Március 15-én, nemzeti ünnepünkön, huszárok népesítik be a Skanzen területét: a kis huszárok megismerkedhetnek a március 15-i ifjak történetével, próbára tehetik tudásukat a „kiképző iskolában” és a zenés verbunkolás során felcsaphatnak katonának. A nagy huszárok korabeli viseletben díszbemutatóval és ügyességi játékokkal mutatják be az egykori lovas katonák tudását.
Kiemelt ajánlat

Hajdúszoboszlón az Aqua-Palace fedett élményfürdője 2026 utolsó éjszakáján szilveszteri bulival is várja azokat, akik fürdőruhában szeretnék búcsúztatni az óévet. Hajdúszoboszló az Alföld legismertebb fürdővárosa, a gyógyfürdőből, strandból, Aquaparkból, Aqua-Palace-ból és a Prémium Zóná-ból álló fürdőkomplexuma nemcsak a családok és az idősebb korosztály, de a fiatalok kedvelt szilveszteri üdülőhelye is. A gyógyvíz, a terápiás részleg és az élményfürdő igazi év végi, szilveszteri kikapcsolódást nyújt.

Hungarospa Strandnyitó 2026. május 1-én. Kezdje a nyári strandszezont Hajdúszoboszlón! A hajdúszoboszlói nyári strandszezon nyitó bulija a Hungarosparty strandnyitó rendezvény. Az év szezonnyitó bulija sztárfellépőkkel, hagyományos rendezvénye a hajdúszoboszlói fürdőnek. Az esti rendezvényre a belépés díjtalan.

`Sercegjen a zsír, csurranjon a bor!` Szent Mihály-napi közös csurdítás szalonnasütéssel Bogácson a Rendezvényparkban 2026. szeptember 26-án. Kapcsolódjon ki családjával, baráti társaságával a fürdővárosban, Bogácson, ahol minden adott egy kiváló szabadidős programhoz. Közös szalonnasütés, jó hangulatban, szép környezetben minden korosztálynak! Előzetes jelentkezés szükséges! Eső esetén a program elmarad!

Márton-napi vigasságok Bogácson 2026. november 6-8. között. Hagyományőrző Márton-napi programokkal, koncertekkel, libalakomával, vásárral, medencebállal, szentmisével, újbor kóstolóval várják a fürdővárosba érkezőket. Az újbor és a lúdételek ünnepén a Cserép úti pincesoron és a Rendezvényparkban színes programokkal, zenés fellépőkkel és ízletes ételekkel várják az érdeklődőket, családokat, baráti társaságokat Bogácson.

A Bogácsi majális 2026. május 1-én színes programokkal várja az érdeklődőket. A Rendezvényparkban tréfás, szórakoztató vetélkedőkkel, kézműves foglalkozásokkal, közös májusfaállítással tölthetik az ünnepnapot a családok, baráti társaságok. A fürdővárosban érdemes több napot is eltölteni, számos kirándulási, kikapcsolódási és szórakozási lehetőség vár minden korosztályt egész évben, Bogácson.

2026. augusztus 20-ai ünnepi szezonzáró programok Bogácson, nagykoncertekkel, ünnepi tűzijátékkal, zamatos bükki borokkal és persze jó hangulattal várnak mindenkit! Ha nyaralásunkat töltjük itt és a családdal, gyerekekkel kirándulni, túrázni is szeretnénk, akkor sem maradunk program nélkül, a Hintó-völgyet a pincesorral és az ötfülkés kaptárkővel, a Jács-völgy öreg fáit és a Millenniumi kilátót semmiképp se hagyjuk ki! Bogács igazi fürdőváros, ahol nemcsak a testnek, léleknek felüdülést nyújtó gyógyító termálfürdővel, de medencebállal, éjszakai fürdőzéssel, sőt, nyáron fürdőfesztivállal is várják az érdeklődőket.