Szórakozás
Búcsú
Disznóvágás
Piac
Család
Koncert
Naptár
Kajak-kenu
Börze
Anyák napja
Fesztivál
Állatok
Kiállítás
Vacsora
Vásár
Tábor
Futás
Bál
Expo
Hagyományőrzés
Találkozó
Buli
Hangverseny
Egészség
Masszázs
Sport
Lovagi torna
Jeles nap
Kóstoló
Előadás
Mozi
Tűzijáték
Nyílt nap
Juniális
Szabadidő
Piknik
Napközis tábor
Gyereknap
Hotel
Gyógynövény
Érzékenyítés
Emlék
Grill
Városnézés
Gokart
Kajak
Film
Élmény
Party
Kirándulás

Egyetemi nyílt napok országszerte. Az egyetemeken hagyományosan évente két időszakban tartanak nyílt napokat, hogy az érdeklődők ellátogathassanak az adott intézménybe, megismerhessék a képzéseket, az oktatókat, az egyetem dolgozóit, az egyetemek épületeit, a környezetet. A nyílt napokra nemcsak a leendő hallgatókat, hanem sok esetben a szülőket, hozzátartozókat is várják.

Nyílt nap - KRE Néderlandisztika

Újévi koncertek Budapesten több helyszínen 2026. Online jegyvásárlás! Köszöntse az újévet a fővárosban, ahol újévi koncertekkel várják a zenés programok kedvelőit. Műfaji sokszínűség, változatos helyszínek, élményekben gazdag program, kikapcsolódás az újév első napjaiban az egész családnak, minden korosztálynak!

Újévi Gálahangverseny | Solti György Zenekar - Divertimento Kamarazenekar
Újévi koncertek Budapesten több helyszínen 2026. Online jegyvásárlás! Köszöntse az újévet a fővárosban, ahol újévi koncertekkel várják a zenés programok kedvelőit. Műfaji sokszínűség, változatos helyszínek, élményekben gazdag program, kikapcsolódás az újév első napjaiban az egész családnak, minden korosztálynak!

Mága Zoltán hegedűművész, aki zenéjében a komolyzenét, cigányzenét és a popzenét vegyíti. Művészetének jellemzői a veleszületett tehetség, az átütőerő, a magas szintű technikai tudás, a lélek mélyéből fakadó adni vágyás, és a remény, hogy a zene és az abban megjelenő szeretet eszköz lehet a világ jobbá tételéhez!

Mága Zoltán-Székesfehérvári Újévi koncert
Mága Zoltán hegedűművész, aki zenéjében a komolyzenét, cigányzenét és a popzenét vegyíti. Művészetének jellemzői a veleszületett tehetség, az átütőerő, a magas szintű technikai tudás, a lélek mélyéből fakadó adni vágyás, és a remény, hogy a zene és az abban megjelenő szeretet eszköz lehet a világ jobbá tételéhez!

Bólyi programajánló. Kulturális rendezvények, gasztronómiai fesztiválok, zenés műsorok, irodalmi programok, városi ünnepségek várják az érdeklődőket egész évben. A kastély és a helytörténeti múzeum is számos látnivalót, kiállítást kínál a csendes, pihenésre, kikapcsolódásra vágyó látogatók, kirándulók számára.

Mezőkövesdi programajánló. A fürdőváros számos látnivalóval, szabadidős programmal, kulturális és gasztronómiai rendezvénnyel várja a látogatókat. Folklórfesztivál, kiállítások, múzeum, városi ünnepi rendezvények, kézműves foglalkozások, hagyományőrző programok egész évben Mezőkövesden minden korosztálynak! Ismerje meg Matyóföld fővárosának a csodás matyó hímzéseit is, azok történetét, melyek az UNESCO szellemi világörökségének részét képezik.

Kertbarát Klub: Bioszén használata a kiskertekben – előadó Ignácz József kertészmérnök
Mezőkövesdi programajánló. A fürdőváros számos látnivalóval, szabadidős programmal, kulturális és gasztronómiai rendezvénnyel várja a látogatókat. Folklórfesztivál, kiállítások, múzeum, városi ünnepi rendezvények, kézműves foglalkozások, hagyományőrző programok egész évben Mezőkövesden minden korosztálynak! Ismerje meg Matyóföld fővárosának a csodás matyó hímzéseit is, azok történetét, melyek az UNESCO szellemi világörökségének részét képezik.

Színházi előadások Budaörsön online jegyvásárlási lehetőséggel 2026. A Budaörsi Latinovits Színház egész évbe várja a színházművészet iránt érdeklődőket. A színház minden évadban színes, változatos előadásokkal kedveskedik a látogatóknak. Kicsik és nagyok egyaránt színvonalas előadásokon vehetnek részt.

2026. évi pszichológiai témájú előadások, programok Budapesten. Gondolatébresztő, gyógyító, ismeretterjesztő előadások, mindfulness csoportok, workshopok, tréningek, könyvbemutatók várják a fővárosban több helyszínen az érdeklődőket. Inspirációs, tematikus beszélgetések, szakpszichológusi vezetéssel, minden korosztálynak egész évben Budapesten!

MU Színház előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2026-ban. A MU Színház 1992 óta működik a főváros XI. kerületében. A befogadó színházként (is) működő intézmény számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget. Az épületben egy színházterem, egy stúdió, egy próbaterem, egy galéria és egy kávézó működik napi rendszerességgel. A befogadás mellett a MU mint önálló színház célja saját előadások és színházi nevelési programok létrehozása, szakmai programok (fesztiválok, konferenciák, workshopok) szervezése, kerületi civil szervezetek támogatása és társadalmi felzárkóztató, konvertáló programok létrehozása.

Komolyzenei koncertek Székesfehérváron 2026-ban. A székesfehérvári komolyzenei koncertek páratlan élményt kínálnak mindazoknak, akik a zene kifinomult világában szeretnének elmerülni. Kiváló szólisták, rangos zenekarok és gazdag repertoár várja a közönséget, a barokk mesterművektől a romantika nagy szerzőiig. Estek, amelyek felemelnek, inspirálnak és maradandó élményt nyújtanak.
Kiemelt ajánlat

Zenés estek, koncertek az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral 2026-ban. Online jegyvásárlási lehetőség. A zenekar története évszázados múltra tekint vissza. A zenekar fontos szerepet tölt be Székesfehérvár életében, színvonalas koncertjeivel a helyben és környéken élő zenerajongóknak nyújtanak felejthetetlen élményeket.