Irányítószám: 7600 Pécs (46.061286926, 18.237304688)
Pécs szellemi élete, kulturális, történelmi értékei, sajátos stílusa által jelentős és vonzó város. A városban megtalálhatók a római kor, a középkor, a török hódoltság, majd a polgárosodás értékei, sok gótikus, reneszánsz, barokk kori lakóház, keresztény templom és mohamedán imahely, mecset és dzsámi, fürdő és középület.

A tanösvény megismerteti a látogatókat a természetes erdők működésével, a változatos, összetett erdőkép fontosságával, a túlszaporodott nagyvadállomány problémájával és a foglalatlan források és a mesterséges fészekodúk jelentőségével is. Előzetes egyeztetéssel a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakembereitől szakvezetés is igényelhető.

A Retextil Nyitott Műhelyében az érdeklődők olyan módszereket sajátíthatnak el, mellyel csökkenthetik a környezetükben felhalmozódó háztartási textilhulladék mennyiségét. Ősi kézműves technikákat ismerhetnek meg, miközben megtanulják, hogy lehet később otthon, költségektől mentesen művészeti értékkel bíró használati tárgyakat, ruhákat, kiegészítőket és berendezési tárgyakat készíteni.

A Pécs feletti városi erdők legszebb sétaútja a Rotary tanösvény, mely Ereth Ede, néhai bőrgyári vezérigazgató magánadományából épült az 1930-as évek elején. A sétány 550 m tengerszint feletti magasságban kerüli meg a Kis-Tubes (581 m) és a Tubes (612 m) csúcsokat. A körsétányon a növényzet változása nagyon jól nyomon követhető. Az északi oldalon bükkös, a délin karsztbokorerdő, a keleti és nyugati oldalon tölgyesek találhatók sok elegyfával. A kellemes séta közben, az út mentén elhelyezett táblákon az ott élő fák önmagukról mesélnek.

Pécs egyik legszebb belvárosi szállodája, amely 33 szobával rendelkezik, mely öt perc sétára található a városközponttól. Számos program, nevezetesség, múzeum, étterem, cukrászda közül válogathat, ezért tökéletes választás üzletembereknek, családoknak, ha egyedül, barátaival vagy párjával utazik egyaránt.

A belváros peremén, saját parkolóval, könnyű megközelíthetőségével várja vendégeit a Slyven Rendezvényközpont. A vendégeket váró helységek, mint a 280 fős nagyterem, a 60 fős terem és a 30 fős kisterem a horvát mészkő és a „Wenge” színű falburkolat váltakozásával kellemes, mediterrán hangulatot árasztanak, amelyhez a falikarok rejtelmes fénye, a díszes de nem hivalkodó növényzet is hozzájárulnak.