024. október 26. (szombat)
Az idén is lesz Borzongásfesztivál október 26-án. Várunk minden borzongani vágyót Balatonfűzfőn!
Balaton Csillagvizsgáló programok 2024 Balatonfűzfő 2024.09.23. (hétfő) - 2024.10.31. (csütörtök)
A balatonfűzfői csillagvizsgáló 1967 óta működik, és ez idő alatt többször is felújították, hogy mindig a legfejlettebb eszközökkel legyen felszerelve. A csillagvizsgáló kapui ma már mindenki előtt nyitva állnak, és várják a kíváncsi látogatókat. Számos érdekes és különleges programra számíthatnak az ...
Balaton Csillagvizsgáló Balatonfűzfő
A csillagászat iránt érdeklődők, a kirándulók és a legkisebbek számára is felejthetetlen élményt nyújt az obszervatórium, különösen egy csillagfényes éjszakán. A csillagvizsgáló kapui már mindenki előtt nyitva állnak, és várják a kíváncsi látogatókat. Számos érdekes és különleges programra ...
Balatonfűzfői-kilátó
A fűzfői kilátó a Balatonibob Szabadidőpark területén található, de szabadon megközelíthető. A stílusos faépületből rálátunk a bobpályára, és természetesen a Balaton keleti medencéjének csodálatos panorámája is elénk tárul. A stílusos 15 méter magas, öt szintes, fából készült kilátó ingyenesen ...