8257 Badacsonyörs, Füredi út 49. (46.8051 x 17.536407)
1993. január negyedikén kezdtük meg a munkát badacsonyörsi pincészetükben a feleségemmel és szüleimmel. Ma már két fiunkkal dolgozunk együtt és remélem, hogy ők majd később unokáinkkal viszik tovább a pincészetet. Az elmúlt 20 évben a magyar borászat szakmailag és technológiailag alapjaiban megújult, a borok minősége nyugat-európai színvonalúvá vált. Ezzel párhuzamosan a fogyasztók igénye is sokat fejlődött, illetve változott. Ma már egyre kevésbé isszuk, mint inkább kóstoljuk a borokat; az érdekeset és a különlegeset keressük. Már nem csak a közeli borvidékek borait isszuk, hanem módunkban áll az ország, Európa, sőt az egész világ borkínálatával megismerkedni. Ezért nem elég csupán szép, kiegyensúlyozott borokat készíteni, olyan borokra van szükség, amelyek nyomot hagynak a fogyasztóban, amelyekre visszaemlékszik és a több ezer elemű kínálatból újra ki fogja választani.
Varga Péter
250 hektár szőlőt művelünk
Közel kétszázötven hektáron műveljük saját szőlőinket és ezen túl körülbelül ezer hektárról vásárlunk fel szőlőt a borkészítéshez. Szőlőtermesztő partnereink legtöbbjével már több évtizede együtt dolgozunk.
Tisztaságra törekszünk
Évente 13 millió kilogramm szőlőből készítünk bort korszerű feldolgozónkban. A szőlőfeldolgozás során a legfontosabb szempont a tisztaságra való törekvés. A fehér- és rozémustot erjesztés előtt tisztítjuk, a színtiszta tükrös mustot alacsony hőfokon erjesztjük borrá; így tudjuk a szőlő frissességét és gyümölcsösségét borainkba átörökíteni.
Vörösboraink fahordókban
Fahordós pincénk dísze a közel 12 ezer literes fahordó, mely a Dunántúl legnagyobbja. Jellemzően vörösboraink kapnak fahordós érlelést, fehérborainkat inkább acéltartályban és palackban érleljük.
Borainkat 10 ezer palack/órás töltősorunkon palackozzuk. A környezettudatos borkészítés és a versenyképes ár érdekében a borok 90 százalékát betétdíjas palackban hozzuk forgalomba. 2013-ban vezettük be saját, logózott betétdíjas palackunkat.
Pincelátogatás
Látogasson meg bennünket a Balaton északi partján, Badacsonyörsön és ismerje meg Magyarország legnagyobb családi pincészetét! A pincelátogatás során bemutatjuk a borkészítés lépéseit a szőlőfeldolgozótól kezdve a pincén át egészen a palackozóig. A program magában foglal egy 7 borból álló borkóstolót is, melyre hangulatos fahordós pincénkben kerül sor.
A program időtartama körülbelül két óra.
A részvételhez előzetes időpontegyeztetés szükséges.
Forrás: A pincészet honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 3
Vendégházunk a Badacsonyi borvidék szívében, Badacsonyörsön, az Örsi-hegy déli oldalában fekszik, varázslatos kilátással a szemközti Badacsony hegyre és a Balatonra. Egész évben fogadunk vendégeket: az épület télen és nyáron egyaránt komfortos, a beltéri hőmérsékletről korszerű, energiatakarékos levegőszivattyús rendszerrel működő padló- és falfűtés-hűtés gondoskodik.

Hat egyedi szobát és egy apartmant alakított ki a 71-es út mentén található kőfalú házban, ahol a fehér, szürke, bézs és hideg pasztellszínek, rusztikus faanyagok dominálnak. Pároknak és gyerekes családoknak is ideális szálláshely, a gyerekeknek külön játszórészleg készült az emeleten minikonyhával.

Találatok száma: 8
A Bagossy Brothers Company és Blahalouisiana élőben lép fel a Varga BalaTone koncertek keretében a Balatonnál! A zenekar a folkos dallamokat ötvözi a modern indie és alternatív rock elemeivel, így teremtve egyedi, könnyen felismerhető hangzást. A testvérpár által alapított formáció őszinte, életigenlő dalszövegei és sodró lendületű koncertjei több generációhoz is szólnak. Slágereik – mint a “Olyan Ő”, “Van egy ház” vagy a “Valahol itt” – méltán lettek a hazai rádiós játszási listák és fesztiválok állandó szereplői.
Kiemelt ajánlat

Két külön világ, egy est – hagyd, hogy a zene vezessen! Zene, ami megérint, egy igazi zenei utazás a Balatonnál. Az est első részében Dresch Mihály és az Alternatív Kvartett varázsolja el a közönséget. Az este második felében egy másféle, mégis hasonlóan lélekig ható zenei élmény következik: Rakonczai Imre zongorajátéka.

Badacsonyörsön található borászatunk eddig is a kiváló borokról és a varázslatos panorámáról volt híres, de most először koncertsorozatot indítunk! A koncertesték nálunk nemcsak a zenéről szólnak, hanem az együtt töltött időről, a természet közelségéről és arról az életérzésről, amit csak a Balaton-felvidék tud nyújtani. Találkozzunk idén nyáron Badacsonyörsön, egy pohár bor és egy korty zene mellett!

Ez az este felejthetetlen lesz igazi fesztiválhangulatban! Ezen a koncertnapon egy izgalmas zenei utazás vár mindenkit: először a friss és lendületes Solére lép színpadra, őket követi az ikonikus Anima Sound System, majd Dj Budai pörgeti fel a közönséget. Az éjszakát a varázslatos Nora Matisse zárja.

Bagossy Brothers Company koncertek országszerte 2025-ben. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. A nagyobb fesztiválok színpadain kívül több egyéni koncerttel is megörvendezteti rajongóit a zenekar. A Bagossy Brothers Company energikus, közönségcentrikus koncertjeivel rövid idő alatt vált, előbb az erdélyi, majd az egész kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb zenekarává.

Badacsonyörsi programajánló. Kulturális, gasztronómiai programok, kiváló borok, turisztikai látnivalók, Balaton, minden ami szórakozás és kikapcsolódás! Badacsonyörsön kirándulási lehetősek, látnivalók, a Folly Arborétum programjai, sétái, tematikus élményei, különleges növényei és még számos túraútvonal is várja az érdeklődőket, nyaralókat.

Varga BalaTone: Egy korty zene - A minőségi borok és a nagyszerű dallamok találkozása a Balatonnál
Badacsonyörsi programajánló. Kulturális, gasztronómiai programok, kiváló borok, turisztikai látnivalók, Balaton, minden ami szórakozás és kikapcsolódás! Badacsonyörsön kirándulási lehetősek, látnivalók, a Folly Arborétum programjai, sétái, tematikus élményei, különleges növényei és még számos túraútvonal is várja az érdeklődőket, nyaralókat.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár