Teleki-Wattay Kastélyszálló
A kastélyszálló 15 szobával várja kedves vendégeit, akik választhatnak 2-4 ágyas szobát. Egyidejűleg 40 fő elszállásolásra van lehetőség. A kastélyszálló 2 hektáros parkjában gyermekjátszótér és éttermi nyári terasz várja vendégeinket.
A Pilis kapujának is nevezett Pomáz kedvelt kiindulópontja a túrázóknak. A városból kis hegyi patak mentén kanyarog az út át a Pilis-hegységen. A Dera patak mentén eljuthat a bakancsos kiránduló a szakrális Dobogókőre, a Pilis gyöngyszemére Csobánkára, Pilisszántóra, Pilisszentkeresztre vagy – a gyakorlottabb túrázók – Pilisszentlélekre is. A pilisi túraútvonalak érintik többek között a Kőhegyet, Oszoly tetőt, Kevélyeket, Lajos forrást és Rám-szakadékot is. A csodálatos erdei környezet és az ősi Árpád-kori emlékek mellett az igazi nyitott szívű kiránduló olyan testi-lelki felüdülést élhet át, amire mindig szívesen fog emlékezni. Vendégeink előzetes kérése esetén, a Pilist jól ismerő túravezetőt tudunk biztosítani, aki a magyarság Pilissel kapcsolatos őstörténetével is megismerteti a kirándulni vágyókat.
4 db, 25-180m²-es rendezvénytermünk berendezéstől függően 10-150 főig alkalmas konferenciák, továbbképzések, szemináriumok, koncertek, hangversenyek, fogadások, díszvacsorák, esküvők, koktélpartik és más események megrendezésére.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Breier Farm - Élménybirtok és Bisztró Pomáz
Breier Farm - egy élménybirtok, ahol élmény lenni, és élmény enni. A Breier Farmon a lehető legkevesebb vegyszer felhasználásával megtermelt zöldségek-gyümölcsök, és a friss levegőn nevelt állatok – szárnyasok, sertések, borjak – jelentős részét képezik az elkészített ételek alapanyagainak. A termőföldtől ...
Pöttyös Bögre Kávézó Pomáz
Olyan helyet álmodtunk, amilyen nem volt korábban Pomázon de sokan erre vágytunk. Helyi és környékbeli termelőktől beszerzett alapanyagokból készített minőségi és egészséges termékekkel várunk mindenkit!
Családi napok 2024. Programok, események, rendezvények 2024. október 12. (szombat)
Fitt családi nap
Családi napok országszerte. Programajánló.
Divatbemutató programok 2024. Események, rendezvények 2024. október 12. (szombat)
Esküvői divatbemutató a Teleki-Wattay Kastélyban
Divatbemutató programajánló.
Garázsvásár programok 2024. Események, rendezvények 2024.10.18 (péntek) 09:00 - 13:00
BATZ Garázsvásár
Új és használt bútorok, játékok, ruhák, ékszerek, órák, könyvek, kinőtt gyerekholmik, lakásfelszerelés és bármi, ami valakinek fölöslegessé vált, de másnak még hasznos lehet. Jelképes összegekért, vagy akár ingyen. Aki szeret böngészni, tárgyakat javítani, restaurálni, kincsekre bukkanni, annak ...
Halloween Pomázon 2024 2024. október 26. (szombat)
Halloween Pomázon a Pomázi Művelődési Házban október 26-én! Szellemes programok és halloweeni borzongás. Várunk mindenkit rémséges fagyasztó szeretettel!
Pomáz programok 2024 / 2025. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. október 26. (szombat)
Halloween Pomázon
Pomázi programajánló. Pomáz a Dunakanyar hegyei között, a hegyek és a síkság találkozásánál fekszik gazdag történelmi és természeti környezetben, egy hegyek közé benyúló völgyben települt meg a Pilisi és a Visegrádi hegység között, a Dera patak völgyében.
Spartan Race Hungary programok 2024 / 2025 2024. október 26. (szombat)
Pomáz Breier Farm Spartan - Sprint / Super / Kids / Trail 21K / HH 4HR Breier Farm
Spartan versenyek országszerte.
Halloween Pomáz 2024. HALLOWEENPARTY A KASTÉLYBAN 2024. október 27. (vasárnap)
Szellemes programok és halloweeni borzongás a Teleki-Wattay Kastélyban október 27-én 15:00 órától!
Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. december 21. (szombat)
A Liszt Ferenc Kamarazenekar 1963-ban alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. Hatvan éves működésük során nemzetközi hírnévre tettek szert, több mint ötven országban adtak koncertet, és felléptek a new york-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i ...
Magyar Vár Tábor és Népművészeti Fesztivál 2025 Pomáz 2025. július 7. (hétfő) - 2025. július 13. (vasárnap)
Jövőre újra Magyar Vár Tábor és Népművészeti Fesztivál 2025. július 7 és 23. között Pomázon! Tánccsoportok jelentkezését már most fogadjuk!
Pomázi piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Pomázi piac minden szombaton 07.00 órától 11.00 óráig a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtárnál.
Holdvilág-árok
A Holdvilág-árok szurdokvölgyének varázsa megkapó szépségű, de nagyobb esőzések után célszerű felkészülni a megáradt patak okozta nehézségekre, ilyenkor néhol még a turistaúton is bokáig lehet gázolni a vízben! Hidakon, falépcsőkön kanyarog az út, követve, avagy keresztezve a patak útvonalát mintegy ...
Helytörténeti Gyűjtemény Pomáz
A kiállítás elsősorban Pomáz település helytörténetéről és sokszínűségéről az itteni emberek életéről szól, az ókortól a 20. század elejéig, melyet nagyrészt a német valamint a szerb nemzetiségtől kapott bútorok, eszközök, ruhák, valamint török kori és pomázi lakosságtól kapott egyéb tárgyak és ...
Kő-hegyi tanösvény Pomáz
Pomáz és Szentendre között emelkedik a 366 méteres Kő-hegy, melynek tetején lévő menedékháztól indul és ide is érkezik vissza a lenyűgöző helyekre elvezető, 4 km hosszú Kő-hegyi tanösvény. A tanösvény átvezet a Cseresznye-hegyre, kitér a Csepel-forráshoz és érinti a Vasas-szakadékot. Menet közben ...
Pomázi Örökség Tájház
Az Örökség Tájház épülete a Kossuth Lajos utcára merőleges, szoba-konyha-szoba és külön bejáratú hátsó lakrész konyha-szoba alaprajzi elrendezésű ún. hosszúház, műemléki védettség alatt álló népi műemlék épület. A tájház a 19. század első harmadában épült, több átalakításon esett át. Sárba rakott ...