Turizmus Program
Turizmus Program

Városligeti Majális

Siófoki Retro Majális

Wellness Majális

Kézművesek Hónapja

Gyógywellness

Trabant túra

Jegyek

Kutyás nyaralás

Élményfürdő

Népszerűség

A Bükki Nemzeti Park ölelésében, Miskolctapolcán, a fürdők völgyében várja vendégeit az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, mely különleges nevét öt ellipszis alakú épületéről kapta. Az impozáns csarnokok több mint hétezer négyzetméternyi területen - elhatárolt, ám összefüggő egységet alkotva garantálják a felnőttek, a tinik és a kisgyermekek felhőtlen kikapcsolódását. Az Ellipsum hivatalos újranyitását 2023. december 01-én, pénteken délután tartják meg, színes programokkal készülnek az ünnepi alkalomra. Délután 2 órától a Mikulással és Gruval találkozhatnak a fürdőben a gyerekek, akik közös képet is készíthetnek a nem mindennapi vendégekkel a varázskandalló mellett, hogy az emlékek örökké megmaradjanak. Rendeznek még csúszdaversenyt is, a gyerekek haját pedig fonásokkal varázsolják még szebbé.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Városligeti Majális Budapesten
Siófoki Retro Majális
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények

Siófoki Retro Majális