A Fertő-Hanság-medence a Kisalföld része, azon belül is a Győri-medencéhez tartozik. Legjelentősebb területe a Fertő tó, amely a világörökség része. A vidék a Kisalföld és az Alpokalja találkozásánál található. A Soproni-hegység révén kötődik az Alpokaljához, míg maga a tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik. Természeti értékeit saját nemzeti parkja védi. Jelentősebb települése közül néhány: Sopron, Balf, Fertőd, Fertőboz, Hidegség, Hegykő, Fertőrákos.
Országos eseménynaptár

A tómalmi mesterséges tavak vizüket a Sopron városától északra található egykor nagy víztartalmú homokos-kavicsos pannon tengeri üledékből nyerték. A víznek egyrészről, mint elsőrendű energiahordozónak volt jelentős szerepe, másrészről pedig a halászat révén a táplálkozás területén. A tó névadójául is szolgáló malom meglétéről 1550-től értesülhetünk először. A II. világháborúban Tómalom fürdőt lebombázták. 1945 őszén a tómalmi épületegyüttest, tehát a szállót, a strandépületeket, a villákat és a Posztós Ipartársulat műhelyépületét, a volt malmot egy szovjet alakulat téli szállásnak foglalta le. A háború után újjáépítették a fürdőt, de a malom teljes mértékben elpusztult. A fürdő jelenlegi állapota abban az időben alakult ki, és kisebb változtatásokkal a mai napig így üzemel.

Falusi turizmus. Családbarát szállás, romantikus környezetben, de modern felszereltséggel. 3 apartmanja külön és egyben is kivehető. Nyugodt, csendes, falusi környezetben várja a pihenésre, vagy aktív kikapcsolódásra vágyó kedves vendégeit. Főleg azokat a sportszerető, állatkedvelő családokat, baráti társaságokat várja nagy szeretettel, akik egyaránt szeretik a falusi csendet, nyugalmat, és az aktív kikapcsolódást, a sportot, a kerékpározást, a lovaglást, az állatokat. A ház ötvözi a régi értékeket a modern, luxus felszerelésekkel.