Irányítószám: 6346 Sükösd (46.290843964, 19.000854492)
Sükösd Baja kistérségében, Bács-Kiskun megyében, az Alföldön található.
Évi rendes egyházi búcsú, amely ősszel várja a vendégeket. Nyáron Anna napján kerül megrendezésre a Sükösdi Anna Napok. Kulturális bemutatók, vásárok és természetesen a szórakozás napjai ezek. A három napos rendezvénysorozat befejező aktusa a Szent Anna kápolnánál rendezett búcsú.Híres előadóművészek, helyi művészek és az éjféli tűzijáték szórakoztatja az idelátogatókat. Népi iparművészek, képzőművészek kiállításait tekinthetik meg a résztvevők. Hagyomány, hogy az ünnepélyes megnyitó egyben egy hangverseny is, amit a templomban rendeznek.
Bikini koncertek 2025. A nyolcvanas évek elején alakult együttes a mai napig népszerű. A Bikini elsősorban koncertező zenekar. Sok fellépése közül szinte mindegyik telt házas. Bikini nem nosztalgia zenekar. A korábbiakhoz képest nyugodtabb tempóban és emiatt átgondoltabban készülő albumok haladnak a korral, az együttesre jellemző stílusjegyek modern zenei közegben szólalnak meg. A dalokban megfogalmazott gondolatok pedig továbbra is hatnak az emberekre, jelezve, hogy nem minden agy fölött vette át a hatalmat a bulvármédia.