Település
Múzeum
Halloween
Koncert
Fesztivál
Nemzeti park
Bevásárlóközpont
Vármegye
Túra
Kiállítás
Januári TOP programok
Művelődési ház
Balaton
Kistérség
Vár
Vásár
Mozi
Színház
Rendezvényközpont
Helytörténeti gyűjtemény
Kultúra
Állatkert
Templom
Kastély
Fürdő
Klub
Vadaspark
Közösségi programok
Börze
Látogatóközpont
Gyerekprogram
Rendezvényház
Búcsú
Kegyhely
Nyári rendezvények
Bakony
Utazási iroda
Kerület
Csillagvizsgáló
Márton nap
Sportcsarnok
Gasztronómia
Galéria
Szórakozás
Apátság
Gyermek és Ifjúsági Ház
Budapest
Natúrpark
Lovaglás
Kalandpark

Ságvár község Somogy vármegyében, Siófoktól és az M7-es autópályától délre található, a 65-ös főút mentén. Közel a városhoz, mégis távol annak zajától. Remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. A Balatontól akár kerékpárúton is megközelíthető. Minden hónap második szombatján országos kirakodó és kisállatvásárt tartanak a településen, amely több száz embert mozgat meg minden alkalommal. A vásártér bejáratánál az ország egyik legnagyobb székelykapuja üdvözli a látogatót.

Guitar Legends – Gyertyafényes koncert / Szigeti Bence
Ságvár község Somogy vármegyében, Siófoktól és az M7-es autópályától délre található, a 65-ös főút mentén. Közel a városhoz, mégis távol annak zajától. Remek kirándulóhely, hiszen csodálatos természeti környezet öleli körbe a falut. A Balatontól akár kerékpárúton is megközelíthető. Minden hónap második szombatján országos kirakodó és kisállatvásárt tartanak a településen, amely több száz embert mozgat meg minden alkalommal. A vásártér bejáratánál az ország egyik legnagyobb székelykapuja üdvözli a látogatót.

2026. évi programok Salföldön. Bár Salföld „csak” három utcából áll, megőrzött környezetével, építészeti hagyományaival, országos örökségünk kicsiny, de fontos része. A szelíd tájban elhelyezkedő régi házak, a település határában elnyúló kőtenger vonzó úticél lehet. Kiemelkedő nevezetessége a A XIV-XV. században, gótikus sítlusban épült a pálos kolostor és templom.

2026. évi velemi programajánló. Velem Vas vármegyei község Kőszeg közelében. A település országosan elsősorban a gesztenyéről híres, de van működő vízimalma, borospincéi, alkotóháza, kápolnája is, melyek mind megérnek egy kirándulást. A település az Írottkő Natúrpark része, sétautakkal, patakkal, forrással, túrázási lehetőségekkel. Velemi programajánló.

Mozgás - egyensúly – gyógynövények / Másfél órás természetjárás
2026. évi velemi programajánló. Velem Vas vármegyei község Kőszeg közelében. A település országosan elsősorban a gesztenyéről híres, de van működő vízimalma, borospincéi, alkotóháza, kápolnája is, melyek mind megérnek egy kirándulást. A település az Írottkő Natúrpark része, sétautakkal, patakkal, forrással, túrázási lehetőségekkel. Velemi programajánló.

A Laura Csokoládé Műhely egy kis kézműves csokoládé manufaktúra Szombathely mellett, egy gyönyörű kis faluban, Sében, nagy szívvel és még nagyobb csokoládé választékkal, melyben többéves külföldi és belföldi tapasztalattal készülnek legkiválóbb belga és francia alapanyagokból bonbonok és táblás csokik. Workshopok, csokoládékészítő tanfolyamok is várják az édesszájú érdeklődőket Sében!

2026. évi programajánló Sukorón. Sukoró a Velencei-tó északi partja és a Velencei-hegység déli lábánál elhelyezkedő, festői környezetben található üdülőfalu. A hagyományőrző, kulturális rendezvényekben is gazdag, gyönyörű panorámájú település épületei, néprajzi háza, templomai mellett a turistaútvonalak részét képező Pákozd-Sukorói Arborétum, az Ingókő, a Likas-kő, az itteni források népszerűek a turisták körében. A hegyen régi hagyománya van a szőlőtermesztésnek, így Sukorón is rengeteg pince található. A Velencei-hegység löszös talajának, a tó által visszatükrözött napsugárzásnak és a klímának köszönhetően a sukorói borok különlegesen finomak.

Délegyházi programajánló. Kulturális programok, fesztiválok, előadások egész évben. Pest megye legnagyobb tórendszere a délegyházi tavak, mely 8 központi, összesen több mint 300 hektárnyi vízfelülettel rendelkező tórendszer. Pihenésre, fürdésre és horgászásra, vizi sportokra is kiválóan alkalmas a tórendszer. Délegyházán és környékén számos látnivaló várja az érdeklődőket, Quad centrum, lovarda is látogatható a természeti szépségekben gazdag településen.

2026. évi taliándörögdi programajánló. Színes zenei és kulturális rendezvények, hagyományőrző és gasztronómiai programok várják a látogatókat. A Bakony és a Balaton-felvidék határvonalán, a Dörögdi-medence nyugati szélén a Dél-Bakony lábánál található Taliándörögd. A falu nevezetességei működő templomain kívül a Klastrom, a mosó, és a Művészetek Völgye fesztivál. Számos kirándulási és túrázási lehetőség is várja Taliándörögdön és környékén az érdeklődőket.