A Bükk az Észak-Magyarországi-középhegység része. Részei a Bükk-hegység és az egri, valamint miskolci Bükkalja. Két megyét érint az Észak-Magyarország régióban, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. A bükk folyói a Sajó és a Tarna, híres borvidéke az egri borvidék. A Bükk jelentősebb települései közül néhány: Eger, Miskolc, Mezőkövesd, Bélapátfalva, Felsőtárkány, Szilvásvárad.

2026-ban sorra kerülő Hadházi László önálló előadásai országszerte. Online jegyvásárlás! 30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja.

2026-os Dumaszínház előadások Egerben online jegyvásárlási lehetőséggel. Nevetés, szórakozás, kikapcsolódás a történelmi városban, Heves vármegye központjában! A népszerű stand up humoristák több helyszínen is fellépnek a városban, előadásaik iránt mindig nagy az érdeklődés. A fellépéseikre szóló jegyek hamar gazdára találnak.

2026-ban is DUMASZÍNHÁZ az Olvasóban! Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Az ózdi Dumaszínház estjein garantált a nevetés! A legnépszerűbb stand-up humoristák hozzák el legújabb történeteiket, éleslátó poénjaikat és fergeteges hangulatukat. Közvetlen stílusukkal és mindennapi témáikkal pillanatok alatt megteremtik a jókedv légkörét – egy est, ahol biztosan senki sem marad mosoly nélkül!

2026-os programok, előadások a Hotel Eger Parkban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Hotel Eger & Park programjai egész évben változatos kikapcsolódási lehetőséget kínálnak. Koncertek, bálok, gasztronómiai estek és kulturális rendezvények várják a vendégeket elegáns környezetben, ahol a hagyomány és a modern élmények találkoznak. A hotel szívében minden esemény különleges hangulatot teremt, felejthetetlen élményt nyújtva minden résztvevőnek.

2026-ban is színházi előadások, előadói estek várnak Ózdon! Az ózdi színházi előadások változatos repertoárjukkal minden korosztály számára élményt kínálnak. A klasszikus és kortárs darabok, vígjátékok és drámák egyaránt helyet kapnak, így minden néző megtalálhatja a szívéhez közel álló műfajt. A színvonalas produkciók és a meghitt színházi hangulat garantáltan felejthetetlen estét nyújtanak a közönségnek.

2026-os Hadházi László fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. A több mint 30 éve a pályán lévő népszerű standup comedy előadó műsorán garantált a nevetés és a szórakozás. A Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja, a legkedveltebb fellépők közé tartozik, előadásaira országszerte több helyszínen várják az érdeklődő közönséget.

2026-os Dombóvári István fellépések, műsorok online jegyvásárlási lehetőséggel. A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta.