Település
Múzeum
Halloween
Koncert
Fesztivál
Nemzeti park
Bevásárlóközpont
Vármegye
Túra
Kiállítás
Januári TOP programok
Művelődési ház
Balaton
Kistérség
Vár
Vásár
Mozi
Színház
Rendezvényközpont
Helytörténeti gyűjtemény
Kultúra
Állatkert
Templom
Kastély
Fürdő
Klub
Vadaspark
Közösségi programok
Börze
Látogatóközpont
Gyerekprogram
Rendezvényház
Búcsú
Kegyhely
Nyári rendezvények
Bakony
Utazási iroda
Kerület
Csillagvizsgáló
Márton nap
Sportcsarnok
Gasztronómia
Galéria
Szórakozás
Apátság
Gyermek és Ifjúsági Ház
Budapest
Natúrpark
Lovaglás
Kalandpark

DDNP Klub: Tóth István Zsolt – A természetvédelem szolgálatában eltöltött több évtizedes kutatásaim eredményei
2026. évi Duna-Dráva Nemzeti Park programajánló. Vízitúrák, tematikus programok, természet ismereti foglalkozások, kirándulások várják a látogatókat, gyerekeket és felnőtteket egyaránt a Duna-Dráva Nemzeti Parkban egész évben. A Park 1996 tavaszán a Duna és a Dráva mentén jött létre, mintegy 50.000 hektár kiterjedésű területen. Természeti képének formálásában a víz játszotta a főszerepet. A két folyó határozta meg az élőhelyek és élővilág kialakulását. A nemzeti parki szintű védelem indoka a dunai és drávai területeken még meglevő élő és élettelen természeti értékek védelme, különös tekintettel a folyók, mellék- és holtágrendszerek élővilágának megóvására.

Turisztikai események, rendezvények, családi programok egész évben a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. Programjaink egy része természeti jelenségekhez és időjárási körülményekhez igazodik, ezért az előre meghirdetett időpontokban változások lehetségesek. Kérjük Önöket, hogy előzetesen érdeklődjenek a részletekért honlapunkon vagy személyesen.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja a Kecskeméten található Természet Háza. Az épületben a hazai természetvédelem történetét, a magyar nemzeti parkokat, a Duna-Tisza köze jellemző élőhelyeit és a múltbeli mesterségeket bemutató állandó kiállítások láthatók. Természetismereti szakkörök, csoportfoglalkozások, előadások, időszaki kiállítások várják az érdeklődőket.

Kiemelt ajánlat

2026. évi programok a Márai Sándor Művelődési Házban. Igényes szórakozás, minőségi időtöltés, minden generáció érdeklődését felölelő kulturális programpaletta, értékes kapcsolatok és barátságos fogadtatás. Ez vár rád a Krisztina téren!

Márai Sándor Petőfi Sándorról „Szeretnék kibékülni ezzel a zsenivel…”
2026. évi programok a Márai Sándor Művelődési Házban. Igényes szórakozás, minőségi időtöltés, minden generáció érdeklődését felölelő kulturális programpaletta, értékes kapcsolatok és barátságos fogadtatás. Ez vár rád a Krisztina téren!
2026. évi nagykátai programajánló. Fesztiválok, gyógyfürdő és számos turisztikai látnivaló várja a látogatókat. Nagykátán járva tegyen egy sétát a városban is, tekintse meg műemlékeinket, látnivalóinkat, barangoljon a bennünket körülölelő Tápió-vidék változatos természeti adottságai között!

Ezt benéztem! - Musimbe Dávid Dennis önálló estje, műsorvezető: Sipos Orsolya