Kiemelt partner
9500 Celldömölk, Sághegyalja körút 1. (47.23114 x 17.120733)
A Vasparipa Játszópark a Kemenes Vulkán Park mellett található.
A közel hétszáz méter hosszú nyomvonallal rendelkező kerti vasút lehetőséget biztosít az egész család számára a kikapcsolódásra, emblematikus mozdonyai mérethű kicsinyítéssel készültek el. Az állomásépület, mely külső megjelenésében egy régi vasútállomás arculatát idézi meg, funkciójában ennél sokkal többet hordoz, hiszen a belső része alkalmas kiállítások, valamint előadások szervezésére is. A látogatók az épületen belül is élvezhetik a múltidéző élményt, vegyítve azt napjaink interaktív eszközeivel, amely érdekességek tárházát nyújtja az egész család számára. A kiállítóhely alkalmas a város és a Ság hegy történelmének felelevenítésére, korabeli tárgyakkal idézve fel az idő múlását. A vasútállomás épületében egy hangulatos resti-büfé is fogadja a látogatókat.
A településre látogató fiatalabb és idősebb korosztály is megtalálhatja a szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget, amihez hozzájárulnak a meglévő létesítmények, melyekkel szoros összhangban működik majd a Vasparipa Játszópark. Ilyen, már létező intézmény, a Kemenes Vulkán Park, Magyarország egyetlen vulkanológiai látogatóközpontja, amely látványos, közérthető, interaktív módon mutatja be a Föld vulkánosságát általánosságban, a Kárpát-medence és Magyarország tűzhányóit, majd végül a helyi nevezetességként az öt és fél millió éves bazaltvulkánt, a Sághegy Tájvédelmi Körzetet. A látogatók Ság túraútvonalait bejárva felfedezhetik a geológiai tanösvényt, a hegy különleges élővilágát, felkereshetik a hegy történetét bemutató Sághegyi Múzeumot, megkóstolhatják a Somlói Borvidékhez tartozó terület gyógyító borát.
Mindezt kiegészítendő, az ide érkező pihenni és kikapcsolódni vágyó látogatókat szeretettel várja a közelben lévő Vulkán Gyógy- és Élményfürdő.
Nyitva tartás:
2025. április 17. – augusztus 31.
kedd—vasárnap
10.00–18.00 óra
2025. szeptember 1. – október 31.
szombat-vasárnap
10.00–18.00 óra
A Vasparipa Játszópark területére szóló jegyet (karszalagot) a Kemenes Vulkán Park recepcióján lehet megvásárolni.
2025.03.15 - 2025.10.31
Találatok száma: 4
Ha a Kemenesaljára, Celldömölkre érkezik akár kikapcsolódni, nosztalgiázni, kirándulni, akár üzleti útra vagy családi hétvégét tervez, válassza szállásként a város legszebb és legmagasabb pontján található Sághegy Fogadót. Nyugodt, csendes és természetes környezet, tiszta levegő a Ság hegyi Tájvédelmi körzet területén, kényelmes, komfortos szobák, éttermi szolgáltatások, ingyenes parkolási lehetőség, wellness, szauna, jakuzzi.

Találatok száma: 1
Látogasson el a Ság hegyre, keresse fel a Szív Pincét, ahol a Ságon és a Somlón termelt borokat kóstolhatnak a vendégek Celldömölkön. Keresse fel egyúttal a Kemenes Vulkán Parkot, az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását. A Szív Pince a Ság hegy dél-keleti odalán a Vulkánparktól tízperces sétával elérhető. Parkolni a Vulkánparknál lehet, az utat táblák jelzik.

Találatok száma: 3
Várja Önt és családját a vulkánok lenyűgöző világa Celldömölkön! A Kemenes Vulkán Park egy 21. századi technikát alkalmazó, interaktív kiállítás, ami játékosan fejleszti kicsiknek és nagyoknak egyaránt a geológiai, földrajzi ismereteit. A vulkáni formákon, magmás kőzeteken kívül felpróbálhatunk egy vulkanológus ruhát, elutazhatunk más bolygókra, és azok holdjaira, így megismerve a naprendszer földinél sokkal különlegesebb vulkáni folyamatait.

A vasúti közlekedés ″aranykorát″ idézi a vasútállomás területén található Mozdony skanzen, ahol három, teljesen felújított gőzmozdonyt tekinthetnek meg az érdeklődők. Celldömölk életében a legnagyobb változást a vasút megjelenése jelentette. A vasúti csomópont megalapozta Celldömölk `vasutas város` hírét és alapjául szolgált a gazdasági fellendülésnek a XIX. század végén, XX. század elején. A szépen rendben tartott parkban kiállított mozdonyok és vagonok egész évben ingyenesen látogathatók.

Találatok száma: 2
Kemenes Vulkán park Celldömölkön - Élményalapú, különleges program az egész családnak. Tekintse meg Magyarország egyetlen vulkanológiai kiállítását, ami garantáltan érdekes és értékes szabadidős program minden korosztálynak. A Vulkánház igyekszik megismertetni minden érdeklődőt a tűzhányók mibenlétével. Kicsiket és nagyokat is egyaránt lenyűgöző interaktív eszközökön keresztül kaphatunk információkat a vulkanológiáról, a Föld vulkánjairól, azok mindennapjainkra való hatásáról.
Kiemelt ajánlat

A Kemenes Vulkánpark Celldömölkön folyamatosan szervez különböző programokat - előadások, botanikai-, Eötvös- és vulkántúrák -, hogy a látogatók jobban megismerhessék a tűzhányók világát. Kicsiket és nagyokat is egyaránt lenyűgöző interaktív eszközökön keresztül kaphatunk információkat a vulkanológiáról, a Föld vulkánjairól, azok mindennapjainkra való hatásáról. A túrákon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges.

A Ság hegy lábánál elhelyezkedő Kemenes Vulkánpark különleges atmoszférával bír, így rendezvényét nálunk különlegessé és emlékezetessé teheti. Ajánlott céges (pl.: csapatépítő tréningek, céges előadások, oktatás, termékbemutatók) és családi (pl.: baráti társaságoknak közös filmnézés, családi események vetítése) rendezvényekhez, fotózásokhoz. Vagy ha egy igazán izgalmas és feledhetetlen születésnapi meglepetés bulit szeretne szervezni barátjának, rokonának vagy családtagjának, épületünk adta környezet erre a legmegfelelőbb.

A Kemenes Vulkánparkban előre egyeztetett időpontban, és az életkori sajátosságoknak megfelelően múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk. Annak érdekében, hogy a gyerekek sikerélménnyel és a lehető legtöbb új ismerettel távozzanak, a foglalkozásokon kis létszámú csoportokkal dolgozunk, így az ajánlott csoportszám 15-20 fő. A nagyobb létszámú osztályokat csoportbontással fogadjuk. A foglalkozásokra előzetes bejelentkezés szükséges!

Kiránduljon osztályával a Kemenes Vulkán Parkba Celldömölkre, majd fedezzék fel együtt a Ság hegy titkait! Az ideális osztálykirándulás célpontja látványos, figyelemfelkeltő és élményekkel teli, tartalmaz szabadtéri és beltéri programokat egyaránt. A celldömölki Kemenes Vulkán Park Látogatóközpont minden szempontból kiváló választás egy kirándulás megállójaként vagy akár egy egész nap eltöltésére, hiszen számos szolgáltatás várja az épületbe betérőt.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár