Tragor Ignác Múzeum - Görög Templom Kiállítóhely
Jelenleg nem látogatható.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES NYITVATARTÁSI IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt információk már lehet, hogy NEM AKTUÁLISAK! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A Görög templom története
A váci, görögnek nevezett – valójában cincár – ortodox kereskedők a 18. század elején települtek le Vácon. Később más etnikumú, pl. szerb betelepülőkkel együtt gyakorolták vallásukat. A közösség megerősödését követően a 18. század végén templom-építésbe kezdett, a korban általános típusterv alapján. A 18. század végén a Pilgram-féle „Idealplan”-ok alapján épült ortodox templomok sajátossága, hogy „a nyugati barokk építészeti keretek közt keleti rítusú templomot rejt.”
A váci templom építése 1793-ban már zajlott. Erről tanúskodik Obermann Mihály özvegyének beadványa, melyben azt panaszolja, hogy a templom építése során az ő házfalában kárt okoztak. 1795. szeptember 30-án Popovics Dénes budai görög püspök ünnepélyesen felszentelte a templomot. „1805-ben és 1824-ben nagyobb építkezést végeztek rajta”. Feltehetően 1805-ben készült el a torony, mivel ettől az időponttól kezdve szerepel a számadásokban a harangozó díjazása.
A templom szakrális funkciója a felszenteléssel kezdődött 1795-ben és 1963-ban, az eladásával zárult le. Tényleges, templomként való használata korábban ért véget, hívek hiányában, a templomban már a második világháborút megelőzően is ritkán tartottak istentiszteleteket. Az épület a ’60-as évek elejére rendkívül rossz állapotba került. Mivel az ortodox egyház nem tudta az életveszélyessé vált épületet felújítani, beleegyezett abba, hogy eladja a városnak a már nem működő templomot. 1964-ben a városé lett a templom.
A templom múzeummá alakításáról először 1966-ban esett szó, de az oda megálmodott „múzeumi negyed” tervei azóta sem valósultak meg. A görög templomot azonban birtokba vette a múzeum, és ezzel kezdetét vette a templomépület történetének új korszaka.
Camelot Club Hotel és Étterem*** Vác
A Dunakanyar szívében, Verőce és Vác között, közvetlenül a Duna partján fekszik a Camelot Club Hotel***. Különleges étel- és italválaszték, rusztikus bútorokkal berendezett klimatizált szobák várják a hozzánk látogatókat. Szobáink tágasak, rusztikus, faragott fa bútorokral vannak berendezve, ...
PüspökVác Látogató-és Rendezvényközpont Vác
A Látogatóközpont célja az élménynyújtás, ismeretterjesztés, közösségteremtés. Szívesen fogadják a zarándokokat, a Vác városába kulturális programokra érkező turistákat, kirándulókat, valamint a Duna bal partját kerékpárral felfedező aktív túrázókat is. A turisztikai nyitás jegyében az egyházmegye ...
Halászkert Étterem Vác
A Dunakanyarban járva, várjuk kedves vendégeinket Vácott (Budapesttől 34 km-re) a Duna-parti Halászkert Étteremben hal, szárnyas, sertés, marha és egyéb ételkülönlegességekkel, valamint villányi, egri, szekszárdi, balaton vidéki és tokaji borspecialitásokkal. Éttermünk 120 férőhelyes terasszal ...
Code27 Jet-ski Club Vác
A Code27-nél megfelelő technikai háttérrel rendelkezünk, ezáltal lehetőséget tudunk nyújtani a vízisport szerelmeseinek, hogy széles körben megismerhessék és megtanulhassák a jet-ski használatát. Lehetőség van saját jet-ski használatra, illetve általunk biztosított gépek bérlésére is! Szeretettel ...
JazzMine Bár Vác
A JazzMine az első jazz club Vácott! Élőzene, tánc és széles italválaszték vár mindenkit.
Kertünk bár és kilátó Vác
A Kertünk nem csak egy bár pazar kilátással, hanem egy csodahely, a szabadidős mindent- vagy semmittevés melegágya, ahol szívesen fogadunk kutyával és lurkóval, egyedül, párban vagy barátokkal, egy kis kiszakadásra a városi pörgésből. Érkezz akár bringával, túrabottal vagy hintóval, gyere egyedül, ...
Pampalíni Pizzéria és Étterem Vác
Jól szeretné érezni magát? Akkor engedje meg, hogy meghívjuk Vác egyedülállóan háromszögletű, barokk stílusú, gyönyörű főterére. A harangjáték és a szökőkút szomszédságában található Pampalini Étterem hangulatos teraszán, egy kellemes ebéd vagy vacsora igazi élményt kínál! Ételeink különleges kulináris ...
Rubra Art Lounge Vác
A Rubra Art Lounge a brit pub-kultúra jegyeit hordozó étterem, amely nem csak a külsőségekben és az ételekben, hanem az itt megrendezett programokkal és egyedi stílusával is új irányt mutat. Az ízletes ételeken kívül a kultúra és a művészet is felkerül az “étlapunkra”. Folyamatosan lehetőséget ...
Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2025 2025. március 22. (szombat) - 2025. március 23. (vasárnap)
Tanfolyam általános iskolásoknak
A tanfolyam hatására a gyerek várhatóan magabiztosabb lesz, eredményesebben tud tanulni, képes megszüntetni fájdalmai zömét, betegség esetén gyorsabban meggyógyul, megtanulja céljait elérni, képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, képes jobb döntéseket hozni, nyugodtabb és energikusabb lesz. Ma ...
Dolák-Saly Róbert előadások 2025. A népszerű színész-zenész-komikus önálló estjei 2025. április 4. (péntek)
Őrültek, haza! - Dolák-Saly Róbert önálló estje - Vác
Felüdülésre, felhőtlen derűre vágyik? Hatalmas hahotákra hívjuk humort habzsoló honfitársainkat! Az abszurd figurák hazai helytartója koronázatlan kirágja a nevetőizmokat. Abszurd jelenetek, a jól ismert Leopold-féle diavetítések, Naftalin Ernő bölcsességei, Vasmacsó lehengerlő személyisége vagy éppen Anti ...
Váci programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események Vácon 2025. március 20. (csütörtök)
KIÉGÉS helyett ÚJ KIHÍVÁSOK - Dr. Csernus Imre előadása Vácott
Váci programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások,fesztiválok, filmvetítések, gasztronómiai rendezvények, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja a Dunakanyar ...
2025. március 15. Vác. Városi ünnepség, megemlékezés és koszorúzás 2025. március 14. (péntek) - 2025. március 15. (szombat)
Ünnepségek Vácott 2025. március 14 és 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. Sokszínű programokkal készül a város március 15-ére. Vácon az idei ünnepségsorozat március 14-én kezdődik a Petőfi-emléktábla koszorúzásával a Báthori utcában. Másnap a hivatalos koszorúzások és tiszteletadás ...
Váci Országos Állat- és kirakodóvásár 2025 2025. március 16. (vasárnap)
Vác városában minden hónap 3. vasárnapján kerül megrendezésre az országos állat- és kirakodóvásár a vásártéren, 6-13 óráig. Piaci kavalkád, vásári hangulat, széles termékválaszték várja az érdeklődőket.
Váci vásárok 2025. Országos állat- és kirakodóvásárok 2025. március 16. (vasárnap)
Vác városában minden hónap 3. vasárnapján országos állat- és kirakodóvásár várja az érdeklődőket a Vásártéren.
Állatvásár Vác 2025 2025. március 16. (vasárnap)
Heti állatvásár van minden pénteken. Minden hónap 3. vasárnapján országos állat- és kirakodóvásár Vácon a vásártéren. 6:00 - 13:00 óráig.
Váci Dunakanyar Színház műsora 2025. Online jegyvásárlás 2025. március 18. (kedd)
A Váci Dunakanyar Színház előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A színház műsorán szereplő darabok széles skálán mozognak. A helyi produkciók mellett vendégelőadásoknak is helyet biztosít a színház. Az aktuális sikerdarabok is szerepelnek az előadások között.
Váci gyerekprogramok 2025 2025. március 18. (kedd)
Események, rendezvények, programok gyerekeknek Vácon 2025-ben. A kulturális intézményekben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a legkisebbek is színvonalas, tartalmas szórakozási formákon vegyenek részt. A népszerű koncertek, színházi darabok mellett foglalkozásokon is részt vehetnek a kicsik.
Váci színházi programok 2025. Műsor és online jegyvásárlás 2025. március 18. (kedd)
Színházi programok, események, rendezvények Vácon 2025-ben. Felnőtt és gyermek előadások. A Váci Dunakanyar Színház és a Madách Imre Művelődési Központ is gondoskodik a színvonalas előadásokról. Az aktuális sikerdarabok, standup comedy elődások sem maradnak ki a programkínálatból.
