A Fertő-Hanság-medence a Kisalföld része, azon belül is a Győri-medencéhez tartozik. Legjelentősebb területe a Fertő tó, amely a világörökség része. A vidék a Kisalföld és az Alpokalja találkozásánál található. A Soproni-hegység révén kötődik az Alpokaljához, míg maga a tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik. Természeti értékeit saját nemzeti parkja védi. Jelentősebb települése közül néhány: Sopron, Balf, Fertőd, Fertőboz, Hidegség, Hegykő, Fertőrákos.
Könnyűzenei és komolyzenei koncertek, hangversenyek, programok, előadások Sopronban, több helyszínen, minden korosztálynak, 2024/2025-ben. Sopron egész évben változatos programkínálattal, múzeumokkal, kiállításokkal, felnőtt és gyerekkoncertekkel, fesztiválokkal, szabadtéri nyári zenei fellépőkkel, rendezvényekkel, pezsgő kulturális élettel várja az érdeklődőket.
Kiemelt ajánlat

Soproni programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások,fesztiválok, gasztronómiai rendezvények, múzeumi foglalkozások, a vár, a fürdő, a kilátó, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget. Sopron és környéke, a Fertő-tó, a fertődi Esterházy-kastély, a helyi borászatok egész évben fogadják a látogatókat. Sopron számos állandó fesztiválnak ad otthont,a SopronFest, a Soproni Borünnep, a Fúvószenekari Találkozó, a Tündérfesztivál, a Páneurópai a Soproni Szüret és a Soproni Advent minden évben várja a látogatókat.

Soproni programajánló. Színes kulturális és gasztronómiai programkínálat, fesztiválok, koncertek, színház, gyermek előadások egész évben. A programok között olyan fesztiválok és szabadtéri rendezvények várják az érdeklődőket, turistákat, mint a SopronFest, a Soproni Borünnep, a Fúvószenekari Találkozó, a Tündérfesztivál, a Páneurópai a Soproni Szüret és a Soproni Advent. Sopron történelmi és kulturális örökségei, színvonalas rendezvényei, gasztronómiája, valamint a Fertő-táj egyedülálló értékei minden évben számos hazai és külföldi látogatót vonzanak.

Az Esterházy-kastély programajánlója Fertődön. A kastély Fertőd központjában helyezkedik el a Fertő-tó körül vezető kerékpárút mellett. A rekonstruált főépület, és a gyönyörűen felújított kastélypark számos érdekes látnivalót kínál. A rezidencia nevezetességei közé tartozik a híres kovácsoltvas kapu, a díszudvar a szökőkúttal, az eredeti szépségükben pompázó lakosztályok, a kápolna, Marionettszínház és Haydn egykori lakhelye, a Muzsikaház.

Emlékhelyek Napja Sopronban a Tűztoronyban 2025. május 10-én. A jeles nap alkalmából a látogatók jelentős kedvezménnyel járhatják be a Tűztorony szintjeit, a felnőtt teljes árú jegy 3000 Ft helyett csak 2000 Ft, a kedvezményes jegy pedig 1000 Ft. Nyitva tartás: 10-18 óra között, pénztárzárás: 17:30.

Az ország több településén elérhető négynapos (két hétvégés) agykontroll tanfolyamokon az alapvető stresszkezelő és elmefejlesztő technikák sajátíthatók el. Az agykontroll gyakorlatok segítségével megszüntethetők az alvászavarok, a koncentrációs nehézségek, valamint intuíciónk is fejlődik, mellyel nemcsak testünk de lelkünk is egészségesebb lesz.

A GYIK Rendezvényház a városnak készült, szeretnénk részben visszaadni a város polgárainak, civil szervezeteinek, egyesületeinek. Szeretnénk be-, illetve visszahozni a családokat, gyermekeket, fiatalokat, társadalmi rétegeket és csoportokat. Helyet kínálunk vállalatoknak, a helyi nemzetiségeknek, egyedi, időszakos, vagy rendszeres rendezvényeknek és valamennyi korosztályoknak.

Soprontól 12 kilométernyire, gyönyörű barokk park közepén áll Nagycenk legismertebb idegenforgalmi látványossága a Széchenyi-kastély. Az emlékmúzeum gyűjteménye a legnagyobb az országban, amely egy történelmi személynek állít emléket. Gróf Széchenyi István életé és munkásságát ismerhetjük meg a kastélyban. Ünnepi programok, hagyományőrző rendezvények, a nemrég felújított Virágházban pedig a kávéházi kultúra miliőjét megidéző rendezvénytér változatos kulturális programokkal, Széchenyi Kultúr Café néven ismeretterjesztő előadássorozattal, rendszeres könyvbemutatókkal, irodalmi beszélgetésekkel és további változatos eseményekkel várja az érdeklődőket.