Székelyszabar

Székelyszabar, korábban Hercegszabar, (németül Sabern) község Baranya megyében, a Dunántúlon. A Mohácsi kistérséghez tartozik. Az először 1389-ben Zabar néven említett település a törökök kiűzését követően Károly főherceg birtoka lett, ezért akkor Hercegszabar volt a neve. A Székely előtag a falu német lakossága egy részének kitelepítését követően a helyükbe érkezett székelyekre utal. A település a török hódoltság alatt, illetve a 17. század végére elnéptelenedett. 1930-ban 32 magyar, 1048 német és 1 egyéb anyanyelvű lakosa volt. A második világháború után megváltozott a lakosság összetétele, s az 1970-ben a felvidékiekkel és székelyekkel együtt már 502 magyar és 479 német élt itt. A falu egykor a bellyei uradalomhoz is tartozott, 1925 és 1950 között pedig a kölkedi körjegyzőséghez, így az anyakönyvet is ott vezették. A Szabar helynév alapjául a Sobor személynév szolgált. A község egyedi, különleges címerét egy 1746-ból származó pecsétnyomó mintázata alapján készíttették, s így az ábrája nem a megszokott, a lakosság foglalkozására utaló jel, hanem Szűz Máriát tünteti fel, fején koronával, glóriával, kezében jogarral, ölében a kis Jézussal. Miután a régi, baranyai pecsétek közül egyedül a szabarin a körirat rövid német szavakkal „Mária segítsége Szabar kínjaira” gondolatot is tartalmazta, a mai címert a heraldikai hagyományoknak megfelelően egy latin felirat fogja körül, amely a fordítás szerint azt fogalmazza meg: „Mindig szükség van fáklyára”.