Érsekcsanád (Bács-Kiskun vármegye)
Érsekcsanád község az Alföldön, Bács-Kiskun megyében, Baja kistérségében található. Bajától hat kilométerre északra, a Duna mellett helyezkedik el. Kiemelt látványossága a Veránka-sziget, amely a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi területe. A terület a Gemenc szerves része. A település fő közösségi tere a Szabadidő Park. Kiemelt rendezvény a Halsütő Fesztivál, a Csanádi Nyár Napja, a Folklór Est, a Szüreti Felvonulás és a Karácsonyi koncert. A településen nagyon erősek a lovas hagyományok, évente több lovas ügyességi és fogathajtó versenyt is szerveznek.
ESEMÉNYEK

Érsekcsanádi programok 2023. Események, rendezvények 2023. október 13. (Péntek)
Kormányablak busz
Érsekcsanád Bajától nem messze, a Duna mellett található. Kiemelt látnivalója, a Veránka-sziget a Gemenc és a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi területe. Nagymultú lovas hagyományokkal rendelkező község. Programok Érsekcsanádon. Ajánló. Bővebben
PROGRAMHELYEK

Rév Csárda Érsekcsanád
Ételkínálatunk napi szinten frissülhet, változhat. Vendégeinket kizárólag előzetes asztalfoglalás feltételével tudjuk fogadni, csak előzetes foglalás alapján vagyunk nyitva. Bővebben

Csuka Zsigmond Művelődési Ház
A Csuka Zsigmond Művelődési Ház Érsekcsanádon állandó és alkalmi rendezvényekkel, gazdag, változatos programkínálattal szervezi és szolgálja a helyi kulturális életet. Számtalan kiscsoportos foglalkozás, szakkör és klub mellett lehetőséget teremt családi, társasági, egyesületi összejövetelek, diszkó ... Bővebben
Kérjük olvassa el a linkre kattintva rövid megjelenés tájékoztatónkat. Ezt követően legyen kedves kitölteni a kapcsolatfelvételi űrlapot, amit a mentés gomb segítségével tud eljuttatni szerkesztőségünknek. Érdeklődése beérkezése után haladéktalanul egyeztetjük önnel, hogy mit és hogy szeretne megjelentetni portálunkon.
Bővebb információért keresse szerkesztőségünket!