Helyi termelői piac Vác 2025. Központi piac Vác belvárosában 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Váci Központi Piac életünk fontos közösségi színhelye,` egy sokszínű, jó szagú, mozgalmas, mégis békés és marasztaló hely. Ha `van` eladhatód, ha `nincs` megveheted. A kofával alkudhatsz, pletykálhatsz, Zsibvásárunkon nosztalgiázhatsz.
Váci kiállítások 2025. Állandó kiállítások 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Állandó kiállítások Vácott.
Arcus Galéria
Az Arcus Galéria egyik határozott elképzelése, olyan képzőművészeti könyvek és kiadványok készítése, megjelentetése, melyek eredeti, sokszorosított, kőnyomatos grafikákat tartalmaznak. Célunk, hogy ezek a könyvek az eredetiség - érték - művészet jegyében készüljenek, és ezt hűen tükrözzék is.
Memento Mori Kriptaleletek
A Főtér 19. számú lakóháza alatt egy hétszáz éves kőpincében látható a Memento Mori címet viselő állandó kiállítás, a váci Fehérek temploma XVIII. századi kriptatemetőjének bemutatója. A kripta valaha főként a polgárság temetkezőhelye volt, különböző életkorú, származású, társadalmi helyzetű ...
Modern Művészeti Gyűjtemény Vác
A kiállítás Vác Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával jött létre, és mint a neve is utal tartalmára a XXI. század modern stílusába enged betekintést. A mai magyar modern képzőművészet legjelentősebb képviselőinek reprezentatív anyaga van egy-egy falon csoportosítva és összegyűjtve Matuska ...
PüspökVác Látogató-és Rendezvényközpont Vác
A Látogatóközpont célja az élménynyújtás, ismeretterjesztés, közösségteremtés. Szívesen fogadják a zarándokokat, a Vác városába kulturális programokra érkező turistákat, kirándulókat, valamint a Duna bal partját kerékpárral felfedező aktív túrázókat is. A turisztikai nyitás jegyében az egyházmegye ...
Sajdik Ferenc Gyűjtemény
Vácott, az ország legszebb barokk terén megnyílt a Sajdik Ferenc páratlan életművét bemutató múzeumi gyűjtemény. Sajdik mesevárosa, girbe-gurba házai, hósapkás, pirostetős, hagymakupolás saroktornyai felidézik azokat a kultúrtörténeti emlékeket, melyeket jókat nevetve, szórakoztatva ismerhetünk meg. A ...
Váci Székesegyház és Altemplom
A város ünnepélyes terén, a Konsantin téren áll a monumentális székesegyház, mely épülettömbjével már messziről felhívja magára a figyelmet. Maga az épület a korabeli francia forradalmi építészet talán egyetlen magyarországi példája, mely követőket nem talált. Főleg klasszicista jegyek figyelhetők ...
Látó-hegy kilátó Naszály
A Naszály egyik legszebb kilátópontja az 534 méter magas Látó-hegy sziklás ormánál található. A természetes kilátópont nem véletlenül kapta ezt a találó elnevezést, innen nagyszerű panorámával láthatunk rá a hegy alatt fekvő Vácra, a szemközti Budai-, és Visegrádi-hegységre, valamint a Dunakanyart ...
Tragor Ignác Múzeum Vác
A több mint 100 éves múltra visszatekintő múzeum Vác és környéke történeti, régészeti és művészeti emlékeit gyűjti és bemutatja 4 kiállítóhelyen. A Múzeum 2013-tól Vác város Önkormányzatának fenntartásában működő területi múzeum, gyűjtőterülete Vácon kívül 38 településre terjed ki, gyűjtőköre pedig ...
Vác-Hétkápolna Kegytemplom
A Váci Egyházmegye és Vác Zarándok- és Kegyhelye; Országos Történelmi Emlékhely. A Hétkápolna kegytemplom, írásos emlékeink szerint 1711-ben kezdtek építeni. Mai formáját többszöri átépítések során nyerte el. Az épület és a környéke is nagyon szép, a helyiek egyik kedvenc kirándulóhelye. A templom ...
Váci Püspöki Palota
A Püspöki palota a Váci egyházmegye barokk stílusú műemléképülete. A Püspöki palota 1768-75 között épült. Kertjében, mely védett, számos különleges növényt csodálhatunk meg. Oldalszárnya néz a Székesegyház felé, főbejárata a Migazzi térről nyílik. Az épület alatt többszintes pince áll, ami az egykori ...