Turizmus Program

Zsolnay Fényfesztivál

Utcazene Kavalkád

Balatoni borkoncertek

Tihanyi Levendulanapok

Balatonalmádi Nyár

Mézesvölgyi nyár

Hajókirándulások

A verebek világnapja

Népszerűség

Március 20-a A verebek világnapja. Szegény kis verebek a szürkeség megtestesítői, hiszen parányiak is, jelentéktelenek is, és eddig úgy tudtuk, hogy sokan vannak, az egyes madárkák eltűnnek a tömegben. Világnapjuk azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy fogyatkoznak, és a faj védelme szükségessé vált szűkebb környezetünk biodiverzitásának védelme kapcsán. A verebek világnapját először 2010-ben rendezték meg az Indiai Természettudományos Társaság kezdeményezésére az ismert okból, miszerint erősen fogy az egyedszámuk.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények