Szágy

Szágy község Baranya megyében, a Dunántúlon, a Sásdi kistérségben. A falu a Zselic baranyai részén, észak–déli fekvésű völgyben helyezkedik el. A település megközelíthető Kaposvár vagy Pécs felől a 66-os számú útról a Tormáson át Szágyra vezető bekötőúton. Írásos emlékben először 1554-ből szerepelt Aszágy formában, 1799-ből már a Szagy ismert. Az aszú és az ág szavak összetételéből alakult ki a falumegnevezés. Az előtag értelme száraz, míg az utótagé folyóág. A régészek a Szent István-forrásnál római leletekről, így sírkövekről is tudnak. Az említett vízadóhoz egykor kimentek az ifjú házasok és sikeres gyermekáldásért könyörögtek e helyen, ahol a néphit szerint Szent István király is megfordult. Árpád-kori és Anjou-kori falunyomokról a most élő idős őslakók nem tudnak, de a dűlőnevek közül a következők eltűnt faluhelyet sejtetnek: Kis- és Nagy Tótváros (ide a török után szlovén telepesek érkeztek, akik a szomszédos Tarrósra is eljutottak). A tarrósi határrésznevek között nem egy ugyanis szláv eredetű. További határjelölések, amelyek a középkort idézhetik: Dala-part, Burgyán, Komló, Kovácspuszta, Puszta Szabás. A mai templomot Kis előtaggal is mondták, ami feltételezi a Nagy jelöléspárt. Ez utóbbi tán a középkori kőegyház lehet, bár helyét senki sem tudja. Az viszont köztudott, hogy a mai imahelytől alagút indult. A helység a török hódoltság idején puszta lett, de lakatlan a 18. század első felében is. A végtelen erdőkkel borított vidékre a 18. század végén települt német eredetű lakosság. A falu birtokosa egy ideig a Petrovszky család volt, majd Majláth György nyerte el adományként. Az első telepesek 1770-ben Lotaringiából érkeztek. A török kiűzése után dolgoztak itt kalamász (kocsikenőcs) készítők, valamint üvegfúvók is a Besenci-tanya dűlőben. Portékáikat elsősorban a mozsgói Biedermann báródinasztia tagjai vásárolták meg. A magyar népesség aránya csak az első világháború után nőtt meg.