Turizmus Program
Turizmus Program

Csatatéri Sokadalom

Szaunázók Hétvégéje

Halfesztivál

Diafilm kaland

Kolbászfesztivál

Spanyol brunch

Jegyek

Heti Hírlevél

Kávéház

Népszerűség

A korhűen helyreállított Galéria Kávézó a budapesti Continental Hotel gasztronómiai kínálatának másik fontos láncszeme , amely a legkönnyebben a főbejárattól közelíthető meg.. A századforduló polgári gasztronómiai kínálatának igen meghatározó jelentőségű szegmense volt a „Pesti Kávéházak” világa. A korabeli Continental Szálló egykori vendégei között művészek, írók is voltak, például József Attila, de a Hungária Kávéház törzstársaságának számos tagja is rendszeresen igénybe vette a Hungária Fürdő szolgáltatásait.

Kiemelt partner

Éttermünk és Kávéházunk Apiciusról, a római származású gourmet-ról elnevezett első kategóriás étterem és hangulatos kávéház. A vendégek elé Herendi porcelánterítéken érkeznek az ínycsiklandó fogások.

Szeretettel várjuk önt és kedves vendégeit elegáns környezetben, történelmi helyszínen, Budapest egyik legszebb panorámájával. Tőlünk nem mehet el éhesen! Páratlan ízű finom ételekkel, desszertekkel és hozzájuk illő, különleges italokkal várjuk.

Az Atryum Fashion Cafe Bar Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar szomszédságában egyedülálló élményt kínál vendégeinek. Fashion kávézónk különlegessége, hogy egy világmárkákat kínáló divatüzleten – Atryum Fashion City - keresztül lehet elérni, így egyszerre ad helyet a stílusos vásárlásnak és a kávézásnak. A hangulatos belső térben szezonális kávékülönlegességeket kóstolhatunk meg, mint például a Narancsos csokis latte, ami igazi kedvenc az őszi-téli időszakban. Ráadásként, vendégeink kiskedvencei is együtt is élvezhetik a kávézás örömeit gazdijaikkal

Ha egy igazán egyedi helyre vágysz Csongrádon, a Bohém Kávéházban a helyed. Éttermünk a központban helyezkedik el, platánfákkal körülvett gyönyörű környezetben. A hely egyediségét már a nevében foglalja. Belépve különleges terek, hangulatos világítás, figyelmes kiszolgálás, és egész évben finom ételek, nagy italválaszték várja az ide látogatókat. Előzetes egyeztetéssel vállaljuk cégek, magánszemélyek, rendezvények lebonyolítását!

Reneszánsz életérzés, csodálatos építészeti megoldások, mitológia és kultúra találkozása. Királyi szállás Kecskemét történelmi főutcáján. Élvezze vendégszeretetünket ebben a nyugalmas, eklektikus környezetben! Fedezze fel a tág tereket, a különleges belsőépítészeti megoldásokat, keresse az elrejtett mitológiai elemeket a festett falakon. Különböztesse meg a reneszánsz és a barokk stílusjegyeket a művészek megoldásaiban.

Kulturális központ a város szívében. Jó mozi, legújabb filmslágerek, filmsikerek. Nívós kávézó, bárzenével, kávé, ital és étel különlegességekkel. Zenés terasz , élőzene. Kiváló koncert helyszín.

Az ajtón belépve egy olyan világ tárul eléd, ahol a modern, vintage és francia irányzatok találkoznak. Fontos tudni, hogy irodalmi kávézó vagyunk, vegyél el egy könyvet, olvass, de akár sajátot is elhozhatsz. Kézműves kávékkal, limonádékkal, szörpökkel és süteményekkel várunk.

A monarchia nagykávéházainak hagyományait újjáéleszteni akaró belvárosi intézmény mára a városi polgárság népszerű és bevett találkozási pontja, ugyanakkor szolgáltatásai nem tartottak lépést a magyar éttermi világ elmúlt években tapasztalható megújulásával. Célunk, hogy a Centrál egy olyan modern, magyar kávéház legyen, amely nélkülözi a magyaros éttermek konyhai nehézkességét, a gourmet éttermek feszes szigorát és az ipari süteménygyárak önismétléseit.

Sör, kávé, koktél, limonádé, party. Várjuk a Club2 Sörözőben.

Google Hírek

Értesüljön elsőként a legjobb programokról!

Kövesse a Programturizmust a Google Hírekben egyetlen kattintással!

  • Naponta frissülő programok
  • Évente több ezer esemény
  • Ingyenes követés
Honvédfesztivál vágtató huszárokkal, csengő kardokkal, durrogó fegyverekkel.
Flash sale akció a hévízi Bonvital Hotelben 2026. szeptember 25. - október 1. között
Szaunázók Hétvégéje - Szezonnyitó Szaunaprogram
Halfesztivál Siófokon
Csabai Kolbászfesztivál 2026. október 22-25.  - gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, koncertekkel
Pontyshow 2026. november 6-8. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Gyulai őszi wellness élmények teljes panziós akcióval!

Legjobb élmények