Búcsú
Szórakozás
Disznóvágás
Piac
Család
Koncert
Naptár
Kajak-kenu
Börze
Anyák napja
Fesztivál
Állatok
Kiállítás
Futás
Vacsora
Vásár
Tábor
Bál
Expo
Hagyományőrzés
Találkozó
Buli
Hangverseny
Egészség
Masszázs
Sport
Lovagi torna
Jeles nap
Kóstoló
Előadás
Mozi
Tűzijáték
Nyílt nap
Juniális
Szabadidő
Piknik
Napközis tábor
Gyereknap
Hotel
Gyógynövény
Érzékenyítés
Emlék
Grill
Városnézés
Gokart
Kajak
Film
Élmény
Party
Kirándulás
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat

Hajdúszoboszló város legrégebbi műemlék épületei a helyi református templom és a mellette húzódó városi erődfal maradványai. Az épületek együttesen a város szimbolikus jelképei is egyben. A református templom barokk stílusban épült az 1700-as évek elején. Bővítése 1818-ban történt, mely során klasszicista stílusjegyeket használtak az építők.

A harangház Hajdúszoboszló új épített öröksége, Oborzil Edit iparművész és Rácz Zoltán építész együttes alkotása, mely szimbóluma is egyben a városnak. A Harangház Hajdúszoboszló legfiatalabb építészeti alkotása, mely a városnak adományozott Oborzil harang-hagyaték elhelyezésére és bemutatására szolgáló épület.

Hajdúszoboszló Görög katolikus temploma a város központjában, a Szilfákalja utca 29/A szám alatt, a Kovács Máté művelődési központ szomszédságában található. A templomot, mely egyben Hajdúszoboszló legifjabb temploma 1994-ben építette a városi görög katolikus közösség .A tervező Lengyel István, aki az építkezésnél a modern alapanyagokat és a bizánci építészeti jegyeket együttesen alkalmazta. Ez által új épített öröksége lett a Hajdúszoboszlónak, melyben egyesül a modern építészet és az ókori művészet. A templom belsejét díszítő ikonok Latorcainé Újházi Aranka munkái.

Gyógyszálloda Hajdúszoboszlón, gyógyüdülés termálfürdőzéssel és kezelésekkel. A nagy múltú, híres gyógyfürdő gyógyvízének és számos világszínvonalú egészségügyi szolgáltatásának köszönhetően vált országos gyógyközponttá. Hajdúszoboszló gyógyvize egyedi ásványi anyag és nyomelem tartalmának köszönhetően az egészségügyi problémák megelőzése és gyógyítása területén széles körben alkalmazható. Nyitva egész évben.

A hajdúszoboszlói gyógyfürdőben a vendégek a fürdőkezelések mellé több, mint 40 féle kezelést igényelhetnek, melyek hatásukat kombinált igénybevétel esetén fejtik ki legjobban. Pihenjen, gyógyuljon vagy csak kapcsolódjon ki Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőben! Termálmedence, iszappakolás, súlyfürdő és még számos szolgáltatás várja a felüdülni vágyókat a fürdővárosban!

Szomolya ritka természeti látnivalóval is büszkélkedhet. A falu határában, a település központjából nyugati irányba vezet ki a Szomolyai Kaptárkövek Tanösvény, mely a Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. A kaptárkövek természeti értékként és kultúrtörténeti emlékként is kiemelkedően fontosak. Ennek elismerése, hogy bekerültek a Hungarikumok Gyűjteményébe az Aggteleki-karszt mellé.

Borkóstoló programra hívjuk és várjuk Monoron, a Strázsa-hegyi kilátó szomszédságában található pincénkbe. amely a pincefalu egyik legelragadóbb hangulatú területén fekszik. Panorámás pincénkben ízletes borainkkal várjuk. Teraszos pincénkhez családias hangulatú rendezvényház is tartozik, így nagyobb csoportokat is tudunk fogadni borkóstoló programunkra. Pincénkben fehér, rozé és vörös borainkat egyaránt megkóstolhatják. A borokhoz illő hideg- és meleg ételeket is kínálunk. Kérje ajánlatunkat!

Interaktív tökmagolaj olajütés csapatépítő programra hívjuk és várjuk az Őrségbe, Batha-Porta gasztroudvarunkba. Ne csak nézzék, hanem éljék is át az olajütést, ami hagyományos módon kézi eszközökkel és kézi erővel történik, úgy ahogy öreganyáink is készítették. Szalafőn, több, mint 70 éves múltra tekint vissza a tökmagolaj készítés, mely a mai napig a hagyományos, eredeti eljárás és mértékegységek szerint megy végbe, úgy, ahogy azt a szüleinktől, nagyszüleinktől tanultuk, még gyermekkorunkban.

Az Őrség fekete aranyának is nevezik a tökmagolajat. A Batha-Portára látogató kedves vendégek találkozhatnak hagyományosan pirítással és hideg sajtolással készített növényi olaj különlegességekkel, valamint részesei lehetnek egy hagyományos olajütés bemutatásának, amely kézi faprés által történik. Akik nem tudnak ellátogatni portánkra, azok megrendelhetik termékeinket ingyenes házhozszállítással.