Búcsú
Szórakozás
Piac
Disznóvágás
Család
Koncert
Naptár
Börze
Kajak-kenu
Anyák napja
Fesztivál
Vacsora
Kiállítás
Tábor
Bál
Állatok
Vásár
Futás
Hagyományőrzés
Találkozó
Expo
Buli
Hangverseny
Egészség
Masszázs
Sport
Lovagi torna
Jeles nap
Kóstoló
Szabadidő
Napközis tábor
Mozi
Előadás
Nyílt nap
Tűzijáték
Gyereknap
Juniális
Piknik
Érzékenyítés
Meditáció
Emlék
Kajak
Hotel
Élmény
Szórakozóhely
Gokart
Városnézés
Grill
Gyógynövény
Mustra

Verdi művei koncerteken, előadások 2026. Online jegyvásárlás! Verdi egy kis olasz faluban, Roncolében született, Parma tartományban. Családja korán felismerte tehetségét és támogatta annak kibontakoztatásában. Zenei tanulmányait a közeli Busettóban kezdte. Operát valamival később, Milánóban kezdett írni, ahol orgonistaként kereste kenyerét. Oberto című műve – mely 1939-ben került bemutatásra a La Scalában – hatalmas siker aratott. Nemúgy következő operája – a Pünkösdi királyság – amellyel kudarcot vallott. Ráadásul Verdinek ekkor kellett megbirkóznia két kislánya és felesége halálával is. Ebben a lelkiállapotban fogott neki a Nabucco (1842) megírásának, és végül ez az opera hozta meg neki a nemzetközi hírnevet. Következő operája, A lombardok (1843) szintén elnyerte a közönség tetszését. Az ezt követő évtizedben - korábbi sikereitől lelkesülten - szinte évente ontotta magából az újabb operákat.

2026-os jászberényi programajánló. Jászberény számos kulturális és gasztronómiai programmal, rendezvénnyel várja az érdeklődőket egész évben. Koncertek, gyermekelőadások, színház, kirándulási lehetőségek, hagyományőrző programok színes választéka várja a településre látogatókat. Zsibvásárt és régiségvásárt is rendszeresen szerveznek, így a piaci hangulat kedvelői is megtalálják itt a kedvükre való kikapcsolódási lehetőségeket!

2026. március 13-15. között kerül megrendezésre a Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Fesztivál az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Fedezd fel a vasút világának múltját és jövőjét! A látványos vasútmodellek, történeti kiállítások és családi programok garantált élményt nyújtanak minden korosztály számára. Megújult terepasztalokkal, új élményekkel és éjszakai vonatlessel várunk!

2026. március 13–15. között ismét mindenkit vár Magyarország legnagyobb szezonnyitó autós-motoros kiállítása, az AMTS a HUNGEXPO területén, Budapesten. A 20. jubileumi rendezvény alkalmából egyetlen belépővel 10 tematikus kiállítás látogatható, és akár egy Porsche 911 Carrera 4S is megnyerhető. A világ minden tájáról érkező tuningkülönlegességek és itthon debütáló autócsodák teszik felejthetetlenné az élményt.

Március 13 - 16-án rendezik meg a Balatonfüred városában a Füredi Tavaszi Fesztivált. A fesztivál közös ünneplésre hív, ahol minden korosztály bekapcsolódhat az ünnepi programokba. Két nap Március 15-e szellemében a Balaton északi partján. Sokszínű és gazdag programsorral ünnepli a város a forradalom és szabadságharc születésnapját. A különböző műfajokat felvonultató fesztivál minden esztendőben a megújulás, a tavaszi újjáéledés üzenetét hordozza, így lesz ez idén is.