Turizmus Program
Turizmus Program

Bortúra a Somlón

Pünkösd Siófokon

Rakonczay Gábor életrajzi show

Rumkóstolók

Kispesti Városünnep

Szabadulj ki!

Trabant túra

Játékpark

Emberi jogok világnapja

Az ENSZ Közgyűlése 1950-ben nyilvánította december 10-ét az az Emberi jogok világnapjának, ugyanis 1948-ban ezen a napon fogadta el az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Ez a dokumentum megalapozta az emberi jogok XX. századi fejlődését, mérföldkő, amely kimondja, hogy minden ember szabadnak születik, azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Kispesti Városünnep Budapesten
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról
Kalandok a világ körül Rakonczay Gáborral - Látványos show előadás
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények