Tájház
Múzeum
Látogatóközpont
Repülőtér
Vár
Alkotóház
Képtár
Vízimalom
Csillagvizsgáló
Templom
Gyűjtemény
Levéltár
Ökocentrum
Kegyhely
Barlang
Kisvasút
Panoptikum
Emlékhely
Óriáskerék
Planetárium
Szélmalom
Nemzeti park
Kőtár
Betlehem
Emlékház
Erőd
Zarándokhely
Kiállítóhely
Gazdaház
Kálvária-domb
Apátság
Zsinagóga
Sétány
Halászház
Kovácsműhely
Fényjáték
Műemlék
Bunker
Zeneház
Kápolna
Romkert
Alkotóműhely
Ökofalu
Imaház
Dzsámi
Őskohó
Szentély
Tárház
Épület
Rotunda

Az Inotai Hőerőmű tekintélyt sugárzó három óriás hűtőtornya csak úgy vonzza a tekintetet. Nem csoda, hiszen a szóban forgó gyártelep az 1950-es évek egyik legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt. Gőzkazánjai és turbógenerátorai fél évszázadon át szolgáltattak áramot a hazai elektromos hálózatba. Vezetett sétatúrán az érdeklődők személyesen is megismerhetik Inota történetét, megtekinthetik az Inotai Hőerőmű egyszerre kísérteties és impozáns épületegyüttesének exkluzív belső tereit is.

Az Intercisa Múzeum Magyarország egyik legnagyobb római kori gyűjteményét őrzi és mutatja be látogatóinak. Múzeumunk tudományosan rendszerezett vidéki közgyűjtemény, ahol több mint 700 ezer, elsősorban régészeti műtárgy állagmegóvását, őrzését biztosítjuk. Dunaújváros büszke múltja és identitása a gyűjteményeinkben őrzött természeti, történeti és művészeti tárgyakban testesül meg. 1975-től viseli az intézmény Intercisa - az ókori településelőd - nevét. Látogatható tárlatok a Látványtár és Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig.

Ipolyszalka Tájháza abban különbözik sok más néprajzi gyűjteménytől, falumúzeumtól és tájháztól, hogy élő intézményként, kézműves műhelyként működik. Az 1987-ben vályogból épült sátortetős ház utcára néző két ablakát kék és zöld színű virágornamentika díszíti. Tisztaszobájának padlója döngölt, mennyezete gerendás. A tisztakonyhában csak vendégeket fogadtak. A család a hátsó házban élte az életét. Télen-nyáron gazdag programmal, a népi eledelek kínálatával várják a vendégeket. Több, mint 20 éve tartanak kézműves táborokat. A szalkai kuglóf, a kemencében sült kenyerek, a hagyományok szerint elkészített télire valók is közkedveltek.

Az Irodalom Háza - Mészöly Miklós Múzeum a Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiállító- és kutatóhelye. Szekszárd főteréről rövid sétával érhető el a Séd patak kanyarulatában, Babits Mihály szülőháza szomszédságában, a szecessziós homlokzatú földszintes polgárház, az Irodalom Háza, benne a Mészöly Miklós Múzeum. Mészöly Miklós (1921-2001) hagyatékának jelentős részét özvegye, Polcz Alaine 2003-ban az író szülővárosának, Szekszárdnak ajándékozta. Az Irodalom Házában létrejött állandó kiállítás valósághűen idézi fel Mészöly Miklós és Polcz Alaine budapesti lakásának két részletét.

1955 őszén egy szerencsés véletlen eredményeként egyedülálló jelentőségű régészeti leletre, az egyiptomi eredetű Isis istennő templomának márványfaragványaira és épületmaradványaira bukkantak Szombathelyen. Az Iseum rövid időn belül meghatározó kulturális jelentőségre tett szert, a templomhomlokzat stilizált képe még a városcímerbe is belekerült. A romok fölé kiállító pavilon épült, a szentélyudvar pedig nyaranta operaelőadásoknak és könnyűzenei hangversenyeknek adott otthont. A savariai Isis szentély az 1960-as években országos ismertségre és nemzetközi rangra tett szert. Az évtizedek alatt azonban állapota leromlott, mígnem a 2001-ben újraindult kutatásokkal együtt a világhírű kőemlékeket is sikerült megmenteni.