A Duna-Tisza köze az Alföldön található. Több megye tartozik területéhez: Pest megye déli része, Bács-Kiskun megye egész területe, Heves megye déli része, Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli része, Csongrád megye nyugati része és Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugati része. Legjelentősebb városai: Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Nagykőrös, Kiskunhalas, Cegléd.
Országos eseménynaptár

Az épület elsősorban kajak-kenu sportolók téli-nyári otthona. Található benne egy tanmedence, melyben a kajakozás, kenuzás legalapvetőbb fogásait lehet elsajátítani, gyakorolni, technikákat finomítani. Az épület kondicionáló teremmel is felszerelt. Az átöltözés és a sportolás utáni tisztálkodási lehetőségek is biztosítottak. Nyáron ez az egyik bázisa (a Holt-tiszai Vízisport Telep mellett) a kajakosoknak. Innen jutnak le a tiszai stégen keresztül az élő vízfelületre.

A Tiszaligeti Motel és Camping Szolnokon zöldövezetben, nagyon szép helyen, a Tiszaligetben található. Szállás motelben és campingben is lehetséges. A camping összkomfortos bungalowkat, lakókocsi- és sátor helyeket kínálnak. Termálvizes strandfürdő, sportolási lehetőségek, kerékpárkölcsönzés, játszótér biztosítja az aktív pihenést kedvelők kikapcsolódását.

A Tisza-parti vagy más névén a Bivaly-tói tanösvény Rákóczifalva mellett, a Tisza bal partján 6 km hosszan húzódik. A 24 állomásból álló, tájékoztató táblákkal tarkított tanösvény a Tisza árterének élővilágát mutatja be. A tölgyes erdő szélén kialakított pihenőhelytől (parkolótól) indul, érint két, 50 ill. 40 méter hosszú fahidat és egy szintén fából épített 8 méter magas kilátót. Gyalogosan és kerékpárral is bejárható. Aki szeretne több információt gyűjteni a környékről és történetéről, a túrához szakvezetőt is kérhet.

A Tiszapart Mozi multikulturális központként működik Szolnokon, ahol az európai és magyar filmek mellett, irodalmi, képzőművészeti és zenei programok, a kávézóban WiFi és sokféle frissítő várja Önt! Az intézmény - az Európai Art Mozik Hálózatának tagja - ahol változatos műsorrenddel és gazdag programkínálattal várják a klasszikus és művészfilm kedvelő közönséget. A mozi legnagyobb szabású rendezvénye a Nemzetközi Filmszemle.

A Kiskunsági Nemzeti Parkban lévő ártéri maradvány egyedülálló élővilággal bír. A kilátóról körpanoráma nyílik a holtágakat kisérő liget- és láperdőkre, ártéri mocsarakra és mocsárrétekre. A Kontyvirág tanösvény útvonalán fekvő építmény gyalogosan vagy kerékpárral, száraz időben kerekesszékkel is megközelíthető.